(Bella szemszöge) 
 
Nátha- náthával. Köhögés-köhögéssel. Ezzel jellemezném a tegnap estém. Ennyire pocsékul még nem éreztem magam. Voltam már beteg, na de nem ennyire.

Edward szobájában feküdtem a kovácsoltvas ágyon a mellette lévő éjjeliszekrényen zsepi halmok álltak.

Szerelmem besétált a szobába, kezébe egy hatalmas tálcával. 

- Éhes vagy? – kérdezte mosolyogva. 
Edward nagyon aggódott értem, az egészségemért. Mindez teljesen fölösleges volt. Akárhányszor mondtam neki, hogy ne aggódjon értem, mindig csak egy alapos fejmosást kaptam.  
- Nem – válaszoltam erőtlenül. 
- Esme főzött levest – rántotta meg a vállát, és letette a szabad – zsepikkel el nem halmozott szekrényre a tálcát.  
- Nagyon kedves – próbáltam mosolyogni 
- A gyógyszereidre viszont szükséged van! – orrom elé helyezte kezét, melyben kettő pici fehér tabletta volt, a másik kezében pedig egy pohár víz. 

Idegesen felkuncogtam. Lehetetlenség ekkora méretű gyógyszert lenyelni. Akkora, mint egy ló! Fintorogva, de megadva magam – ugyanis ha most vitába szállnék, Edwarddal úgyis Ő nyerne – elvettem a gyógyszert, és a nyelvemre helyeztem. A vízzel pedig leöblítettem.

Visszadőltem az ágyra, és a fejem tetejéig húztam a takarót.  

- Bella – szólt lágyan Edward.  
Kidugtam a fejem a takaró alól.  
- Tessék? – szipogtam. 
Edward hatalmasat sóhajtott.  
- Fáj valamid? – kérdezte eltorzult arccal. 

Hát persze, megint ez az „én vagyok mindennek a hibája, egyes egyedül én tehetek mindenről”. Most azonnal pofozza valaki fel Edward Cullent, vagy nem állok jót magamért!!  

- Nem, nem fáj semmim – válaszoltam durcásan, és újból elrejtőztem a takaróban.  
- Bella mi a baj? – kérdezte Edward idegesen.  

Hangosan kifújtam a levegőt, és újból a „felszínre törtem”. Elhúztam a számat.

Egyáltalán nem voltam oda az ötletért, hogy betegnek lásson szerelmem, de nem bírtam volna ki nélküle. Arcom vörös lett, mikor bele gondoltam, hogy Ő csak azért van itt, hogy nekem jó legyen én pedig „elrejtőztem” előle. De hát.. egy nő se örül neki, hogyha betegen látják.  

Főleg ha a kedvesed egy vámpír, és minden porszemet lát. Remek. Felültem az ágyba, Edward pedig a következő pillanatba le is fektetett, és gondosan betakart. 

- Pihenned kell – mondta. 
Közelebb húztam magamhoz ingjénél fogva, de teste hőmérsékletére a fogaim vacogással válaszoltak.  
Ezt is jól elszúrtam. Átkoztam magam gondoltban. 
- Sajnálom – dadogtam.

Edward értetlenül nézett rám. Egy csókot lehelt a homlokomra, majd lefeküdt mellém az ágyra. 
Persze, mindent el kell rontanod Bella.  

- Pihenj kedvesem – simított végig szerelmem kezével az arcomon. 
Hevesen megráztam a fejem. 
- Nem vagyok fáradt! – tiltakoztam.  
- Akkor legalább egyél! – kérlelt. 
- Éhes se vagyok – mosolyogtam halványan. 
- Bella, Bella.. te soha nem változol – ingatta a fejét kedvesem, de arcára kiült a kedvenc féloldalas mosolyom mely hatására még a szívem is félre vert. Felvágós..  
- Nem áll szándékomban megváltozni – öltöttem ki a nyelvem. 
- Valahogy sejtettem – nevetett Edward. – Carlisle azt mondta, hogy két nap múlva jobban leszel – mosolygott Edward. 
- Remek. – dünnyögtem. Még két nap.. 
- Rendbe jössz – simított ki arcomból egy kósza hajtincset. 

Én csak megráztam a fejem. 
- Bella.. minden rendbe lesz! 
- Nem.. nincs semmi baj – szipogtam, és a zsepi után nyúltam az asztalra, de szerelmem megelőzött és orrom előtt lóbálta a finom anyagot. 
Kifújtam az orrom, majd a következő pillanatba Emmett rontott a szobába. 
- Szia Trombitás törp – nevetett. 
- Szia Emmett – válaszoltam rekedtes hangon. – Mi járatban? 
Majd amint kiejtettem a számon a szavakat megláttam Em kezében egy újabb tálcát egy újabb adag étellel.

- Esme főzte neked –  Letette az újabb ételt, és kiviharzott az előzővel.  
- Nem kellett volna – mormoltam az orrom alatt.

Edward megrántotta a vállát. – Azért csinálta, mert szeret, és mert szeretné, hogy mihamarabb rendbe jöjj, ez nem fáradság neki! – kezdett érvelni Edward. 
- Jó, jó.. de akkor sem kellett volna, úgyse tudok enni. 
- Legalább próbáld meg! –kérlelt Edward 

Aprót bólintottam. Egy kis leves még senkinek sem ártott meg. Edward az ölembe tette a tálcát, míg felültem. 
- Köszönöm. – leheltem erőtlenül. 
Megettem az egész tál levest.  
- Még hogy nem voltál éhes! – nevetett Edward. 
Én pedig fülig vörösödtem. 
- Finom volt.. – mondtam álmosan. 
- Aludj kedvesem! – Szerelmem kivette az ölemből a tálcát. Pislogtam egyet, míg a szemem előtt ült, a következő pillanatban pedig nem volt ott, majd megint előttem ült kaján vigyorral az arcán. 

- Mi ennyire vicces? –  érdeklődtem. 
Edward megrázta a fejét. – Semmi – próbálta elrejteni nevetését álcázott köhögésbe.  
- Lehet elkaptam tőled a bacikat – „fuldokolt” még mindig. 
- Azt erősen kétlem. – nevettem én is. 
- Gyönyörű vagy – cirógatta meg arcomat.

Én pedig fülig vörösödtem.  
- Szeretlek – mondtam halkan. 
- Mindennél jobban! – mondta lágyan Edward. 
Majd egy forró csókot lehelt ajkaimra.