- Mit láttál? - kérdeztem szorongva Alice-t.

A szoba közepén álltunk, karácsonyi hangulat uralkodott. A sarokban egy pompás karácsonyfa állt, alatta becsomagolt, üres dobozok. A kandallón ott voltak az el nem maradhatatlan zoknik. Az ablakon túl nagy pelyhekben esett a hó. Alice szemei a semmibe meredtek pár pillanatig, de aztán újra csillogtak azok a lélegzetelállító szemek.

- Láttam, hogy hova tartozunk. Láttam a családunkat - mondta lelkesen. Éreztem a hangulatán, hogy tényleg örül.

- Oké - nevettem fel. - Most mondd el rendesen, hogy mit is láttál - a mosoly még mindig ott volt az arcomon.

- Hát egy nagy házat, ahol Carlisle Cullen feleségével és "gyerekeivel" él - ujjaival mutogatta a macskakörmöket. - Az életmódjuk egy kicsit fura, de meg lehet szokni...

- Mit is értesz ezalatt? - kérdeztem gyanakodva.

- Nem isznak embervért.

- Mi? - kérdeztem döbbenten. Milyen vámpír család az, aki nem iszik embervért? Én is irtóztam már tőle, de ez tart életben.

- Jól hallottad, nem isznak embervért - leintett a kezével, mikor látta, hogy közbe akarok vágni. - Ők állati véren élnek - jelentette ki egyszerűen, mintha ez ilyen mindennapos dolog lenne.

Állati vér? Ez megdöbbentő. Nem is hallottam még ilyenről.

Gondolataimat Alice szakított félbe:

- Csomagolj, kicsim. Megyünk, megismerkedünk az új családunkkal.

Nem is szólalhattam meg, mert a kis kobold odabújt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.

- Te kis boszorkány - szólaltam meg, mikor eltávolodott az arcunk. Válasza csak egy kacagás volt. Újra megcsókolt és már el is táncolt, hogy elkezdjen pakolni.

***

- Akkor se értem, miért éppen Szentestén kell beállítanunk? - kérdeztem. A repülőn ültünk és az új családunk felé tartottunk. Mint ahogy mindenhol, itt is tele volt minden díszekkel. A repülő tetejéről fagyöngyök lógtak. A legtöbb emberen Mikulás sapka volt.

- Mi leszünk nekik a legnagyobb ajándék.

- Nekem nem kéne egy ilyen ajándék. Én inkább, egy olyan sapkát adnék nekik - mutattam az előttünk ülő emberre, Alice erre felnevetett, hangja olyan volt, mint a kis csengettyűké.

- Drágám, lazíts egy kicsit. Használd a képességed - mosolygott rám. De, ha akarod, akkor adhatunk nekik sapkát is.

- Akkor szerezzünk, mert szeretném látni az arcukat, ahogy odaadod nekik.

***

Az erdőt hó borította. Gyönyörű táj. A fehér házat nem is láttam volna, ha nem árad belőle ki az a színpompás világítás, és az ajtón nincsenek égők.

Alice már ott állt az ajtóba és rám várt. Odalépkedtem mellé, megfogtam a kezét és együtt becsengettünk.

Alig telt bele fél másodpercbe és már egy igen izmos vámpír ajtót nyitott nekünk.

- Kellemes ünnepeket! - mondta mély brummogó hangon, de mikor megpillantotta szemeink színét, leesett az álla. - Ti meg kik vagytok? - már épp válaszolni akartam, mikor újra megszólalt. - Carlisle, Esme, Rose és Edward.

A nevek gazdái hamar ott teremtek előttünk. Nem tudtam megállapítani kihez is, tartoznak egyes érzések, de éreztem, hogy a feszültség és a döbbenet játssza a főszerepet.

A csendet Alice törte meg.

- Jó estét, Carlisle! - Odasétált a három férfi közül az egyikhez. - Alice vagyok ő, pedig itt Jasper - mutatott rám. Hangja barátságos, érzelmei tiszták. Teljesen nyugodt, mert tudja, hogy az arany szeműek úgyis befogadnak.

- Minek köszönhetjük a látogatásotokat? - Carlisle is barátságosan beszélt. Belőle is teljes nyugalom áradt. - De még mielőtt válaszolnál, fáradjatok be.

Beljebb mentünk és egy tágas nappaliban találtuk magunkat, ahol már ott állt a fenyőfa. Még nem volt feldíszítve, de a mellette lévő dobozok arra utaltak, hogy már elkezdték volna, csak mi berontottunk... A levegőben fenyő és mézeskalács illat terjengett. A lépcső korlátát színes szalagokkal tekerték körbe. A falról mindenféle dísz lógott le.

Leültünk a kanapéra és Alice mindent elmagyarázott Cullenéknek. Hogy került kapcsolatba velem, milyen képessége van, hogy látta meg az ő és a mi életünket egybe folyni.

