(Bella szemszöge) 

Nagyon szerettem volna a karácsonyt Edwarddal, és a Cullenekkel tölteni, de nem bánthattam meg anyut sem, hiszen már olyan ritkán találkozunk. Bárcsak legalább Edward velem jöhetett volna, de mivel Alice napos időt jósolt, erre esély sem volt. Imádom a kelekótya édesanyámat, és biztos vagyok benne, hogy így is csodálatos karácsonyom lesz, de akkor is hiányzik. Charlie-val töltöttem az ünnep első napját, így tegnap sem tudtunk találkozni, mert a Cullenek pedig elmentek egy ünnepi vadászatra, ami abból állt, hogy mindenki a kedvencére vadászhat, tehát jól szétszélednek. Mivel legalább háromfélére állatot keresnek majd. Na, de nem is siránkozom tovább. Lesz még karácsony, amit együtt tölthetek a szerelmemmel. Addig is örülni fogok, hogy Renee-vel és Phillel lehetek. Nem tudtam nekik túlságosan nagy ajándékokat venni, de azért biztosan örülni fognak neki. Phil kap egy vadonatúj baseball kesztyűt. Anyának pedig vettem egy csörgő, zörgő, és mindenféle borzalmas hangot kiadó mobildíszt, hogy megtalálja a telefonját, hogyha megint „elszökne tőle”, ahogy fogalmazni szokott. Meg természetesen vettem neki egy másik telefont is, mert a szökött példány, azóta sem került elő, és attól tartok, hogy soha nem is fog.

• Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást! – hallottam meg a légiutas-kísérő hangját.

Már alig vártam, hogy leszállhassak a repülőről, hiszen, az én szerencsémmel csak akkor nyugodhatok meg, hogyha már a földön vagyok. Igazából sosem szerettem a repülést, mert mindig is féltem tőle, hogy le fogok zuhanni, de a cél érdekében mindent meg kell tenni. Nem sokkal a leszállás után már a folyosókon sétáltam, és alig vártam, hogy megpillantsam régen nem látott édesanyámat.

• Bella – sikított fel, amikor észrevettük egymást.

Én pedig rohanni kezdtem felé, ahogy ő is felém, úgyhogy félúton szépen egymásba ütköztünk és anya lendülete, amit nem vett úgy vissza, mint én elsodort bennünket, és egy pillanattal később már a padlón feküdtünk.

