(Jasper szemszöge) 

Már december huszonharmadika van, és én még mindig nem buktam le a meglepetésemmel Alice előtt. Ez valami hihetetlen. Annyira boldog vagyok, mint még soha. Talán végre sikerül megajándékoznom úgy a kedvesemet, hogy nem tudja előre, hogy mit kap. Vagy nagyon jól titkolja, hogy lebuktam. Ma este ajándékozunk, mert a család többi része már tud a meglepetésemről, csak szerelmem nem. Ez így annyira izgalmas.

• Jasper, gyere, már csak rád várunk – szökdécselt be szerelmem a szobánkba.
• Jövök – pattantam fel az ágyról.
• Te tudod, hogy miért ma ajándékozunk? – kérdezte kedvesem kíváncsian. – Senki nem mond semmit.
• Talán nem kell mindig mindent tudnod – vigyorogtam rá.
• Tudom, hogy titkoltok valamit – húzta fel az orrát. – Csak azt nem tudom, hogy mit, de mindjárt kiderül – ugrándozott Alice boldogan. – Olyan izgalmas, nem tudom, hogy miért, de annyira fantasztikus, hogy meg fogok lepődni – mondta lelkesen.
• Akkor menjünk – mondtam, és kézen fogtam. – Már alig várom, hogy lássam az arcod miközben meglepődsz.

Egy pillanattal később már a nappaliban is voltunk. Mindenki rám mosolygott. Tudták, hogy sokat jelent nekem, hogy végre rájöttem, hogy hogyan lepjem meg szerelmemet. Lehet, hogy egy kicsit költséges módja volt ez az örömszerzésnek, de nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy sikerült kijátszanom kedvesem képességét.

• Akkor kezdődhet az ajándékozás? – kérdezte Carlisle mosolyogva, és jelentőségteljesen rám nézett.
• Igen – bólintottunk mindannyian.
• Ki szeretné kezdeni? – kérdezte apánk. Bár már tudta a választ.
• Majd én – mondtam. Majd felálltam, és azonnal az Alice-nek szánt csomaghoz mentem, és odavittem szerelmemnek. – Boldog karácsonyt, Kicsim – mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam.

Szerelmem izgatottan vette ki a dobozt a kezemből, és egy szempillantás alatt letépte róla a csomagolópapírt. Még soha nem láttam ilyennek. Olyan volt, mint egy kislány, aki életében először kap meglepetést.

• Jesszusom – pattant fel kedvesem. – Róma, London, Párizs – nézte meg a jegyeket. – De mind ma estére szól.
• Neked kell eldöntened, hogy hova menjünk – simogattam meg az arcát.
• Juj, Párizs, kérlek, oda menjünk, még soha nem jártam ott, és annyira szeretném látni – nézett rám boldogan, és egy kisebb örömtáncot járt a nappali közepén. Annyira édes volt. Mindenki csak kuncogott rajta, de megigézve néztem, ahogy átjárja a boldogság.
• Akkor irány, Párizs – mondtam nevetve, és felkaptam szerelmemet.
• Ajándékozzunk gyorsan. Csomagolnom kell. Öt óra múlva indul a gépünk. Istenem, Párizs. Ez annyira fantasztikus – mondta és megint elkezdett táncolni. Hihetetlenül aranyos volt.

Miután minden egyes ajándék megtalálta a gazdáját, Alice azonnal felrohant az emeletre, és heves csomagolásba kezdett. Tíz perc alatt mindent összekészített, és utána percenként megnézte az óráját.

• Drágám, nyugodj meg. Nemsokára itt lesz az idő – mondtam neki nyugtatóan.
• Tudom, de hogyha egyszerűen annyira várom már, hogy induljunk – mondta lelkesen.
• Még fél óra, és már indulunk is – öleltem magamhoz.
• Olyan lassan telik az idő – mondta panaszosan. Soha nem volt türelmes, de én így imádtam.

Miután végre elérkezett az idő, elbúcsúztunk a családunktól, és elindultunk a reptérre. Az út elég hosszú volt, de nem unatkoztam, mert Alice végig áradozott, hogy mi mindent szeretne látni Párizsban, és hogy mennyi menő divattervező van ott, akiknek egy vagyonba kerülnek a ruhakölteményei, de annyira egyediek, hogy bármit megér.

Miután végre megérkeztünk, azonnal elfoglaltuk a szállásunkat, amit direkt úgy foglaltam, hogy látni lehessen a szobánkból az Eiffel tornyot.

