(Bella szemszöge) 
 
Ülsz az ablak előtt. Vársz valamire, vársz egy csodára. Várod, hogy megjelenjen Ő. Vágysz rá, várod, hogy felemésszen az érzés.  
Veled van mindig, még a képzelet repít. Álmaid csak a tieid. Senki másé. Várod azt, mi meg nem történhet. Szíved súgja a dallamot, de az agyad nem hallja azt meg.  
Tekinteted az üvegablakon kívüli ponton kering. Nagyokat sóhajtasz, mert ő nincs a közeledben, hiszen nem lehet mindig melletted. Annyira szereted, mint még senkit ezen a földön.  
Lehet tűz- fagy – szélvihar – bármi, a ti szerelmetek legyőzi majd azt. Ennél erősebb kötelék nem létezik a földön. Az igaz szerelem a markodban van, és nem tudod azt onnan eltűntetni, bárhogy csavargatod. Próbálod eldobni magadtól, végül mindig visszakapod. Hiszen az életed már nem teljes nélküle. Ha ő nincs, veled a nap nem süt, a madarak nem csicseregnek, a szél őrülten tombol, az eső szemlélteti a könnyid- mely úgy zuhog, mint még soha.  
A percek óráknak tűnnek. Mindössze pár órára ment el mellőled, de te azt éveknek érezted.  
Bármerre néztél, ott volt Ő. Ha a kovácsoltvaságyon heverő aranyszínű takaróra néztél, megláttad benne kedvesed szemét, azokat a gyönyörű – felülmúlhatatlan arany szemeket. Ha bele nézel, szemeibe csontjaid elolvadnak, mintha porcukorból lennének, szíved vad kalimpálásba kezd, fejed elveszted, mintha soha se lett volna meg.  
Mindig csak Ő jár eszedben. Úgy érzed, vele kell lenned. Ha törik - ha szakad, mellette a helyed.  
Lehunyod szemed, és magad elé képzeled.  
Egyedi jéghideg krétafehér arcát. Hibátlan állkapcsát, gyönyörű íriszét, édes ajkait.  
Soha hasonlót még nem éreztél. Elrabolta szíved ez a csodás érzés, de te ezt soha nem bántad meg. Bármennyit szenvedtél – végül minden jó irányba fordult.  
Szemeid előtt ott ragyog arca, várod, hogy visszatérjen melléd.  
- Bella kedvesem – szólt halkan Esme – Nem vagy éhes?  
Én meg riadtam.  
- Bocsánat, elkalandoztam – néztem nevelő anyámra fülig vörösen. – Nem, köszönöm nem kérek semmit! 
- Minden rendben?  
- Igen, persze – hazudtam. 
- Lent leszek a nappaliban, ha szükséged van, valamire csak szólj! – majd kisétált Edward szobájából.  
Nagyokat sóhajtottam. A földön kuporogtam az üvegfalnak dőlve. Élveztem, hogy a hideg üveg lehűti forró testem.  
Szerelmem vadászni ment. Azt mondta, hogy a közelben marad, és egy – két óra múlva már visszajön.  
Én még mindig itt voltam családom otthonában. Charlie nem tiltakozott, de ezt nem csodálom. Alicenek nehéz ellenállni.  
Az ajtó kinyitódott, mire felkaptam fejem már egy aranybarna szempárral találkoztam.  
Ingje itt-ott véres volt, és a nyakán is meglátszott, hogy táplálkozott.  
- Szia – leheltem a lehető leghalkabban, hasam még mindig fájt a női problémáimtól.   
Válaszul kedvenc, ellenállhatatlan féloldalas mosolyom kaptam.  
- Jól laktál? –kérdeztem. 
- Igen, de siettem vissza hozzád. Te ettél? – kérdezte szigorúan. 
- Nem, nem vagyok éhes – ráztam tiltakozóan a fejem.  
- Bella – mormolta gyöngédséggel teli hangon – Nem leszünk így jóban – suttogta. 
- Dehogyisnem.  
Majd közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, de ő elhúzódott tőlem. Meglepetten meredtem Edwardra. Mit csináltam rosszul?  
- Talán előbb lezuhanyozok – nézet végig ruháján.  