• Úgy hiányoztál – mondta anya, miközben felkelt rólam.
• Azt látom – nevettem el magam. Majd feltápászkodtam a földről.
• Mindent el kell mesélned. Annyira boldog vagyok, hogy végre megint együtt lehetünk. Hogy vagytok? Mi van Charlie-val? Hogy van, Edward? Na, és Alice? Meg a többi Cullen? Mi van Angelával? – záporoztak a kérdései.
• Anya, nyugalom. Mindenre lesz időnk. Egyszerre csak egy kérdést tegyél fel, légy szíves – csóváltam meg a fejem mosolyogva.
• Oké. Hogy van, Charlie? – kérdezte kíváncsian.
• Remekül van. A karácsonyt La Push-ban tölti a Black családnál. Horgászni mennek, mint mindig, majd a saját maguk által megfőzött halászlevet fogják szürcsölni napokon keresztül. Sütit csináltam nekik, mielőtt eljöttem, úgyhogy csak a hallal kell foglalkozniuk – meséltem.
• Pfúj, halászlé. Azt mindig is utáltam, de Charlie-nak az a mániája az ünnepekkor. Még szerencse, hogy Phil nem szereti – fintorgott anya.
• Rendben, és mi a helyzet Edwarddal? – nézett rám vigyorogva anya.
• Jól vagyunk, köszönjük szépen – mosolyodtam el.
• Na, ennyivel nem úszod meg. Ne is álmodj róla. Részleteket akarok. Hol tart a kapcsolatotok? Mennyire komoly az ügy, mert azt nem veszem be, hogy ez csak egy diákszerelem, ahogy azt a kórházban mondtad anno. Ezt egyébként is meg kell beszélnünk – nézett rám könyörgő, boci szemekkel.
• Mit szeretnél tudni? – sóhajtottam fel megadóan.
• Leginkább mindent – mondta Renee lelkesen. – Mindenre kíváncsi vagyok. De kezdjük a legfontosabbal! Mit kaptál tőle karácsonyra?
• Azt sajnos nem tudom, még semmit – mondtam lehajtott fejjel. – Családi programjuk van a hétvégén, ezért még nem találkoztunk. Majd ha hazamentem, csak akkor ajándékozunk – magyaráztam a helyzetet.
• Oh, értem, ez nagy kár – mondta anya kicsit elszontyolodva. – Na, akkor vidámabb dolgokról mesélj. Például, hogy hol tart a kapcsolat – kötötte az ebet a karóhoz.
• Anya, még semmi olyasmi nem történt. Mi csak csókolózunk – mondtam határozottan.
• Na, ne etess – nézett rám döbbenten. – Azt mondod, hogy két tizenhét éves ember nem gondol rá, hogy kitapasztalja a testi érintkezés minden szépségét? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
• Tudod, Edward, eléggé régimódi fiatalember – magyarázkodtam. Mondjuk, ha ember lenne, akkor már nyilvánvalóan nem lennék ártatlan, ahogy anyám mindig fogalmazni szokott.
• Jesszus! – sikkantott fel anyám, én pedig rémülten néztem rá. El sem tudtam képzelni, hogy hirtelen mi baja lette. – Azt hittem, hogy már kihalt a fajtája - folytatta nevetve, én pedig elfintorodtam. Végül is, hogyha orvosi szempontból nézzük, akkor valóban kihaltak már.
• Legalább biztos, hogy magamért szeret – mondtam határozottan, és ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetés.
• Ebben teljesen igazad van – bólintott anyám. – Ennek csak örülni tudok. Felelősségteljes, és kedves fiatalember. Mit kívánhatnék még ezen kívül a lányomnak? – tette fel a költői kérdést.
• Azt hiszem, hogy nem kell ennél több – válaszoltam, és legnagyobb örömömre Renee nem kérdezett erről többet. Nem szeretem kiteregetni a magánéletemet, nem csak neki nem, hanem senkinek. Már az is éppen elég, hogy Jasper és Alice túl sokat tud a képességük miatt. A továbbiakban, még elmeséltem, hogy mi a helyzet a suliban, és hogy van a többi Cullen, na meg Angela. Angelát szeretem a legjobban a forksi ember barátaim közül.

Miután hazaértünk, elfoglaltam a szobámat, ami nagyon is kellemesen volt berendezve. Annak ellenére, hogy most jöttem ide először, nagyon is kitett magáért anya. A fal halványkék volt, és itt-ott bárányfelhők díszítették. A bútorok halvány barnák voltak. Az ágyamon pedig egy hatalmas kék ágytakaró volt. Nem tudom, hogy miért, de egy hatalmas franciaágyat kaptam a szobámba. Renee megláthatta a meglepettségemet, mert megszólalt.