• Ez gyönyörű – mondta szerelmem, amikor beléptünk a szobába, és kinézett az ablakon.
• Örülök, hogy tetszik – karoltam át hátulról. – Gyere, menjünk. Egy csomó bolt vár arra, hogy Mrs. Cullen meghódítsa – kuncogtam fel. – Rendelkezz a hitelkártyámmal – mutattam fel a kérdéses darabot.
• Oh, micsoda ajánlat. Vigyázz, hogy mit ajánlasz fel egy lánynak Párizsban – kacsintott rám.
• Van rajta keret, még akkor is, hogyha a te vásárlási stílusodat vesszük alapul – nevettem fel.
• Akkor indulás – mondta szerelmem boldogan, és azonnal húzni kezdett kifele a szobából.

Ezzel megkezdődött az első sétánk ebben a csodálatos városban, ahonnan reményeim szerint sok élménnyel, és Alice számára nélkülözhetetlen ruhakölteménnyel megyünk haza a családunkhoz.  

(Alice szemszöge) 

Imádtam Párizst az ünnepek alatt, nem is gondoltam volna, hogy egyszer el fogok ide jutni, de Jasper megszervezte nekünk. Nagyon ügyes volt, mert rá sem jöttem, hogy miben mesterkedik. Na jó, tudtam, hogy elutazunk, csak azt nem tudtam, hogy hová. Nagyon trükkös volt a meglepetés, mert megvette a jegyeket, és lefoglalta a szállást három helyre, és azt akarta, hogy én döntsek, így nem tudtam, hogy hova utazunk, egészen addig, amíg én el nem határoztam, hogy Párizsba jövünk. Ez annyira kedves volt. Ez volt életem első meglepetése. Már azt hittem, hogy soha nem lesz részem ilyesmiben, de a szerelmem ezt is megoldotta. Párizs karácsonykor, ez hihetetlen. Csak az a kár, hogy a többiek nincsenek velünk. Már elígérkeztek Denaliba, aminek Edward nem nagyon örült, de azért elment, hogy ne bántsa meg a klán tagjait.

• Min gondolkozol, Édes? – ölelt át Jasper. Éppen az Eiffel tornyot figyeltem az erkélyünkről. Csodálatos volt, ahogy ki volt világítva. Ráadásul, mindenhol karácsonyi fények, és vásárok voltak az egész városban. Még soha nem láttam ilyen nyüzsgést. Ez a város, az én városom. Soha nem alszik.
• Csak azon, hogy kár, hogy a többiek nem jöttek velünk – mondtam kicsit csalódottan. – De értsd félre, én nagyon szeretek veled kettesben lenni. Sőt! Az ajándékod pedig nem is lehetne ennél szebb. Sosem hittem, hogy egyszer eljutok ide, holott mindig is vágytam rá.
• Tudom, ezt már mesélted. Innen az ötlet – mosolygott rám szerelmem. – Mit csináljunk?
• Hát nem is tudom – mondtam elgondolkozva. Nem volt hozzá képem, hogy megint elcipeljem sétával egybekötött vásárlásra, hiszen már így is két kofferem van, míg ő egy sporttáskába próbál beférni valahogy.
• Na gyere – nevetett fel Jazz. – Túl vastag még a pénztárcám – tette még hozzá, és már vette is fel a kabátját.
• Nem akarom, hogy unatkozz – sütöttem le a szemeimet. – Karácsony van, és ez kettőnkről szól. Neked is boldognak kell lenned – mondtam komolyan.
• Arra még nem gondoltál, hogy én attól vagyok boldog, hogy boldoggá tehetlek téged? – kérdezte szorosan magához ölelve. – Egyébként is kiengesztelhetsz, amikor visszajöttünk – búgta a fülembe.
• Te kis számító – böktem mellkason.
• Azt bizony – kuncogott fel. – Na de most, indulás, mert még a fiúk alig kaptak valamit. Rosalie és Esme ezzel szemben egy egész bőröndnyi különleges ruhakölteményt.
• Igazad van. Még sok mindent kell vásárolnunk – mondtam lelkesen, majd elindultam az ajtó felé.

Még vettünk néhány ajándékot a fiúknak is. Mindenféle autós kütyüt, amiket Jasper választott, hogy az jó lesz. Ebben a kérdésben, inkább kedvesemre hagyatkoztam. Miután már mindenkinek vettünk kellő mennyiségű ajándékot. Beleértve a Denali klánt, Charlotte-ot és Petert is, visszavittük a csomagokat a hotelszobába, majd sétálni mentünk. Nagyon élveztem mindent. Valahogy egész Franciaországnak különleges volt a hangulata. Nem mondom, hogy örökké itt élnék, de egy ideig biztosan nagyon élvezném a helyzetet. Órákon át jártuk az utcákat, míg úgy nem döntöttünk, hogy ideje visszavonulnunk a szobánkba. A szoba enyhe kifejezés. A szálloda legnagyobb lakosztályában voltunk. Miután beléptem az ajtón megéreztem a mandulaolaj mámorító illatát, és rögtön a fürdő felé vettem az irányt, hogy megengedjem a vizet. Jasper ezúttal nem tartott velem, amin egy kicsit meglepődtem, de ha nincs kedve, akkor nem fogom kényszeríteni, természetesen. Már órák óta feküdhettem a kádban, amikor szerelmem halkan kopogtatott.

