(Jacob szemszöge) 

Nemsokára indulnom kell az én gyönyörű kis Nessie-mért. Annyira okos és értelmes, pedig még csak egy éves sincs. Olyan pici és ártatlan. A legtisztább lény, akivel valaha is találkoztam. Először a Cullen házban karácsonyozunk, de utána nálam aludhat La Pushban. Bella megengedte, és a kedvemért megpuhította Edwardot is, amire csak ő egyedül képes. Nessie apukája elég nehéz eset, de azért kedvelem. Ezt viszont soha nem vallanám be neki, a világ minden kincséért sem.

Felvettem egy kényelmes szövetnadrágot, és egy inget. Semmi kedvem nem volt a nagy felhajtáshoz, de Alice-t nem lehet leállítani, hogyha egyszer szervezkedni kezd. Majd, hogyha hazaértünk, akkor kényelmesbe vágjuk magunkat.

• Mikor indulsz, fiam? – jött be apám a szobámba.
• Igazság szerint, most – mosolyogtam rá.
• Jó szórakozást – mosolyodott el apám is. – Üdvözlöm a Culleneket. Aztán ne fárasszátok le nagyon azt a kislányt. Lehet, hogy nem néz ki olyan kicsinek, de attól még nagyon fiatal. Pihennie is kell.
• Apu – néztem rá morcosan.
• Jól van, tudom, hogy az életed árán is vigyázol rá, és mindent úgy teszel, ahogy neki jó – mondta apa határozottan. – Néha sajnálom, hogy a gén átugrott egy generációt. A bevésődés fantasztikus dolog lehet.
• Igen, tényleg az – mondtam, majd megöleltem. – Este jövünk.
• Rendben. Jó mulatást.
• Köszönjük, biztosan az lesz. Bár attól tartok, hogy Alice már megint túlzásba vitte a szervezkedést – fintorodtam el.
• Hát a család, az család. Akkor is, hogyha vannak ilyen hiperaktív tagjai – nevetett fel apa. – Kezdj hozzászokni, mert Nessie bizony hozzájuk is tartozik, nem csak hozzád.
• Tudom, és ezt egyáltalán nem bánom. Bár nem bánnám, hogyha az a szőke ciklon nem rontaná el állandóan a hangulatot – morogtam az orrom alá. – Na, de most megyek. Már várnak rám – integettem apámnak.

Beszaladtam a garázsba, beszálltam az autóba, és már indultam is a Cullen ház felé. Éppen, hogy ráfordultam az erdei ösvényre, de máris színes égősorok fogadtak a fákon. Gondoltam, hogy kedvesem nagynénje nem kispályás, hogyha díszítésről van szó, de azért ez már talán túlzás. Na nem, mintha nem nézett volna ki jól. Gyönyörű volt, ahogy a fákon az út két oldalán végigfutottak a színes égősorok, egészen a házukig. Amikor a garázsuk elé értem azonnal leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból. Éppen, hogy becsuktam a kocsim ajtaját, amikor a ház bejárata kivágódott, és Nessie rohant felém, elképesztő gyorsasággal.

• Jake – ugrott a nyakamba boldogan, majd megpuszilt.
• Szia, Nessie – nyomtam egy puszit az arcára.
• Már azt hittem, hogy soha nem érsz ide. Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte rosszallóan.
• A készülődés, hogy megfeleljek Alice elvárásainak – fintorodtam el, mire Renesmee hangos kacagásban tört ki.
• Na, most már gyertek szépen be, mert még megfázik a lányom. Egyébként, örülök, hogy itt vagy Jake. – jött ki Bella a házból. Gyönyörű volt, mint mindig. Edward pedig szorosan a nyomában haladt, majd mikor utolérte átkarolta a derekát.
• Én is örülök, hogy látlak, Bells – mondtam vidáman. Mindig boldogsággal töltött el, hogyha mosolyogni láttam őt, hiszen ő volt a legjobb barátom, és örökké az is marad.
• Jake, menjünk be – bökött Nessie mellkason. – Már kétszer mondtam – nézett rám morcosan.
• Bocsánat, csak elbambultam – kértem elnézést, és magamhoz öleltem.
• Na jó, megbocsátok – motyogta a nyakamba.

Amikor beléptem az ajtón megint csak elképedtem. Én még naivan azt hittem, hogy a fákon az égősorok a túlzás? Hát az semmi nem volt ehhez képest. Az egész ház fényárban úszott, és mindent beborított a műhó. A nappali egyik sarkában pedig egy legalább három méteres fenyőfa állt, tele díszekkel, cukorral és mézeskaláccsal.