• Hát, én csak, arra gondoltam, hogy nagylány vagy már, és esetleg, hogyha látogatót is hozol magaddal, akkor elférjetek ketten is – kacsintott rám. – Attól, hogy a barátod talpig úriember, még aludhattok egy szobában. Bár ezt a régimódiságot, még nem tudtam, amikor ezt az ágyat választottam. Azért tetszik? – kérdezte bizonytalanul.
• Nagyon tetszik, anya. Ez egyszerűen fantasztikus – mondtam mosolyogva, és megöleltem. – Feldíszítjük a fát? – kérdeztem izgatottan.
• Hát… ezzel van egy kis gond – hajtotta le anya a fejét.
• Mi a gond? Hiszen egy csodálatos fa áll a nappaliban – mondtam határozottan. Nem értettem, hogy miért nem akarja feldíszíteni velem.
• A díszek egy kis balesetet szenvedtek mielőtt elindultam – motyogta anya szomorúan. – Az történt, hogy kicsúsztak a kezemből, amikor lehoztam őket a padlásról, és hát üvegből voltak… - magyarázkodott.
• Tehát, minden eltört – segítettem neki. Ahogy ismerem, még órákig ragozta volna a kérdést.
• Nos, lényegében, igen. Annyira sajnálom. Phil megpróbál díszeket venni valahol. Azért nincs itthon – mondta Renee bűntudatosan.
• Ugyan, semmi baj, anya – legyintettem. – Végül is zölden az igazi a fa. Várj csak! – jöttem rá a megoldásra. – Láttam lent rengeteg mézeskalács figurát – mondtam mosolyogva.
• Igen, próbáltam sütni, de kőkemények lettek – csóválta meg a fejét.
• Az most nem baj – mosolyogtam rá. – Nem megenni fogjuk, hanem díszek lesznek a fára – mondtam határozottan. Majd kézen fogtam anyámat, és a konyhába húztam.

Egészen ügyesen sikerült a sok kőkemény mézeskalácsból díszeket készíteni, majd miután megérkezett Phil a néhány dobozzal, amit még sikerült elcsípnie a boltokban, azokat is feltettük, a végén pedig felkerült a fára az égősor, és a csúcsdísz is. Elégedetten szemléltük meg a művünket. Mindhármunknak nagyon is tetszett az eredmény. Mindig is imádtam a karácsonyt. Régen még Charlie is betoppant hozzánk, hogy együtt ünnepelhessen a család. Kár, hogy most a családom háromfelé van szakadva. Jó lenne együtt ünnepelni velük, nem pedig külön-külön.

• Gyere, kicsim. Hozzuk le az ajándékokat – szakított ki anya a gondolataimból.
• Rendben – mosolyogtam rá, és már mentem is az ajándékokért, de Renee nem követett engem.

Kíváncsian indultam vissza, kezemben a csomagokkal, de amikor visszaértem a lélegzetem is elállt egy pillanatra. Phil és Renee mellett ott állt Charlie is, és az egész Cullen család, még Rosalie is. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Annyira meglepődtem. Még az én kelekótya anyukám sem szólta el magát, hogy jönnek, pedig ő semmit sem tud titokban tartani.

• Megkukultál, Bella? – törte meg Emmett a csöndet, mire Alice adott neki egy kis taslit. A többiek pedig felnevettek, amitől Emmett nagyon is elégedett lett.
• Nem, én csak. Istenem, ez annyira. Ez fantasztikus! – kiáltottam fel. Ezután az ajándékokat leraktam a kanapéra.

Majd a mosolyogva felém induló Edward karjába vetettem magam, mire Alice egy szökkenéssel mellettünk termett, és meglóbált egy csokor fagyöngyöt a fejünk felett. Edward pedig azonnal megcsókolt. Miután elengedtük egymást, először Charlie-hoz siettem, majd megöleltem a Culleneket is. Még Jasper is értékelte a gesztust, bár levegőt nem nagyon vett, amíg a közelében voltam, de már ez is több volt, mint amit valaha is elvárhattam. Hiszen neki még nehéz ellenállni. Rose csak köszönt, a testi érintkezéstől továbbra is elzárkózott velem kapcsolatban, de most egyáltalán nem zavart a dolog. A mai nap nem is lehetne ennél csodálatosabb. Úgyhogy, ma semmi sem fogja elrontani az örömömet. Soha nem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz rá, hogy mindenki, akit mindennél jobban szeretek, velem lehet ezen a gyönyörű napon. Mindig is így képzeltem a tökéletes karácsonyt.

A vacsora után, amit természetesen főleg csak négyen fogyasztottunk el apával, anyával és Phillel. Visszamentünk a nappaliba, hogy a fa mellett átadhassuk az ajándékokat. Bár kicsit zavarba jöttem, hiszen, azok az apróságok, amiket a Culleneknek vettem mind a szobában voltak. Nem is gondoltam rá, hogy elhozzam őket.

