(Edward szemszöge)

Elindultunk vadászni. Kezdetben még Bella vezette a sort, de nemsokára „véletlenül” mellém került. Olyan gyönyörű volt. Emberként is kitűnt mindenki között, de most már szinte fájt, ha rá néztem. De hiába. Ha egyszer megpillantottam őt nem bírtam levenni róla a szemem. Mondani akartam neki valamit, de amint a szemébe néztem elfelejtettem minden értelmes kérdést.  De én bármennyire is szerettem volna ő  nem volt hajlandó a szemembe nézni. Hát persze, hogy is gondolhattam, hogy még mindig szeret? Hiszen már húsz éve annak a napnak, hogy ott hagytam őt védtelenül és az én hibám, hogy belőle is egy ilyen lényé lett, mert nem vigyáztam rá. Összetörtem a szívét! Miből is gondoltam, hogy még azóta is csak rám vár? Ő a legszebb vámpír, akit valaha is láttam. Biztos, hogy van valakije a Volturiból vagy valahonnan másholról. Erre a gondolatra összefacsarodott a már 100 éve nem dobogó szívem. Jasper aggodalmasan nézett hátra rám, de aztán intettem neki, hogy nincs semmi gond. Ekkor már kiértünk Volterrából és egy hatalmas erdő felé vettük az irányt. Egyből megéreztem egy pár kóbor farkasnak az illatát.

• Ha nem bánod megnézhetnénk, hogy te hogy vadászol? – kérdezte udvariasan Carlisle.
• Öhm… Tessék? – kérdezte Bella, láthatóan valami máson járt az agya és nem hallotta meg a kérdést. Istenem bárcsak láthatnám a gondolatait! – Vagyis igen, persze nem zavar. – mondta Bella majd elindult az előbb említett állatok irányába. Hirtelen megijedtem. Hiszen ezek farkasok! Egy rossz mozdulat és végezhetnek Bellával. Tudom, hogy már vámpír és nem vérfarkasokkal van dolga, de akkor is! Ha valamelyik csak egy karcolást tesz az én Bellámon… pontosabban Bellán, aki régen az enyém volt, de már nem az… szóval, ha bántani meri, valamelyik őt én esküszöm, hogy széttépem.
• Ne aggódj érte Edward! Hiszen vámpír! Tud vigyázni magára! – mondta Jasper majd halkan hozzátette - Hiszen már húsz éve ezt teszi… - kössz Jasper! Erre most igazán nem volt szükségem – gondoltam magamban majd begyorsítottam. Bár rosszul esett, de igaza volt. Nem voltam vele, nem vigyáztam rá hát most bűnhődnöm kell. Hiszen Bella még csak rám sem akar nézni. Biztosan ő is úgy undorodott tőlem, mint ahogy én önmagamtól. Ekkor Bella már lesben állt és várt a pillanatra, hogy mikor vetheti rá magát a farkasokra. Csak 3-an voltak, ami nagyon meglepő, hiszen nagyobb falkában szoktak élni. Bella felmordult egy picit, amire az egyik felkapta a fejét, de már késő volt. Bella hihetetlen kecsességgel odasuhant hozzá és az állatnak már felvonítani sem volt ideje. Bella végzett vele. Olyan könnyedén teperte le az első állatot, mintha nem is egy farkasról lenne szó. Mire végzett a másik két farkas már eliszkolt. Nem is csodálom, hiszen egy ilyen ügyes ellenféllel álltak szemben. Bellán egy csepp vért sem találtam, de azt láttam rajta, hogy még nem végzett.
• Hűha! Te aztán tényleg belevaló csaj vagy!- kiáltotta Emett majd a nyakába kapta Bellát, aki eléggé meglepődött a testvérem abnormális viselkedésén.
• Kössz. Asszem… - mondta Bella és felnevetett. – De megtennéd nekem azt az aprócska szívességet, hogy leteszel? – kérdezte.
• Neked mester bármit! – kiáltotta majd lerakta a földre. Rosalie eközben féltékeny pillantást vetett rájuk. „ Emett ha nem hagyod abba ezt a viselkedést elfelejtheted a ma esti terveidet” gondolta magában, majd belemart kedvese karjába.
• Au! Ezt meg miért kellett? – kérdezte Emett kissé sértődötten.
• Még kérdezed?
• Itt senki sem értékeli Bellán kívül a humoromat? – kérdezte.
• Öhm… A humorod… Tudod mit, kedves ezt majd megbeszéljük, ha kettesben leszünk. – mondta végül Rose.
• Hát ez szép volt. – mondta elismerően Alice. – Hol tanultad ezt?
• Alice már húsz éve ezt csinálom. Ha nem menne, jól nem érezném magamat túl jól, nem gondolod?
• Valóban… - mondta és egy kicsit eltöprengett. – Tudjátok attól, hogy néztem Bellát én még nem laktam jól szóval, ha nem bánjátok, elmegyek vadászni. – mondta és a választ meg sem várva el is rohantak Jasperrel.
• Mi is így vagyunk ezzel – és Rose és Emett sem voltak már sehol.
• Ha megbocsájtotok mi is mennénk – szólt Esme és Carlisle-al ők is eltűntek. Szóval kettesben maradtunk… Ezt szépen kiterveltétek… - gondoltam.
• Valami baj van? – kérdezte egy angyal mellettem.
• Nem nincs semmi gond – mondtam és egyenesen a szemébe akartam nézni, csakhogy ő gyorsan elkapta a tekintetét és a talajt kezdte bámulni. Hát persze el is felejtettem, hogy ő már nem szeret. – Miért kérdezed?
• Hát… Csak… Mert mióta megláttál egy szót sem szóltál… - valóban. Észre sem vettem, hogy annyira lefoglalt a látványa, hogy elfelejtettem beszélni is. De ezt nem mondhatom neki.
• Csak nagyon elgondolkodtam valamin – mondtam. Végül is nem hazudtam, csak azt nem mondtam el, hogy ő volt az a „valami” ami úgy lekötötte a figyelmemet.
• Oh… Értem – mondta, de mintha egy kis csalódottság is lett volna a hangjában. Szóval még is lehet, hogy még érez valamit irántam??? Tudom, hogy nem érdemlem meg, de én lennék a világ legboldogabb férfija, ha ez így lenne.
• Én, ha nem bánod most elmennék még vadászni. Egy farkassal nem laktam még jól.
• Veled tarok – vágtam rá rögtön, talán kicsit túl gyorsan is, mert nagyon meglepve állt előttem. – Mármint ha nem zavarok.
• Már miért zavarnál? – kérdezte és ezzel elindult vadászni. Én egyből követtem őt, és mivel gyorsabb voltam, mint ő pár másodperc múlva már mellette futottam. Fél óra múlva mindketten jóllakva ültünk egy fán. Az éjszaka közepénél járhattunk és a hold teljes erejéből minket világított.
• Gyere velem! – mondta Bella majd leugrott a fáról és várakozóan nézett fel rám.
• Hova megyünk? – kérdeztem, de még mindig nem jöttem le a fáról.
• Majd meglátod, ha odaértünk. – mondta és még mindig engem nézett és várt.
• Hát jó. – mondtam és mellé ugrottam. Ő elindult az erdő sűrűje felé. Útközben néha-néha egymáshoz szóltunk, de egyszer sem nézett a szemembe. Végül kiértünk egy tisztásra, aminek a közepén egy kis tó feküdt el, amibe egy patak csordogált. A telihold fénye ezüstösen verődött vissza a víztől ránk, amitől bőrünk gyémántosan kezdett ragyogni. A tisztás másik szélét is fák övezték körül.
• Gyönyörű ez a hely. – ámuldoztam.
• Ugye? Gondoltam, hogy tetszeni fog… Mindig ide jövök, ha egyedül szeretnék lenni. – mondta.
• És miért mutattad ezt meg nekem? – kérdeztem mire ő megint a földet kezdte el nézni, de megfogtam az állát ezzel arra kényszeríve, hogy a szemembe nézzen.
• Nem tudom. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy azt akarom, hogy lásd hol szoktam tölteni a napjaimat. – vallotta be.