Kikerekedtek szemeim. Talán túlságosan is megijedtem, az előbbi reakciójától.  
Edward a szemeim láttán halkan felkuncogott.  
- Bella, csak a fürdőbe megyek – lehelte arcomtól néhány centire. 
- T-u-d-o-m – dadogtam. 
- Mi a baj kedvesem? – kérdezte édesen.  
Mire én csak megráztam fejem, hiszen jó magam se tudtam, hogy mi ütött belém. 
Szerelmem hangosan kifújta a levegőt, majd felállt, és kezét felém nyújtotta. Én pedig elfogadtam azt, és én is felálltam a padlóról.  
- Azt hiszem én is vadászok egy kis élelem után…  
Edward nagyot sóhajtott. 
Értetlenül néztem kedvesemre. 
- Azt hittem – mondta végig lehajtott fejjel – hogy elkísérsz. 
Szám egy O betűt formálva, tátva maradt. Na, jó.. most már tuti megőrültem. 
Edward újra sóhajtott. Megszorítottam kezét.  
- Tényleg szeretnéd? – kérdeztem alig hallhatóan. 
Szerelmem aprót bólintott. A lehető leghangosabban kifújtam a levegőt.  
- Hát .. akkor… menjünk…  
Összekulcsolt kézzel besétáltunk a fürdőszobába, Edward megengedte a zuhanyban a vizet.  
Elkezdte ingjét kigombolni, majd nadrágját, és az összes ruháját levette magáról. 
Szűz anyám! Biztos akarom én ezt?  
Persze, persze, hogy akarom. De mi történt Edwarddal?  
Közelebb lépett hozzám, felemelte kezeim, majd az én felsőm is lehúzta testemről.  
Ő csak vigyorgott, mint a tejbe tök. Nem tudtam ellenállni szerelmemnek. Egyszerűen „rávetettem” magam. Kezeim nyaka köré csavarta, és ajkam az övére tapasztottam. Edward letépte rólam nadrágom, majd a fehér neműm. Lábaim kedvesem dereka köré csavartam, így próbáltam még közelebb kerülni hideg testéhez, melyet most tűz forrónak éreztem. Csak a képzeletem játszik velem, vagy esetleg megbolondultam? Edward teste is felhevült volna? Bella térj észhez! Szerelmem lefejtette karjaim nyakáról, és hasára tette kezeim. Ajkaimtól elszakadt, de a lábaim derekán hagyta, és így besétált velem a zuhanykabinba.  
- Szeretlek – suttogta a fülem mögötti kis gödröcskébe. 
Kezeim férfiasságára vándoroltak és kényeztetni kezdték azt. 
- Bella – nyögött fel Edward. – Az már jóval a határon túl van.. – mosolygott édesen. 
Kezeim visszatettem mellkasára. Szerelmem, hátam kezdte cirógatni, fejem vállára döntöttem, szemem, lehunytam. És az álommanók elraboltál elmém.. 
 
*** 
 
Fogaim vacogtak, mikor felébredtem. Edward szobájában voltam, a hatalmas ágyán, a takarójába csavarva. 
- Bocsáss meg – nézett szemeimbe. 
Majd még egy takarót terített rám, de én még mindig fáztam. 
- Te nem tehetsz semmiről – mondtam dideregve. 
- Még mindig fázol? – kérdezte csöndesen. 
Aprót bólintottam, nem akartam, hogy távolabb húzódjon tőlem. 
- Egy perc és visszajövök – nyomott egy apró csókot homlokomra.  
A következő percben valaki kopogott az ajtómon.  
- Szabad! – mondtam kiszáradt torokkal.  
Carlisle besétált a szobába, és megmérte a lázam. Majd kiment, de én még így is hallottam Edwarddal való beszélgetését. 
- Bella lázas – mondta nevelő apám. 
- Nátha? – kérdezte szerelmem. 
- Attól félek komolyabb egy kicsit… tüdőgyulladása van – sóhajtott Carlisle. – Adok neki pár gyógyszert, és reméljük, rendbe szedi majd…  
- Köszönöm – mondta Edward  
Aztán már mellettem feküdt az ágyba.  
- Mindben rendbe lesz – mondta szeretetteljes hangon.