• Mi a baj? – szökkent mellém, Alice.
• Semmi, minden csodálatos. Csak sajnálom, hogy otthon hagytam az ajándékaitokat. Tudod, a szobámban vannak, és nem is gondoltam rá, hogy ide kéne hoznom – motyogtam lehajtott fejjel. – Így nem tudlak titeket megajándékozni.
• Ez igaz, de a legjobb barátnőd a jövőbe lát – suttogta a fülembe. – Azt is láttam, hogy szeretnéd, hogyha átadhatnád az ajándékokat nekünk is, úgyhogy bevetettem a boci szemeimet Charlie-nál és ő elhozott mindent.
• Alice, zseniális vagy – ugrottam a nyakába boldogan.
• Tudom – vigyorodott el. – Erre olyankor is emlékezhetnél, amikor vásárolni viszlek – fűzte még hozzá.
• Alice, a boltok zárva vannak ma – sóhajtott fel szerelmem a hátam mögött.
• Attól még elgondolkodhat a barátnőm a vásárlásban rejlő páratlan képességeimről – öltötte ki rá a nyelvét, Alice.
• Gyerekek, viselkedjetek – szólt rájuk Esme mosolyogva.
• Rendben – válaszolták kánonban.
• Gyere, menjünk fel a szobádba. Szeretném az ajándékodat úgy átadni, hogy kettesben legyünk – suttogta Edward a fülembe, majd, amikor kiértünk mindenki látóteréből felkapott, és felszaladt velem a szobámba.

Amikor becsuktuk magunk mögött az ajtót, óvatosan letett az ágyra, majd elém térdelt és rám mosolygott. Annyira tökéletes volt. Teljesen elvesztem a csodálatos szemeiben. Aztán hirtelen eszembe jutott. Honnan tudta, hogy itt hol van a szobám?

• Edward, honnan tudtad, hogy hol a szobám? – kérdeztem döbbenten.
• Kilestelek – hajtotta le a fejét. – Már itt vagyunk egy ideje, de nem akartunk idő előtt jönni, mert Alice látta, hogy anyukádnak balesete volt a díszekkel, és nem akarta, hogy addig megzavarjunk titeket, amíg nem végeztek a fa díszítésével. Úgyhogy ideosontam, és megkerestem, hogy hol a legintenzívebb az illatod. Na, haragudj.
• Egyáltalán nem haragszom – mosolyodtam el. – Sőt, ami azt illeti hízelgő, hogy ennyire hiányoztam. Te is nagyon hiányoztál nekem.
• Igazán? – nézette rám boldogan.
• Nem is tudod, hogy mennyire – válaszoltam határozottan.
• Kíváncsi vagy az ajándékodra? – kérdezte, és leült mellém az ágyra.
• Nekem, már az is elég nagy ajándék, hogy ti itt vagytok velem – néztem rá csillogó szemekkel.
• Akkor az ajándékom már nem is érdekes? – kérdezte szomorúan.
• Dehogyisnem. Nagyon kíváncsi vagyok rá – mondtam gyorsan. Még a végén azt hiszi, hogy nem vagyok kíváncsi az ajándékára. Pedig, ha tudná, hogy mennyire szeretném már látni.
• Reméltem, hogy ezt mondod – kuncogott fel, majd elővett egy kis dobozkát a zsebéből. – Boldog karácsonyt.
• Köszönöm – adtam egy puszit a szájára.

Elvettem a dobozt, és izgatottan téptem le róla a papírt. Egy apró kis ékszerdoboz volt benne. Csodálatos ajándék. Hiszen ezüstből van, amit imádok, és nagyon szép, aprólékosan van kidolgozva az egész.  Még soha nem láttam ehhez fogható darabot.

• Ez gyönyörű – mondtam kábultam. Kicsi, és kecses. Tökéletes, hogy beletegyem a kevéske ékszeremet, amiket szeretek.
• Az édesanyámé volt – simította meg a dobozt. – Örülök, hogy tetszik, de benne is van valami. Nyisd ki – biztatott.

