(Esme szemszöge) 

Ez az első  karácsony, amit vámpírként élek át. Egészen furcsa, hogy nem állok egész nap a sütő előtt, hogy mindenféle süteményeket, és sülteket készítsek. Nekünk felesleges lenne. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan varázsoljam elő a karácsony jellegzetes illatait, és hangulatát. Végül arra jutottam, hogy karácsonyfát mindenképpen állítok. Ez megadta a fenyőillatot, ami nélkülözhetetlen ilyenkor. A többi hangulatteremtőt úgy oldottam meg, hogy fahéjból, vaníliarúdból, és kézi készítésű mézeskalácsból díszeket kötöttem, és a ház minden pontjára raktam ki belőlük. Most, hogy a fenyőfa már fel van díszítve, és a ház is kellőképpen illatos lett, elmehetek, hogy fagyöngyöt is gyűjtsek. A legutóbbi vadászatom alkalmával láttam egy helyet, ahol rengeteg nő.

Nem tartott sok ideig, míg elértem oda. Csupán néhány percet vett igénybe a napból. Teleszedtem a kezemben lévő kosarat, majd visszasiettem a házhoz. Mindennel szerettem volna elkészülni, mire Carlisle és Edward hazaér a kempingezésből. Szándékosan küldtem el őket éppen most, mert így két nap alatt minden előkészületet el tudtam végezni egy tökéletes karácsonyhoz. Miután hazaértem a fagyöngyöt is csokrokba kötöttem, és találomra elhelyeztem őket a házunk különböző pontjaim.

Már csak egy szép adventi koszorú hiányzott Tudom, hogy már egy volt, mait meg is gyújtottunk, amikor kellett, de annyira jól mutatott, hogy úgy határoztam készítek még egyet. Most viszont nem arany és zöld színben fog pompázni, hanem piros, és zöld lesz, mit a karácsonyfánk.

Már minden hozzávalót az asztalra készítettem, csak meg kell kötnöm belőle koszorút, és rátenni a gyertyákat. Alig néhány perc alatt el is készültem ezzel is.

A koszorút a konyhaasztalra helyeztem, majd körbesétáltam a házban, hogy megnézzem, minden tökéletes-e. Nem találtam semmi kivetnivalót a művemben, mivel minden helyiség gyönyörű lett, és kellemes illat lengte körül az összes szobát. Már csak arra kellett várnom, hogy a fiúk is megérkezzenek.

Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és türelmesen vártam, hogy szerelmem, és fogadott fiam végre belépjenek az ajtón. Legnagyobb örömömre nem is kellett sokáig várnom. Már nem járhatnak messze, mert érzem az illatukat. Néhány pillanattal később pedig az ajtó kinyílt, és beléptek rajta.

Edward és Carlisle teljesen ledöbbenve álltak meg a nappali közepén.

• Szerelmem, ez gyönyörű – mondta Carlisle elképedve. – Már nem is emlékszem rá, hogy mikor láttam utoljára ilyen szintű karácsonyi hangulatot. Az utolsó karácsonyom, még az édesapámmal volt, amikor ember voltam. Azóta nem is ünnepeltem meg.
• Az elég hosszú idő – válaszoltam döbbenten. Több száz éven át kihagyta a karácsonyt? Hiszen ez az év legszebb ünnepe.
• Valóban hosszú volt – ölelt magához.
• Tényleg fantasztikus lett – vigyorodott el Edward. – Egyébként halkan megjegyezném, hogy éppen egy csokor fagyöngy alatt álldogáltok – bökött fiunk a fejünk fölé, és valóban ott volt a fagyöngy.
• Hát akkor – mosolygott rám Carlisle.

Én is rámosolyogtam, aztán megcsókoltuk egymást, ahogy azt illik. Na nem, mintha fagyöngy kellene ehhez a tevékenységhez, de ilyenkor tényleg kötelező. Még a végén elszalad a boldogságunk, hogyha nem tartjuk be a szabályokat. Az pedig nem lenne jó senkinek. Mikor elváltunk egymástól Edward már nem volt ott. Nem igazán tudtam mire vélni az eltűnését, de nem sokkal később csomagokkal a kezében tért vissza a nappaliba, és a fa alá helyezte őket.

• Te tudtad? – kérdeztem döbbenten. – Pedig direkt mindig másra gondoltam, amikor a közelemben voltál – mondtam csalódottan.
• Nem tudtam konkrétan, inkább csak sejtettem. Néha véletlenül előbukkant a fejedben egy-egy elképzelés, ami egyébként nagyon tetszett nekem. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szép lesz az egész ház – mondta őszintén, majd megölelt, és egy puszit nyomott az arcomra. – Boldog Karácsonyt – mondta vidáman, majd a kanapéra ült, és várt. Gondolom, hogy az ajándékaira.
• Boldog Karácsonyt, Kedvesem – ölelt magához Carlisle, majd megcsókolt.
• Nektek is Boldog Karácsonyt – mondtam boldogan. – Szeretnétek kibontani az ajándékaitokat? – kérdeztem izgatottan. Nem vettem nagy dolgokat, de azt szívvel lélekkel, egy részét pedig készítettem.
• Igen, nagyon – csillant fel a szemük.

