Edward szemszöge

Alig hiszem el még mindig, hogy Renesmee beugrott közénk. Most pedig azzal a korccsal beszélget…  még szerencse, hogy innen jól szemmel tudom tartani.  
- Öhm, nem tudom biztos lemaradtam valamiről, de mióta hívja Jacob Renesmee-t Nessie-nek? – kérdezi szerelmem halkan. 
- Azt hiszem most-óta – sziszegtem neki. Csak úgy fortyogott bennem a düh. 
- Nyugi Edward… ne légy ennyire dühös – próbált meg Jasper csitítani, aztán csak egy csattanást hallottam, és Renesmee-ék felé néztem. Egy pillanatig azt hittem, a lányomnak esett valami baja, de amikor meghallottam Em-et, azonnal meggyőződtem az ellenkezőjéről. 
- Tisztára, mint az anyja. Bella mond csak… miért szeretitek ti Jacobot ennyire pofozgatni? Jó homokzsák vagy, hogy? Mert ha az, akkor legközelebb én is kipróbálom – kuncogott Em. Bella csak egy grimaszt vágott. Amikor visszanéztem lányomék felé, már csak Renesmee hátát láttam, ahogy rohant fel a lépcsőn. 
Épp utána akartunk menni Bellával, amikor Jaz mind a kettőnk kezét megfogta. 
- Bocs srácok, de most azt hiszem én kellek ide – mondta, majd felrohant az emeltre.  
Mi meg ott maradtunk, és Bellával egymásra pillantottunk. Hirtelen eszembe jutott a mi problémánk is. nagyon megbántottam szegényt.  
- Bella én… sajnálom… 
- Ne, én sajnálom. Nem kellett volna azt mondani, amit mondtam. 
- Nekem se kellett volna… 
- Úristen! Ne komplikáljátok már túl! Csókoljátok meg egymást, és el van felejtve. A végén még azon is összevesztek, hogy kinek volt nagyobb hibája a dologban – mondta Rose, majd a végén elmosolyodott.  
Eléggé megdöbbentett, de Bellára néztem, és láttam, hogy ő is rám sandít.  
- Szent a béke? – kérdezem tőle kitárt karokkal. Elmosolyodik, és boldogan ugrik bele a nyakamba, mint egy kisgyerek. 
- De nehogy azt hidd, hogy ezzel el van intézve. Még azt megtárgyaljuk, hogy kinek volt benne nagyobb hibája… - suttogta bele a fülembe.  
Én csak kuncogtam, majd belepusziltam a nyakába. Éreztem, hogy megremeg, és ez jól esett. Tehát még mindig akkora hatással vagyok rá, mint emberként.  
- Szeretlek – suttogok én is a fülébe. 
- Én is.  
- Srácok mindjárt elolvadok én is… - röhögi Em. - Nagyölelés? – kérdezi, majd a nyakunkba borul. 
Mindenki röhögni kezd, végül Emmett elenged minket, én pedig leteszem Bellát a földre.

Közben Jasper is leért az emeletről, és röhögve szemléli „nagyölelés” akciónkat. 
- Mi volt odafent? – kérdezi Bella aggódó hangon. Én is elég kíváncsi vagyok, úgyhogy kiolvasom Jasper gondolataiból az elmúlt percek történéseit. 
- Te buzdítottad?! – csattanok fel. 
„Nyugi Ed. Én csak az igazat mondtam. Nagyon szenvednek mind a ketten elhiheted. Azért, mert nagyon szeretik egymást.” 
- Mi is tudni akarjuk – dobolt Bella idegesen a lábaival. Átkaroltam a derekát, majd nyomtam egy puszit a homlokára. 
- Jasper arra ösztönözte, hogy hallgasson a szívére. Ha pedig az azt sugallja, hogy szereti, akkor menjen vissza hozzá – dióhéjban ennyi.  
- Értem – mondta Bella elgondolkodó fejjel, majd rám mosolygott. – Tudod ez hasonló a mi esetünkhöz. A körülöttünk lévő emberek nem akarták, hogy együtt legyünk. Mi mégis együtt vagyunk.  
- Ezzel most arra célzol, hogy ők is biztos együtt lesznek? – kérdezem felhúzott szemöldökkel, és egy kicsit csalódottan. 
- Igen Edward – nevetett. – Törődj bele – mondta, és megpuszilta a számat. 
- El sem hiszem, hogy te is ilyen könnyen beletörődtél. Az előbb még szét akartad szaggatni Jacobot. 
- Tudom, és még mindig ezt akarom tenni. De mivel Renesmee a te makacsságodat örökölte, biztos vagyok benne, hogy együtt maradnak. Már csak azért is, hogy minket idegesítsenek – kuncogott kedvesem.  
- Honnan veszed, hogy én makacs vagyok? – kérdezem felháborodottan, de a szám szélében mosoly bujkált. – Inkább te vagy makacs, drágám. 
Bella sóhajt egyet, majd ezt mondja: 
- Igazad van. De pont ez az a tulajdonság, amit a legjobban szeretsz bennem. Vagy tévedek? 
- Hm… jobban ismersz, mint hinnéd – lehajolok, és megcsókolóm szerelmem. Legszívesebben egész nap ezt csinálnám…