• Tessék – szóltam ki azonnal.
• Kicsim, ideje lenne kijönnöd. Indulnunk kell – mondta szerelmem lágyan.
• Indulni? Mégis hova? – kérdeztem döbbenten.
• Nem tudom, hogy hova – kuncogott fel Jasper. – Van két jegyünk az esti gépre Londonba, Rómába, Bécsbe, vagy esetleg Denali felé – sorolta fel kedvesem a lehetőségeket. – Megint csak rajtad múlik – tette még hozzá.
• Hogy mondtad? Denali felé? – kérdeztem mosolyogva, és kipattantam a kádból.
• Igen, olyan variáció is volt – nevetett fel szerelmem.
• Akkor mire várunk még? – kérdeztem izgatottan.
• Talán arra, hogy felöltözz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
• Jaj, drágám, ne bosszants – sóhajtottam fel. – Még be kell pakolni, és oda kell érni a reptérre, és… - lendültem volna bele, de szerelmem elhallgattatott egy csókkal.
• A taxi tíz perc múlva itt lesz, a poggyászok pedig már be vannak pakolva – mondta gyengéden.
• Mi? – néztem rá döbbenten. – Semmit sem láttam, és nem is hallottam.
• Egyre jobb vagyok – vigyorodott el Jasper büszkén. – Már kétszer is sikerült meglepnem téged.
• Valóban egyre jobb, és jobb leszel – bólintottam határozottan. Hihetetlen, hogy kétszer is sikerült túljárnia az eszemen.

Jasper felkapta a bőröndöket, miután felöltöztem én is, és már el is indultunk a reptér felé. Annyira boldog voltam, hogy ezen az ünnepen kettesben is lehettem a szerelmemmel, és még a családunkkal is tölthetünk egy kis időt. Minden tökéletes.

Ahogy kiértünk a reptérre, és feladtuk a bőröndjeinket már indulhattunk is beszállni. Az út elég hosszú volt, és át is kellett szállnunk, de számomra valahogy mégis gyorsan telt az idő.

• Várnak minket, vagy ez meglepetés? – kérdeztem izgatottan. Nagyon reméltem, hogy meglepjük őket. Az olyan élvezetes dolog.
• Igazából nem szóltam, hogy jövünk. Abban reménykedtem, hogy örülnél, hogyha rajtuk ütnénk.

Miután leszálltunk és felvettük a bőröndjeinket azonnal az erdő felé vettük az irányt. Megegyeztünk, hogy inkább futva tesszük meg az utat. Úgy sokkal gyorsabb, mint taxival. Ráadásul így biztosan nem vesz észre bennünket senki. Gyorsan odaértünk a házhoz, és gondolkodás nélkül berontottunk a hatás kedvéért. Mindenki ijedten pattant fel először a helyéről, azután pedig döbbenten figyeltek minket. Esme tért magához először, és azonnal a nyakunkba ugrott.

• Édeseim, olyan jó, hogy ti is itt vagytok – mondta boldogan.
• Szép meglepetés – köszöntött minket Carlisle is.
• Ügyes voltál, Jasper – kacsintott Edward szerelmemre.
• Ezt meg mire értetted? – kérdeztem kíváncsian.
• Addig agyalt, amíg kétszer is sikerült meglepnie téged – mondta fivérünk elismerően.
• Ez igaz – mosolyogtam rá, és a nyakába borultam. Hiányzott már a kedvenc tesóm.
• Örülök, hogy hazajöttetek – mondta Rosalie mosolyogva Emmett mellett. Tőle nem is vártam többet. Mindig is visszafogott volt a lelkesedése, de tudtam, hogy a szíve mélyén nagyon is örül, hogy újra együtt van a család.
• Nem volt elég jó a teljesítményed, öcsi? – hahotázott Emmett, mire Rose fejbe csapta. – Jól van, na! Tudjátok, hogy örülök nektek – mosolygott ránk, majd felkapott és megpörgetett.

Miután a Denali klán is köszöntött minket, úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy kiosszuk az ajándékokat Párizsból, amikor hirtelen befutott Charlotte és Peter is.

• Meglepetés – mondták nevetve.
• Tényleg az – néztem rájuk döbbenten. – Még én sem láttalak titeket – mondtam elismerően.
• Azért mert nem döntöttük el, hogy bejövünk, csak akkor, amikor már ideértünk. Ez benne a csel. Jasper mondta, hogy így kell – mondta Charlotte elégedetten, majd megölelt.

Az este hátralevő  része vidám beszélgetéssel és ajándékozással telt. Ez volt eddig életem legszebb karácsonya.