• Ugye, milyen gyönyörű? – vigyorgott rám Alice büszkén.
• Tényleg nagyon szép – mondtam udvariasan. Bár szerintem „enyhe” túlzás volt, amit csinált, de ettől függetlenül nagyon tetszett.
• Örülök, hogy tetszik – csilingelte vidáman, majd Jasper karjaiba ugrott. – Mondtam, hogy mindenkinek tetszeni fog – mondta szerelmének, majd megcsókolta.
• Tudom, kicsim. Igazad volt – válaszolta Jasper mosolyogva, miután elváltak.
• Akkor, itt az ideje végre, hogy kibontsuk az ajándékokat? – kérdezte Nessie izgatottan, és sóvárogva figyelte a hatalmas ajándékhalmot a fa alatt. – Most már Jacob is itt van. Légyszi – nézett könyörgőn a családjára.
• Előbb vacsoráznotok is kéne – mosolygott ránk Esme. – Főztem, és sütöttem is nektek – tette még hozzá.
• Csak egyet – vetette be kedvesem a nagy boci szemeim. Pont olyan veszélyes volt ez a fajta tekintete, mint régen Belláé. Annak sem lehetett ellenállni.
• Ha etettek pár falatot, akkor az összes ajándékodat megnézheted – mondta Edward mosolyogva.
• Apu, ne már – nyafogott Renesmee. - Már órák óta, csak nézhetem a csomagokat – mondta panaszosan.
• Kicsim, fogadj szót – jött oda hozzánk Bella. – Gyertek enni. Utána kapsz egy forró csokit mályvacukorral, ahogy szereted, és közben mindent kibonthatsz – vette el tőlem a kicsit.
• Te főződ? – kérdezte Nessie reménykedve.
• Még szép – bólintott rá Bella. - Sőt, Jake is kap belőle – kacsintott rám.
• Akkor menjünk gyorsan vacsorázni – ugrott ki Bella karjaiból. Egy pillanattal később pedig már a terített asztalnál ült.
• Jake, gyere már. Siessünk – nézett rám könyörgőn. – Amíg nem eszünk, addig nem téphetem szét a csomagoló papírokat, és nem tudom meg, hogy mi van a dobozokban, pedig már nagyon-nagyon kíváncsi vagyok.
• Jól van, jövök – kuncogtam fel, majd mellé ültem.

A vacsora csendben telt. Leginkább azért, mert Nessie nem is tudott volna beszélni, még akkor sem, hogyha akart volna. Úgy tömte magába az ételt, hogy azt egy farkas is megirigyelhette volna. Mindenki csak mosolygott rajta, mert tudták, hogy azért ilyen gyors, hogy minél előbb kibonthassa a csomagjait. Bella és Esme eközben a tűzhelynél állt, és főzte a forró csokit. Húsz perc alatt végeztünk majdnem mindennel, amit Esme készített nekünk. Nessie boldog mosollyal az arcán tette le az evőeszközöket, majd apja felé fordult.

• Végeztünk – csicseregte boldogan.
• Jól van, most már mehetünk a nappaliba – mondta Edward.

Kedvesem azonnal az ölembe ugrott, és belecsimpaszkodott a nyakamba. Magamhoz öleltem, majd felálltam és már indultam is a karácsonyfához. Mindenki egyesével átadta az ajándékát, először természetesen Nessienek, aki már nagyon kíváncsi volt. Miután kiosztottunk minden ajándékot Carlisle mondott egy aprócska beszédet, hogy mennyire jó hogy együtt vagyunk, és hogy átvészeltünk már mindent, amit csak kellett. Ezután jött a bontogatás.

• Ez fantasztikus – ugrott Nessie apja és anyja nyakába. – Próbáljuk ki, most azonnal – pattant fel, és már rohant is a kabátjáért.

Edward felkapta a szánkót, Bella pedig segített felöltözni a lányának. Már majdnem kinn voltak a házból, amikor Nessie hirtelen visszafordult.

• Ti nem jöttök? – kérdezte csalódottan. – Szánkózhatnánk együtt is – ajánlotta lelkesen.
• Már megyek is – válaszoltam mosolyogva.
• Mi is jövünk azonnal – vigyorgott Emmett.