Mialatt Alice beszélt más-más érzelmek törtek át rajtam, éreztem, hogy mit éreznek a szobában lévő vámpírok. Döbbenet, meglepődés, volt, aki már szeretetet is érzett irántunk.

- ... és hát így találtunk rátok, de, most ha nem haragszotok feldíszítem a fát, mert így nem lehet Szenteste.

Mindenki elnevette magát.

- Ez már csak Alice - mondtam, erre mindenki felkacagott. - Drágám egy percre... - azzal előhúztam a Mikulás sapkákat, a felét odadobtam Alice-nek. Felnevetett és az összes Cullen fejére húztuk a sapkákat. Viccesen néztek ki arcukon a döbbenettel.

- Köszönjük - mondták fuldokló nevetés közepette.

A lányok elmentek feldíszíteni a fát, én pedig a többiekkel ott maradtam a kanapém.

- Mézeskalácsot sütöttetek? - kérdeztem tőlük. A kérdés hirtelen meglepte őket, de aztán csak egy jót kacagtak.

- Minden karácsonykor sütünk mézeskalácsot - mondta Emmett.

- De miért? - hitetlenkedtem.

- Mert ez olyan emberi szokás, tudom, mi nem vagyunk emberek, de mégis csak karácsony van - veregetett hátba.

- Alice mondta, hogy neked is van különleges képességed. Megtudhatnánk mi az? - terelte Edward másra a témát.

- Érzem és tudom kontrolálni a körülöttem lévő emberek érzéseit.

- Mi? - mind a hármuk arcán átsuhant a csodálkozás.

- Ha például valaki nagyon ideges, én nyugalmat borítok az elméjére. Hasznos, ha valakivel veszekszem - feleltem nekik vigyorogva.

- Akkor veled már nem is izgalmas veszekedni - duzzogott Emmett.

- De verekedni azt tudok - vigyorogtam rá.

- Ezt most hagyjátok abba - szólt Esme, aki már be is fogadott minket, ahogy a többiek is. - Ma nem lesz itt semmi verekedés. Értettétek? - kérdezte szigorúan. - Inkább gyertek segíteni, felrakni a fődíszt.

- Igen - vágtuk rá egyszerre és már ott is voltunk a fa mellett.

Miután készen lettünk a fával Esme és Carlisle elmentek a szobájukba, Alice és Rose kitaláltak valami csajosat, én meg ott maradtam a srácokkal.

- Na mit csinálunk? - kérdezte Edward.

- Én már kitaláltam - felelte gonosz vigyorral az arcán Emmett.

Edward hasát fogta a nevetéstől, én persze nem tudtam, hogy miről van szó.

- Én is megtudhatnám?

- Beöltözzük mikulásnak - felelte hétköznapian Emmett. Elnevettem magam. Emmett, mint Mikulás...

Emmett másodperceken belül már ott sem volt. Alig telt bele egy percbe fentről Alice és Rose kacagásának hangja hallatszott, ebből tudtuk, hogy Emmett már fel is öltözött.

- Hohohohó - hallottam Emmett hangját.

- Ez  a Karácsony - mondta Edward és prüszkölt a nevetéstől.

- Felmegyek Alice-hez - mondtam Edwardnak, kis idő múlva.

- Rendben - mosolygott rám. - Én meg futok egy kört.

Alice a második emeletei szobánkba volt, amit az alatt rendezett be mialatt én távol voltam.

- Drágám - rohant felém. Karjait átkulcsolta a nyakam körül és már csókolt is.

- Alice - mondtam komolyan és mialatt zsebemből kivettem egy kis bársony dobozt fél térdre ereszkedtem. - Már egy ideje meg akartam kérdezni, de soha nem volt itt a megfelelő alkalom. Hozzám jössz feleségül? - szemébe néztem, ami kérdésem pillanatába felragyogott.

- Ohh Jasper - kiáltott. - Igen, hozzád megyek.

Felálltam és mielőtt megcsókolhattam volna Edward hangját hallottam a nappaliból.

- Alice! Köszönöm, hogy elköltöztettél a szobámból! - kiáltotta nevetve.

- Mit csináltál? - értetlenkedtem.

- Ez Edward szobája, de nekem ez jobban tetszik, mint amit eredetileg kaptunk - nevetett és csöppnyi megbánást sem láttam az arcán. Elnevettem magam.

- De hát mikor?

- Még ti lent voltatok...

- Gyors vagy - nevettem az én kis minden lében kanál mennyasszonyom.

Alice kibontakozott ölelésemből, odament az ajtóhoz, kinyitotta és kiszólt.

- Boldog karácsonyt, Edward.

A ház minden egyes lakója egyszerre kezdett el nevetni.

- Boldog Karácsonyt - suttogtam.

- Neked is Boldog Karácsonyt.