(Bella szemszöge)

Mire elmondtam annak az okát, hogy miért hoztam ide karja már a derekamat fogta. A szemei valósággal égették a bőrömet. Ám ekkor hirtelen valami megzavarta a pillanatot…

„ Ott állok a reptéren. A nap tüzesen süt le rám és a körülöttem lévő tömegre. Furcsa… Érzem, ahogy a nap égeti a bőrömet, de nem látom, hogy bárki azt bámulná, hogy hogy ragyogok. Nem is véletlenül. Hiszen nem is ragyog a bőröm! Ez nem normális! Legalábbis nálam nem! Egy kocsi vár rám kicsit arrébb, mellette egy idős férfi. De hisz ez Phill anya új férje! Vagyis 20 éve még új volt. De megváltozott! Teljesen megőszült és elkezdett hullani a haja. És a növesztett egy kis hasat is. Magamra tekintettem. Annyit láttam magamból, hogy hosszú, ősz hajam van. Már értem miért nem csillogott a bőröm. Hiszen ez nem is én vagyok, hanem az anyám. Körbenéztünk az Alngyalvárban, a Colosseumban és egy halom Római nevezetességben. – Ugye jobban érzed magad itt, új környezetben ahol nem gondolsz folyton Bellára – kérdezte Phill mire én bólintottam. Elhagytuk Rómát és tobább indultunk. A környezet nagyon ismerős volt. Nagyon ismerős! Túl ismerős! Jaj, ne! Anyuék Volterrába akarnak jönni! Találkoznak Heidivel. Teljesen elvarázsolja őket a kastély szépsége. Ők a legbuzgóbb látogatók. Folyton kérdezgetik Heidit, aki persze készségesen válaszol nekik. Beviszi őket abba a jól ismert nagy terembe ahol Aroék várnak rájuk. És ekkor…”

• Ne, ne, kérlek, ne tegyétek! – sikítoztam miközben Edward már aggodalmasan az arcomat fürkészte. Láttam rajta, hogy nem érti miért pánikoltam be ennyire.
• Bella! Bella mi történt? – kérdezte.
• Azt hiszem, megvan arra a kérdésre a válasz, hogy tudom-e Alice erejét használni. – Ekkor megérkezett a Cullen család másik fele, Alice vezetésével.
• Bella… - kezdte volna, de közbeszóltam.
• Tudom! Én is láttam. – mondtam mire és mindketten rémült arcot vágtunk.
• Tennünk kell valamit! – kiáltotta Alice.