Mindenki felöltözött, na, nem mintha szüksége lett volna rá bárkinek is, de azért legalább a látszat miatt megtettük. Amikor kimentünk a kis család után, ők már javában szánkóztak. Edward vámpír sebességgel rohant körbe-körbe a szánkóval, amin Nessie és Bella ült. A lányok hangosan nevettek és sikongattak, miközben Edward húzta őket.

• Átvehetem őket én is? – kérdeztem mosolyogva.
• Hát, ha bírod szusszal – állt meg Edward. – Majd felém nyújtotta a szánkó madzagját.

Már legalább fél órája húztam édes terheimet, amikor egy majdhogynem hóember méretű hógolyó terített le, de úgy, hogy szó szerint repültem vagy három métert.

• Emmett – kiabált rá Esme. – Mi lett volna, hogyha eltalálod Nessie-t?
• Ugyan, anyu. Én a szánhúzó kutyusra céloztam – nevetett Em.
• Na, ezt még visszakapod – tápászkodtam fel, és egy hatalmas hógolyót gyúrtam én is.

A következő  pillanatban egy óriási hógolyó landolt Emmett fején, amin mindenki nevetni kezdett.

• Ha harc, hát legyen harc – pattant fel Emmett, és tonnaszám kezdte el gyártani a „fegyvert”.
• Oké, akkor állítsuk fel a szabályokat – szólalt meg Jasper.
• Jaj, előbújt belőle a hadvezér – forgatta meg a szemeit Emmett.
• Nem gondoltam semmi komolyra, csak arra, hogy szerintem párokban menjen a harc – vágta fejbe Jazz fivérét egy hatalmas hógolyóval.
• Rendben, ez nem is rossz ötlet. Rose baby, gyere, lezúzzuk őket – kapta el szerelmét, majd szenvedélyesen megcsókolta.
• Én Jacobbal leszek – ugrott fel Nessie a hátamra.
• Én inkább majd bíráskodom Esmével – mondta Carlisle, mit pedig bólintottunk. – Na, akkor, mindenki kész? – kérdezte Esme.
• Igen – kiáltottuk egyszerre.
• Akkor mehet. Tizenöt perc, a győztes csapat az, akik a legkevésbé lesznek havasak – mondta Esme mosolyogva.

Ahogy kimondta a szabályokat már el is kezdődött a csata. Már mindenki csupa hó volt, kivéve Nessie-t, aki úgy csimpaszkodott a hátamon, hogy még a kabátom alá is bebújt. A végén már inkább birkózás volt a hóban, és nem hógolyózás. Edward, Emmett és Jasper a hóban fetrengtek, és egyre inkább beledöngölték egymást, amit a lányok és mi csak mosolyogva figyeltünk. Elég vicces látványt nyújtottak.

• Letelt az idő, elém mindenki – kiáltotta el magát Esme.

Engedelmesen felvonultunk előtte. Egyikünk súlyosabban nézett ki, mint a másik. Kivéve Nessie-t, aki vigyorogva bújt ki a kabátom alól, és egy szem hó sem volt rajta.

• Úgy látom, hogy Nessie, és Jake a győztes – kuncogott Carisle.
• Visszavágót követelek – vigyorgott Em.
• Majd holnap – motyogta Nessie, egy hatalmas ásítás kíséretében.
• Menjünk? – kaptam fel a karjaimba. Már majdnem aludt.
• Nem, előbb kibontom a többi ajándékomat is – pattantak ki a szemei.

Majd leugrott a karjaimból és berohant a házba. Mire mi is betértünk már a csomagoknál volt, és hevesen tépte a papírokat. Gyorsan levettük a havas ruháinkat, és odamentünk hozzá.

• Gyönyörű ruhák. Köszönöm szépen, Rose és Alice néni – ölelte meg őket. – Szuper társasjátékok – ugrott aztán Jasper és Emmett nyakába. – Nagyapa, nagymama, ezek szuper könyvek – ölelte meg a nagyszüleit is. – Minden nagyon tetszik – húzta az összes ajándékát maga köré egy hatalmas kupacba.

Még egy jó  ideig lelkesen nézegette az ajándékait, de egyre gyakrabban próbálta meg elnyomni a feltörő ásítását. Egy ideig, még türelmesen figyeltük, hátha bevallja, hogy álmos, de aztán Bella feladta a várakozást, és a karjaiba vette lányát.