Azonnal kinyitottam a dobozt, és amit láttam, attól teljesen meghatódtam. Egy vékony ezüst lánc volt benne, amin egy szív alakú medál lógott, és az volt rá gravírozva, hogy „Örökké”. El sem tudtam volna képzelni ennél szebb ajándékot. A könnyeim alattomosan csordultak ki a szememből. Ezek most a boldogság könnyei voltak, de Edward sajnos félreértette.

• Ha nem tetszik, akkor kicserélhetjük valami másra – kezdett bele, de gyorsan elállítottam, mielőtt túlzásba viszi az aggodalmaskodást.
• Edward, ez gyönyörű. Én csak, azt hiszem, hogy túlságosan is boldog vagyok. Ezért csordultak ki a könnyeim. A boldogságtól – mosolyogtam rá, mire szerelmem szeme ismét felragyogott. – Ez életem legszebb napja, örülök, hogy itt vagy velem.
• Ugyanezt én is elmondhatom – mondta Edward határozottan, majd eldőlt velem az ágyon, és megcsókolt. Egyre jobban kezdtünk belemelegedni a csókba, amikor kopogtattak az ajtón. – Gyere be, Alice – sóhajtotta szerelmem, majd felült velem az ágyon.
• Sziasztok! – szökkent be barátnőm a szobába. – Szeretnénk elkezdeni az ajándékozást, és már csak ti hiányoztok – mondta mosolyogva. – Igaz, hogy ti már elkezdtétek, de már én is kíváncsi vagyok a csomagjaimra – mondta izgatottan.
• Alice, te már réges-rég tudod, hogy kitől mit kapsz – csóválta meg a fejét Edward.
• Az lehet, de még nem érinthettem meg, még nem vehettem fel, és még nem próbálhattam ki – mondta durcásan. – Hidd el, hogy akkor is hosszú a várakozás, hogyha tudod, mit kapsz, mert amíg nem adják át, addig hiába vannak terveim vele.
• Jól van, megyünk – mosolyogtam rá Alice-re. Nem lehetett neki ellenállni. – Csak felteszem a láncomat – néztem Edwardra boldogan.
• Várj – fogta meg Edward a karomat. – Segíthetek? – kérdezte reménykedve, és a lánc felé nyúlt.
• Az nagyon jó lenne – mondtam boldogan, majd hátat fordítottam Edwardnak. Szerelmem finoman félresöpörte a hajamat, majd rám csatolta a nyakláncot, amit soha többé nem fogok levenni.
• Olyan szépek vagytok – csicseregte Alice. – Örülök, hogy sikerült összehozni a partit.
• Köszönjük, Alice – mondtuk egyszerre Edwarddal.
• Oh, szívesen – szökkent oda hozzánk, és megölelt mindkettőnket.

Miután elengedtük egymást lementünk a földszintre, ahol már mindenki tényleg csak ránk várt.

Először anya és Phil adták át az ajándékomat, ami egy úgy laptop volt, aminek nagyon örültem, mert az én gépem már ősrégi volt. Charlie pedig vásárolt hozzá nekem egy jó nagy háttértárat is, így bőségesen lesz helyem rajta.

Ezután  én adtam át nekik az ajándékot. Charlie egy vadonatúj horgászbotot kapott, mert a régin már több volt a szikszalag, mint a fa.

Phil megkapta a vadonatúj baseball kesztyűjét.

Anya pedig a csörgő, zörgő mobildíszt, aminek nagyon örült, és azonnal rátette a mobiljára. Amit szintén most kapott. Nagyon örültem, hogy sikerült mindenkinek jó ajándékot találnom.

Mivel a Cullenek nem hozták el az egymásnak szánt ajándékot, ezért ők egymást most nem lepték meg. Én viszont legnagyobb örömömre át tudtam adni nekik az apróságokat, amiket vettem.

Esme, néhány felsőt kapott tőlem, amire Alice szerint nagyon vágyott.