Jacob szemszöge

Még mindig fájt. Nem az arcom, ahol megütött, hanem a szívem, amit megsebzett. Hogy nem hisz nekem? Pedig én teljes szívemből szeretem.  
Amikor az erdőben megláttam… Sosem éreztem ilyet, de nem is fogok soha többé. Mintha megtaláltam volna az életem értelmét. Utána csak azt sajnáltam, hogy elment. Ameddig láttam, úgy éreztem semmi sem hiányzik az életemből, de amint eltűnt egy nagy seb tátongott a szívemen. Elég nyálasan hangzik, de így van. Jacob Black szerelmes, és még a nyálas szövegektől sem riad vissza.  
Az első találkozásunk után féltem. Féltem, hogy többé nem láthatom viszont. Hiszen olyan gyorsan elszaladt… 
Amikor pedig másnap az erdőben hallottam a többi farkastól, hogy idegen vámpírok vannak a földünkön, és az egyiket Embry megsebesítette nagyon megijedtem. Azt hittem, hogy Vele történt valami. De amikor láttam, hogy semmi baja, megkönnyebbültem.  
- Hé Jake jól vagy? – hallom meg Seth hangját. Ilyen gyorsan beértem volna a La Push-ba? 
- Öhm… nem túlzottan. Ha nem baj, most szeretnék egyedül lenni – Seth a legjobb barátom, de most tényleg szeretnék egyedül lenni a gondolataimmal.  
- Semmi baj haver – mosolygott. – De ha kéne egy kis lelki támasz, vagy valaki akinek el tudod mondani, akkor szólj nekem nyugodtan. 
- Rendben. – Seth mindig mindenkivel kedves. Jó fej srác, és ha majd bevésődik, a lány is nagyon szerencsés lesz.    
Intettem neki, majd bementem a házba. Apa nem volt otthon. Biztos átment Charlie-hoz.

Renesmee szemszög

Nehéz döntés. Mennék is, és nem is. Mennék, mert tényleg szeretem. De nem mennék azért, mert lehet, hogy ugyan úgy ahogy én tettem, ő is ki fog dobni a házból. De hát erre mondják azt: próba szerencse.  
Felültem a kanapén, és zsebkendő után kutattam. Találtam is az egyik zsebemben, majd felálltam és az ajtóhoz léptem. Azt hiszem elhatároztam magam. Ha törik, ha szakad, én elmegyek a La Push-ba. De egyedül nem akarok menni, úgyhogy elviszem magammal Rosaline-t. Remélem elkísér.