• Aludnod kéne, kicsim – nyomott puszit a homlokára.
• Még nem vagyok álmos – motyogta Nessie félálomban, és fejét belefúrta anyja hajába. Ezt mindig is imádta csinálni. Már akkor is, amikor még csak újszülött volt.
• Jacob, induljatok, rendben? – nézette rám Bella.
• Persze, mikor hozzam vissza holnap? – kérdeztem mosolyogva.
• Mondjuk este, még fürdés idő előtt – mondta Bells. Nagyon hálás voltam neki, hiszen én azt hittem, hogy már reggel haza kell majd hoznom a lányát. Ehelyett majdnem egy egész napot kaptam. – Azt hiszem el is aludt – motyogta Bella halkan. – Óvatosan vedd át – nyújtotta felém. Én pedig a lehető legfinomabban vettem a karjaimba, hogy nehogy felébredjen.
• Ebbe tekerjük be – hozott elém Alice egy meleg pokrócot. – Ha kabátot adnánk rá, akkor felébresztenénk – tette még hozzá.

Mindenki megpuszilta a kedvesemet, majd tőlem is elköszöntek. Bella pedig odaadta a forró  csoki receptet, hogy ezt főzzem neki reggel, hogyha örömet akarok szerezni Nessie-nek, és természetesen akartam is. Így indultunk haza La Push-ba. Ahogy hazaértem, azonnal bevittem a szobámba, és finoman letettem az ágyra. Ezután átöltöztem, és mellé feküdtem. Egész éjszaka a karjaimban tartottam, és figyeltem, ahogy alszik. Egyszer-kétszer megérintettem a kis kezét, hogy lássam, vajon álmodik-e, és nem csalódtam. A tegnap este eseményeit láttam magam előtt újra, és újra az én kis Nessie-m szemszögéből. Jó volt látni, hogy mennyire boldog, és elégedett.

Másnap reggel megfőztem neki a forró csokit, amit imádott, és bőségesen tettem a tetejére mályvacukrot is. Szerettem volna meglepni őt egy ágyba reggelivel, és legnagyobb örömömre sikerült is. A tálcát letettem az éjjeliszekrényre, és ő éppen akkor kezdett el mocorogni.

• Jó reggelt – bújt hozzám álmosan.
• Neked is – nyomtam puszit a homlokára.
• Anya féle forró csoki illat van – szippantott Nessie mélyen a levegőbe.
• Mert az a reggeli egy része. Bella volt olyan kedves és elárulta a titkát – simogattam meg az arcát.
• Az nagyon jó – mosolyodott el Nessie. – Imádok reggel erre az illatra ébredni – tette még hozzá.

Még egy negyed órát feküdtünk csendben, amíg kedvesem ébredezett. Miután rászánta magát a végleges felébredésre, azonnal a bögre után nyúlt, és jóízűen kortyolni kezdte a tartalmát.

• Nahát, ez tényleg pont olyan, mint amit anya főz – mosolyodott el Nessie. A bögrét nem is volt hajlandó letenni, amíg ki nem itta az összes italt belőle.

Nyugodtan megreggeliztünk, majd a mi karácsonyfánk felé kezdem terelni Nessie-t. Mondjuk, azt nem mondhatom, hogy kényszeríteni kellett, hogy menjen.

• Te jó ég – kiáltott fel, amikor meglátta a hatalmas csomagját. – Mi ez? – kérdezte izgatottan.
• Bontsd ki, és meglátod – mondtam nevetve.

Azonnal a csomaghoz szaladt, és szétszedte a papírt, ami eltakarta előle az ajándékát. Egy kicsit izgultam, de nagyon reméltem, hogy tetszeni fog neki, amit lát.

• Jesszusom, Jake, ez nagyon aranyos – sikongatott Nessie. Majd felpattant a hatalmas plüss farkas hátára, pont úgy, ahogy rám is fel szokott ugrani.
• Örülök, hogy tetszik – mondtam elégedett.
• Az nem is kifejezés. Mindenhová magammal fogom vinni. Még a bundája is olyan, mint a tiéd – mondta boldogan. – Imádom a karácsonyt – jelentette ki. Majd hozzám szaladt a hatalmas farkast is magával húzva.

A nap hátralévő  része is csodálatosan telt. Nessie-vel elmentünk futni. Mindig is imádta, hogyha farkason utazhatott. Este pedig autóval vittem haza. Otthon rögtön büszkén mutatta meg mindenkinek a hatalmas farkas plüssét, amit Jake-nek nevezett el utánam.

Csak késő  este mentem megint haza. Életem legboldogabb karácsonya volt, hiszen alkalmam nyílott boldoggá tenni az én kis Nessie-met, akinek ez volt az első karácsonya.