Carlisle-nak megvettem a legújabb könyvet, ami alternatív gyógyítási módokról szólt.

Jasper megkapta a Rizikót, ami egy stratégiai társasjáték, így igazán értékelte. Mindig is imádta az effajta játékokat.

Alice-nek megszereztem azt a ruhát, amit tulajdonképpen ő választott saját magának. Egy mély bordó, kordbársony ruha volt, aminek az alja rakott szoknya. Boldogan szökdécselt fel az emeletre, hogy „felpróbálja”, nem mintha nem ő mondta volna meg a méretet is.

Emmettnek vettem egy hatalmas plüssmackót. Értve a célzást megállapította, hogy igazán ennivaló, de kivételesen ezt a macit megtartja. Természetesen a kis poént, apa, anya, és Phil nem igazán értette, de azért együtt nevettek velünk.

Rose-nak szintén Alice segített választani, hiszen mivel nem voltunk túl jóban, ezért fogalmam sem volt, hogy mire vágyna. Így barátnőm javaslatára, kapott egy nagyon szép szatén kistáskát.

Szerelmemnek pedig elkészítettem az első fotóalbumát. Minden fotó  benne volt, ami valaha készült róla. Még az emberi életéből is. Az album külső részét, pedig én magam díszítettem ki. Saját kezűleg rajzoltam az előlapjára egy oroszlánt, a hátuljára pedig egy bárányt. Kedvesem csillogó szemekkel nézegette az ajándékot, majd a karjaiba kapott és megcsókolt.

• Khm… - hallottuk meg a rosszalló köhintést. Természetesen Emmettől származott. Nem értettem a problémáját, hiszen csak egy ártatlan kis csókot váltottunk.
• Ne is törődj vele, csak irigykedik – kacsintott rám szerelmem. Mire mindenki felnevetett.

Az ajándékozás után leültünk a nappaliban, és beszélgetni kezdtünk. Még Charlie is elengedte magát egy kicsit, amin nagyon meglepődtem. Nem volt rá jellemző, ez a laza magatartás, de az biztos, hogy nagyon jól állt neki ez a stílus. Már jócskán elmúlt éjfél, amikor Carlisle felállt és megköszönte a vendéglátást. A családfő egyetlen szavára azonnal felállt a többi Cullen is, és néhány perccel később már az ajtónál búcsúzkodtunk. Mindenkit megöleltem, és megköszöntem a csodálatos meglepetést. Edwarddal pedig búcsúcsókot váltottunk.

• Hagyd nyitva az ablakod – suttogta a fülembe miután elváltunk, én pedig boldogan elmosolyodtam. Ezek szerint visszajön hozzám.

Miután mindenki elment, felszaladtam a szobámba, és felkaptam a pizsamámat, hogy bevonuljak a fürdőbe lezuhanyozni. Gyorsan letusoltam, megmostam a fogamat, majd visszasiettem a szobámba. Legnagyobb örömömre Edward már ott feküdt az ágyamon. Rám mosolygott, majd hívogatóan kitárta a karjait felém. Nem kellett győzködni. Azonnal a karjaiba fészkeltem magam, ő pedig cirógatni kezdte a hátamat, amit nagyon szerettem.

• Ha sokáig csinálod ezt, akkor el fogok aludni – motyogtam a mellkasába.
• Ez lenne a cél – kuncogott fel.
• De én nem akarom, hogy vége legyen ennek a napnak – ásítottam.
• Megígérem, hogy a holnap is ilyen csodás napunk lesz – suttogta Edward a fülembe.
• Igazán? – kérdeztem félálomban.
• Igen – mondta szerelmem, és apró puszit lehelt a számra.

Az utolsó, amire emlékszem, hogy Edward gyengéden betekert a takarómba, majd szorosan magához ölelt, és dúdolni kezdett nekem. Az altatóm lágy dallamától, és Edward megnyugtató hangjától pedig, mint mindig, most is pillanatokon belül elnyomott az álom.