Mindenki a nappaliban volt. Anya és apa egymást ölelték. Ezek szerint szent a béke. 
Amikor leértem a lépcsőn, minden szem rám szegeződött. Anya odajött hozzám, és megölelt. Mélyen beszívtam az illatát, majd kibontakoztam az ölelésből, és Jaspert öleltem meg. Éreztem meglepődik, de utána átölelt engem ő is. 
- Köszönöm – mondtam nekik, majd Rosaline felé fordultam. – Van kedved egy kis La Push-i kiruccanásra? 
- Tudod, amikor a legutóbb La Push-i kiruccanást emlegettél, majdnem ott hagytuk a fogunkat. 
- De most már más lett a helyzet.  Tudják, hogy kik vagyunk, úgyhogy remélhetőleg nem fognak minket megtámadni. 
- Engem nem érdekel. Én nem megyek sehová! – fakadt ki Rosaline. Nem értem mi a baja… 
- Most meg mi a bajod? Miért nem akarsz elkísérni? 
- Egy, még mindig félek a La Push-ba menni, és ha rosszul emlékeznél, akkor épp nemrég épültem fel. Kettő, vadászni is kell mennem. Három, nem akarom a gyertyatartó szerepét játszani! 
- Milyen gyertyatartóról beszélsz? – Én ezt tényleg nem értem. A gyertyatartó hogy jön ide? 
- Úristen! Ennyire sötét nem lehetsz Renesmee! 
- Sajnálom, hogy nem tudom, miről beszélsz. 
- Felőlem. Nemek ugyan mindegy, hogy mit sajnálsz. De én nem megyek veled, az biztos. 
- Miért vagy ennyire beszari? – Kezd bennem felmenni a pumpa, és ezt nem bírom már szó nélkül. 
- Én vagyok a beszari?! Lássuk csak… Félsz a saját érzéseidtől, és félsz egyedül elmenni, mert attól tartasz, hogy Jacob kidob. Mit hagytam még ki? – kérdezi gúnyos hangon. 
- Semmit. Azt hiszem, ez épp elég lesz. De komolyan, miért nem akarsz velem jönni? 
- Az indokok miatt, amiket felsoroltam, és nem vagyok a szögről leakasztható bábod, aki bármelyik szavadra ugrik.  
Már épp emeltem a karom, amikor elkapta a csuklóm. 
- Mi van, engem is fel akarsz pofozni, ahogy Jacobot? – A szemei most furcsán csillogtak. Sosem láttam még őt ennyire kiborulni, vagy hogy egyáltalán így veszekedtünk volna. Most se igazán értem, hogy mi a baj. Ha nem akar velem eljönni, akkor egyszerűen csak nem jön el velem. Ennyi. 
- Lányok elég legyen! – kiabál le anya mindkettőnket. 
- Felőlem – mondom félvállról, és végignézek Rosaline-en. – Én úgy is menni akartam. Neki pedig adjatok be nyugtatót.  
Majd megfordulok, és az ajtó irányába indulok el.  
- Renesmee Swan! Azonnal állj meg! – kiabál rám anya.  
Megfordulok, és szembetalálom magam dühös szemeivel.  
- Hogy gondolod, hogy így beszélsz a testvéreddel?  
- Könnyen és egyszerűen.  
- Velem te nem beszélhetsz így Renesmee! Az egyik barátoddal beszélhetsz, de a családoddal nem beszélhetsz így! Hogyha pedig azt hiszed, hogy megúszod, hogy fel akartad pofozni Rosaline-t, akkor nagyon tévedsz! Azonnal bocsánatot kérsz tőle, vagy nem mész innen sehová! 
- Nem kérek tőle bocsánatot, arra mérget vehetsz! – kiabáltam én is anya arcába, és a következő pillanatban valami csattant, az én arcom pedig égni kezdett. 
Könnyektől csillogó szemmel anyára nézek. Felpofozott.  
- Megmondtam, nem beszélhetsz így. Most pedig menj fel a szobádba! 
- Utállak! – mondtam, majd felrohantam ugyan abba a szobába, ahol az előbb sírtam.

Bella szemszöge

Mit képzel magáról? Így nem beszélhet a testvérével! Kezd már elegem lenni. Mióta elengedtem őket, Renesmee minden egyes szabályt és ígéretét megszegi, amit tett. Például, amikor mondtam, hogy Port Angeles-be menjenek szállást keresni. Miért is ne, pont Forks-ba jöttek. Direkt nem akartam, hogy apával találkozzanak. Erre pont a mi házunkat vették ki.  
Amióta eljöttek otthonról, olyan engedetlen lett. Hol rontottam el? 
Én próbáltam őket úgy nevelni, hogy ilyeneket ne engedjenek meg maguknak.  
Átöleltem magam, és úgy járkáltam fel-alá. Jól döntöttem? 
Két ölelő kart éreztem magamon, majd megfordultam, és Edward állt velem szemben. A többiek mentek a dolgukra. Charlisle-nak el kellett mennie vissza dolgozni. Esme ment főzni a konyhába, hiszen a lányoknak ennie kell majd valamit. Én pedig nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy főzőcskézzek. Rose és Em elmentek vadászni, Alice és jasper pedig Rosaline-t kísérték el szintén vadászni. 
- Nyugalom – puszilta meg a homlokom. – Jól tetted. 
- De akkor sem kellett volna felpofozni. 
- Én ezt nem tudom megítélni, nem ismerem olyan régóta, mint te. 
- Igen, ez is az én hibám – mondtam sóhajtva. 
- Én ezt nem szemrehányásként mondtam. De jelen pillanatban én is ezt tettem volna. de egy valamin fel vagyok akadva, amin változtatni kell. 
- És mi lenne az? – kérdezem érdeklődve, félig felvont szemöldökkel. 
- A Cullen név jobban illene a lányokhoz nem gondolod? – kérdezte mosolyogva. 
- De, azt hiszem. Erről viszont majd őket is meg kell kérdezned. Mondjuk Renesmee boldogan fogja leváltani a nevét. Így is eléggé utál engem… 
- Nem utál, csak mérges rád. Kicsim, téged nem lehet utálni. 
- Akkor Renesmee az egyetlen kivétel.  
- Majd megbékél. 
- Remélem. 
Újra megcsókolt. Legszívesebben a nap minden percében vele lennék, de sajnos nem tehetem. Most nem. Itt van Renesmee akivel valahogy beszélnem kell majd, és az előérzeteim sem súgnak valami jót. Valami készül…