Igazából nem is olyan kis dolgot vettem nekik. Carlisle-nak egy vadonatúj felszerelést vettem, az orvosi táskájába. A régi készlete már múzeumi darab, ezért gondoltam, hogy nyugdíjba küldhetné. Edward pedig megkapta az összes új könyvkiadást, a kedvenc szerzőitől. Szerintem nagyon fog neki örülni. Ráadásul pedig, mindkettőjüknek készítettem egy-egy karácsonyfadíszt. Igazából semmi különöset. Carlisle egy rénszarvast kapott, Edward pedig egy oroszlánt, aminek van egy kis mikulássapkája. Nem valami jól sikerültek, mert az első kísérleteim voltak fenyődísz készítésére, de szerintem aranyosak. Felpattantam, és átadtam mindkettőjüknek a csomagokat. Mosolyogva elvették, és azonnal elkezdték letépni róla a papírt. Olyan izgatottak voltak, mint két kisgyerek. Még soha nem láttam őket ilyennek.

• Esme, ez fantasztikus – mondta Carlisle boldogan, és szorosan magához ölelt. – Tökéletes, éppen most akartam lecserélni a készletemet. Köszönöm. Na és ez a dísz, egyszerűen gyönyörű, mindjárt fel is teszem a fára.
• Nagyon szívesen. Örülök, hogy tetszik – mondtam boldogan. Annyira jó, hogy olyasmit vettem neki, ami tényleg tetszik, és hasznos is.

Edward mosolyogva figyelt minket, majd amikor szerelmem elengedett, ő is felállt, és magához szorított.

• Köszönöm, imádom a könyveket, már nagyon vártam, hogy megszerezhessem ezeket a köteteket – motyogta a nyakamba. Látszott rajta, hogy annyira boldog, és ez nekem mindennél többet ért. – A dísz pedig fantasztikus, még soha nem láttam ehhez foghatót.
• Örülök, hogy tetszik – válaszoltam mosolyogva, és puszit nyomtam az arca mindkét felére.
• Akkor most mit jövünk – csapta össze a tenyerét Edward.
• Kettőnk nevében vettél ajándékot? – kérdezte szerelmem mosolyogva.
• Hát persze, hiszen nekem volt sejtésem, viszont úgy gondoltam, hogy Esme örülne, hogyha még véletlenül sem szereznél tudomást a meglepetéséről – magyarázkodott Edward.
• Ez nagyon jól gondoltad, Drágám – mondtam Edwardnak hálásan.
• Tudtam én – nevetett fel fiam. – Na szóval, ajándékozzunk tovább – mondta lelkesen, majd Carlisle kezébe nyomott egy csomagot, amit kedvesem átadott nekem. Majd a fiamtól is kaptam egy csomagot. Jókedvűen ültem le velük a kanapéra, és hevesen bontani kezdtem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet benne, de aztán megláttam. Az Edwardtól kapott csomagban fél tucat festővászon volt, és mindenféle sablonok, festékek, és ecsetek. Valamint néhány mintaötlet. Az Carlisle-tól kapott csomag pedig rengeteg gyönyörű, és érdekes könyvet tartalmazott a belső építészetről, és különféle dekorációs módszerekről. Egyszerűen fantasztikus volt.
• Nagyon köszönöm – mondtam meghatottan. Persze, Edwardnak könnyű, hiszen simán kiolvasta a gondolataimból, hogy mire vágyom, és azt is kaptam. Soha nem hittem volna, hogy ilyen csodálatos dolgokat fogok kapni az élettől. Van egy tökéletes szerelmem, egy szerető fiam, és most még egy csodálatos karácsonynak is a részese lehetek. Azt hiszem, hogy sokkal többre nem is vágyhatnék a szeretet ünnepén. Felpattantam, és a nyakukba vetettem magam, hogy megköszönjem, amit kaptam tőlük, nem csak az ajándékokat, hanem mindent.
• Ha nem haragszotok, akkor én most felmegyek a szobámba, és tanulmányozom a vadonatúj könyvgyűjteményemet – mondta fiunk, és már el is tűnt a szobájában a csomagjával együtt.
• Tényleg tetszik? – kérdeztem mosolyogva szerelmemtől, aki tüzetesen tanulmányozta a vadonatúj szettjét.
• Még szép. Mindig is vágytam ilyen modern felszerelésre – mondta határozottan.
• Helyes, de van még egy meglepetésem – fogtam meg a kezét és felhúztam a kanapéról.
• Valóban? – kérdezte meglepetten.
• Igen, de ahhoz el kell mennünk innen egy kis időre – mondtam komolyan.
• Rendben – mondta, majd felkiáltott Edwardnak.

