Cullens’ Christmas 

Ami lehetetlen, nem szállhat el, 
mint egy álomkép 
ami hihetetlen, nem múlhat el, 
mint az ébrenlét 
minden szellem-árny lassan elköszön  
az éji tánc után, 
és majd újra visszatér egy másik éjszakán, 
mert nem maradhat már tovább 
ha fénybe fordult ez a világ, 
csupa, csupa ébrenlét vár  
áloméj végén. 
 
 

A kandallóban meleg tűz ropogott, apa a fotelból, Jacob a kanapéról nézte a játszadozó lángcsóvákat. Anya port törölt, igaz tegnap is takarított, de nem volt más, amivel lefoglalja magát. Én a sarokban ültem, egy kicsi gömb alakú  fotelban. Mindenki izgatott volt. És nem is ok nélkül, mert holnap, karácsony napján Alaszkába megyünk.

Sok éve már, hogy a Cullen család ketté szakadt. Amióta anya vámpír lett és én megszülettem, sok minden megváltozott. Esme, Carlisle, Alice, Jasper, Rose és Emmett Alaszkába költöztek, mi pedig Oroszországba jöttünk, Jacob is velünk jöhetett. Azóta nem találkoztunk velük. De már csak pár óra és újra láthatjuk a kettészakadt családunk másik felét. 

Lassan álmos lettem, anya felkísért a szobámba, hogy még egyszer leellenőrizze, minden fontos dolgot bepakoltam-e. Miután már vagy ötödször meggyőződött róla, hogy minden rendben van, leült az ágyam szélére, de nem mondott semmit. Figyeltem őt, próbáltam kideríteni, mire gondolhat. Elmosolyodott, majd rám nézett. Egy pillanat múlva már ott állt az ablak előtt, nézte a lassan szállingózó hópelyheket, és elkezdett mesélni:

- Ahhoz képest, hogy Forksban mindig esik az eső, az első hó épp az utolsó pillanatban érkezett. Persze, ez nem gátolt meg senkit abban, hogy a karácsonyi készülődés már hetekkel az ünnep előtt kezdetét vegye. Főleg Alice volt az, aki éjjel-nappal a boltokat járta, vagy 5 fajta díszletet vásárolt a karácsonyfára, na meg persze a házat díszítő égősorokat sem felejtette el. Emmett folyton azzal volt elfoglalva, hogy honnan szedjen olyan fenyőfát, ami befér a házba. És főleg, hogy hogyan fogja majd kicsavarni a földből úgy, hogy ne essen baja. Carlisle rögtön felajánlotta, hogy menjen el Port Angelesbe, ott biztosan találna fát, amit nem kell már kidönteni. De Emmett makacsul ragaszkodott a saját módszereihez.

Én csak csendben figyeltem a nagy készülődést, a segítségemre nem sok szükség volt. Így tehát nyugodtan tudtam csodálkozni azon, hogy a ház az egyik pillanatról a másikra  hogyan változik át ünnepi díszbe, de legfőképpen az volt a legfurcsább, hogy a vámpírok ugyan úgy várják a karácsonyt, mint én, kiskoromban. Pedig pár száz év alatt igazán meg lehetett volna unni ezt a nagy felhajtást...mégis mindenki úgy sürgött forgott, mintha egy nagyon különleges csodára készülnének fel. –hangja lágy volt és kedves, tekintetét nem vette le a hóesésről. Mintha nem is nekem mesélt volna, halkan suttogott, miközben elmerült emlékeiben.

- Jasper és Emmett persze a karácsonyi vacsora ügyéből is viccet csináltak. Eldöntötték, hogy őz lesz vacsorára, és ők fogják levadászni. Ez egyfajta kedveskedés volt nekem. Jasper gyakran viccelődött a képességével, kitalálták, hogy szegény őz is kap egy jó nagy adag boldogságot, mielőtt az ünnepi asztalra kerülne. A vacsorát együtt főztük, még a fiúk is segítettek. Így hát a főzés 2x annyi időbe telt, mint egy „normális” családnál, ugyanis szinte minden mozdulat viccesre sikeredett. Meglepve néztem, hogy az egész felhajtást a fiúk élvezik a legjobban, mi pedig Alice-szel nem győztünk takarítani utánuk. Talán a tálalás volt a legjobb, mert mindenki szabadon ereszthette a fantáziáját. Miután mindennel elkészültünk, rájöttem, hogy egy kicsit túlzásba vittük a sütés-főzést, hiszen itt csak én eszek rendes ételt. Emmett erre egy nagy kacagással válaszolt, majd elkezdte tervezni, hogyan fogok meghízni ennyi ételtől. Ezen már a többiek is nagyon jól szórakoztak – anya elmosolyodott, én pedig már nem bírtam nevetés nélkül. Anya vidáman rám nézett és leült mellém.

- A folytatást meg szeretném neked mutatni! - majd megfogta a kezem, és lehúzta gondolatairól a pajzsát.

„Az egész Cullen család a nappaliban volt. Mindenki szuperül nézett ki, anya egy sötétkék ruhát viselt, igazán jól állt neki. Az egész nappali tele volt díszekkel, Alice-nek fantasztikus ízlése van. A lépcső mellett egy hatalmas fenyőfa állt, tele gyertyákkal, a tetején egy csodaszép hullócsillag, a Cullen címerrel. Sosem láttam még ehhez foghatót. Végignéztem  a családomon, mindenki boldogan, mégis türelmetlenül várt valamit. Anya láthatóan nem tudta mire vélni ezt a hangulatot. Carlisle felállt, majd mondott valamit, de nem értettem egy szavát sem. Úgy néz ki, anya direkt átugorja ezt a részt….akkor csinál ilyet, mikor azt szeretné, ha én magam jönnék rá valamire. Újra tisztán láttam mindent. De valami megváltozott. Mindenki a karácsonyfa körül állt, és egymás kezét fogták. Különös melegség árasztotta el a szobát. Ekkora szeretetet és boldogságot még soha sem éreztem. A fa tetején a hullócsillag világítani kezdett, mindenki szája mosolyra húzódott.”  Ránéztem anyára, és ő így szólt:

- Karácsony este minden megtörténhet, csak hinni kell a csodákban!- hangja elcsuklott, egy könnycsepp gördült végig az arcán.

„ Ismét visszatértünk az emlékekhez, végignéztem mindenkin. Hihetetlen, mennyire emberinek látszanak! Egyszer csak halk szívdobogást kezdtem hallani…először egyet, majd kettőt, hármat…és végül már nyolc szív ütemes dobogását hallottam…Ekkor döbbentem rá, hogy csodák tényleg léteznek. Karácsony estére, ha csak egyetlen éjszakára is, újra emberek lehettek!” 
 

Ami lehetetlen, nem szállhat el, 
mint egy álomkép, 
ami hihetetlen, nem múlhat el, 
mint az ébrenlét, 
minden szellem-árny lassan elköszön  
az éji tánc után, 
és majd újra visszatér egy másik éjszakán, 
mert nem maradhat már tovább 
ha fénybe fordult ez a világ, 
csupa, csupa ébrenlét vár  
áloméj végén.

Vége