Fiunk lejött, és elbúcsúzott tőlünk, majd Carlisle társaságában futásnak eredtem a másik meglepetés felé. 

(Carlisle szemszöge) 

Olyan rengeteg mindent kaptunk már Esmétől, és még ez a karácsony is. Egyszerűen fantasztikus, hogy mire képes az én gyönyörű kedvesem. Szinte kitalálja a gondolataimat, ha nem tudnám, hogy nem gondolatolvasó, akkor most azt feltételeztem volna róla. Hiszen pontosan erre vágytam, csak az állandó ügyelet miatt nem volt időm megvenni. Mindig bezárt a bolt, mire odaértem. Most pedig éppen, valami titkos hely felé tartok. Nem is tudom, hogy hova. Bár az útvonalból ítélve, egyre inkább úgy gondolom, hogy a szirtünkre megyünk. Nem is tévedtem, mert néhány perccel később valóban a szirtnél lyukadtunk ki, de a látvány egészen más volt, mint általában. A könnyű, és egyszerű kis szikla fel volt díszítve, pontosan ugyanolyan precizitással, mint a házunk, ráadásul egy vastag, puha pléd volt leterítve a díszek kellős közepén. Esme leült a plédre, majd magával húzott engem is.

• Kedvesem, mennyit dolgoztál ezeken a csodálatos meglepetéseken? – kérdeztem kíváncsian.
• Hát, őszintén szólva, pont arra a két napra volt szükségem, amíg ti elmentetek kempingezni.
• Aha, szóval ezért utasítottad vissza az ajánlatot – néztem rá kissé vádlón. – Én meg már azt hittem, hogy valami baj van – tettem még hozzá.
• Ugyan, mi baj lehetne? – kérdezte értetlenül.
• Igazából semmi, csak olyan furcsán viselkedtél, és ez egy kicsit gyanús volt.
• Sosem voltam jó a füllentésben – kuncogott fel szerelmem.
• Hát ez már csak így igaz. Még egyszer sem sikerült teljes mértékben megtéveszteni, de ezt is imádom benned. Annyira őszinte vagy, mint senki más az egész világon.
• Ez rólad is elmondható – mondta szerelmem lágyan, és hozzám bújt. – Egyébként, képzeld csak el, hogy mára csillaghullást jósoltak. Emlékszem, hogy amikor még ember voltam, imádtam nézni a hulló csillagokat, és szerintem most is nagyon tetszene – tette még hozzá.
• Szerintem is tetszene. Én mindig is nagyon szerettem nézni a hullócsillagokat. Ember koromban is, már amennyire emlékszem, és most, vámpírként is – mondtam határozottan. Ez a fajta jelenség valóban mindenhogyan csodálatos élmény volt.
• Akkor mindenképpen szeretném megnézni – sóhajtott szerelmem. Majd az eget kezdte el kémlelni.

Nagyon tündéri volt, ahogy kislányos lelkesedéssel kémlelte az eget, hátha meglát egy hullócsillagot az égen. Már legalább egy órája nézte mereven az eget, amikor megelégeltem a szenvedéseit, és finoman átkarolva őt, fekvő helyzetbe segítettem magunkat a pléden. Így mégis csak kényelmesebb nézni, hogyha itt van az idő.

• Köszönöm, ez így sokkal kényelmesebb – nyomott Esme apró csókot az ajkaimra.
• Örülök, hogy te is így gondolod – szorítottam magamhoz még erősebben.

Sokáig feküdtünk még az eget kémlelve, és én már személy szerint feladtam volna a próbálkozást, de Esme kitartott, és végül is igaza lett. Alaposan megvárattak minket a hullócsillagok, de végül is odaértek hozzánk, és mi csak ámulva figyeltük, ahogy feltűnnek, majd néhány másodperccel később eltűnnek a szemünk elől.

• Szeretlek – suttogta Esme, majd mélyen a szemembe nézett.
• Én is szeretlek, mindennél jobban – válaszoltam mosolyogva, majd magamhoz szorítottam, és megcsókoltam.

Miután elváltak az ajkaink, újra az eget kezdtük el figyelni, és a csillagok jöttek is sorban. Még soha nem láttam ennyit létezésem során.

Egész éjjel csak összebújva feküdtünk, de nem is akartam többet. Ez az éjjel így volt tökéletes, ahogy a karácsony is, amit a szeretteim körében tölthettem el. Évszázadok óta nem volt részem, ilyen élményben, és mérhetetlenül boldog voltam, hogy szerelmem visszahozta a házba, és a szívembe is a karácsony csodáját, amit már több évszázada elveszettnek hittem. Pedig csak szunnyadt bennem, és bátorításra várt. Azon az éjjelen megfogadtam, hogy soha többé nem fogom elfelejteni, hogy milyen gyönyörű is a szeretet ünnepe, főleg, hogyha megoszthatod azokkal, akiket szeretsz.