(Nessie szemszöge) 

Anya, apa, és Jake is értetlenül nézett rám, mintha nem is beszéltek volna semmiről. Persze, azért süket még nem vagyok. Ne akarjanak belőlem tréfát űzni. 
- Szóval, miről kellene tudnom? – kérdeztem mérgesen. 
 
Apa száját egy megadó sóhaj hagyta el. Majd Jake-re nézett, és megrázta a fejét. Szóval még mindig nem akarják velem megosztani a vita témáját. Nem vártan tovább, túlságosan is mérges voltam rájuk. Miért kel úgy kezelni, mint egy ötévest? Ez nem fair.  
 
Mérgesen felcaflattam a szobámba és hangosan bevágtam az ajtót magam után. Leborultam az ágyamra, és a párnába temettem arcomat.  
Tényleg nem értem a felnőtteket. Tudom, hogy nem volt gyerekkorom, de akkor is… feltudom, fogni a dolgokat, bármi is legyen az.  
 
Valaki kopogott az ajtómon. 
- Szabad! – morogtam. 
- Nem zavarlak? – lépett be Jacob a szobába, és testemben szétáradt a nyugodtság. Valami új, ismeretlen érzés járta át minden porcikám. 
Mi a bajom? Megkattantam? 
- Nem – válaszoltam Jake kérdésére. 
 
Jacob mély levegőt vett, majd leült mellém az ágyra. Még mindig piszkálta csőröm, hogy mit titkolnak előlem, így tudtam ha Jake kettesben van velem, nem fog tudni ellenállni két szép szememnek. 
- Jake – mondtam olyan gyöngédséggel, min még én magam is meglepődtem. – Miről vitáztatok anyuékkal? – csaptam bele a lecsóba. 
 
Jacob mérgesen megrázta a fejét. – Nem, nem lehet Nessie! Majd egyszer elmondom- sóhajtott.  
 
Ajaj! Itt nagy a baj… 
- Legyen az az egyszer most – kértem. 
- Nem! Nem lehet, értsd meg! 
Gondolatban számtalanszor felsikítottam. Ez nem igaz! Miért kell előttem titkolódzni? Ennyit az őszinteségről.  
- Aha. Persze. Én megértem. – motyogtam. 
- Ne csináld már kislány! – mosolygott ellenállhatatlanul Jake. Ellenállhatatlan? Hova tettem én az eszem? Mióta gondolok én ilyeneket? Mi történt a normális Nessie-vel? Azt hiszem éjszaka elvittek az UFOK és agymosást hajtottak végre a fejembe. Mi történik velem? 
Az ajtó ismét kinyílt, és anya lépett be rajta. 
 
- Jake! Magunkra hagynál? – kérdezte mosolyogva anya. 
Jacob bólintott, majd kisétált a szobámból. Anya leült mellém az ágyra, kezét végig simította hátamon, én pedig mellkasára borultam, és sírni kezdtem. 
Na, jó. Most már tényleg nem értem magam! Most meg mi a francért bőgök? 
 
- Sssh Nessie! – próbált anya vigasztalni. 
- Jól vagyok – mondtam könnyel áztatott szemekkel. 
- Beszélnünk kell – mondta anya. 
Bólintottam. Biztos fontos dologról van szó, ha négyszemközt szeretne velem beszélni. 
- Nessie kicsim! Bármit kérdezek, neked őszintén kell válaszolnod. Rendben? 
- Rendbe! – mondtam halvány mosollyal. 
- Mostanában szoktál furát érezni. Mármint nem olyanra gondolok, hogy rosszul vagy, hanem inkább arra, hogy valami kellemes érzés fut végig az egész testeden?! 
- Igen, egy- két napja. – feleltem őszintén. 
 
- És Jacobot más szemmel látod? 
- Öhm. Őszintén nem tudom...– hajtottam le fejem. 
- Semmi baj. De mégis, még mindig csak úgy tekintesz rá, mint egy barátra? – érdeklődött anya. 
- Nem tudom, tényleg fogalmam sincs. Nem tudom, mi történik velem – fakadtam ki újra. 
- Nyugalom kincsem – simított végig kézfejével, anya könnyel áztatott arcomon. – Semmi baj. Minden rendbe jön – mosolygott rám. 
- Félek – vallottam be őszintén. 
- Mitől? – kérdezte meglepődve. 
- Nem értem mi történik velem. Félek, hogy bele szerettem Jacobba – mondtam csukott szemmel. 
 
- Édesem. A szerelemtől sose félj. A szerelem egy szó, mely egy hihetetlen érzést takar, és ha ez az érzés átjárja tested, akkor te leszel a föld legboldogabb lénye.  
- És mi van, ha Jake nem akar engem? 
- Attól sose félj – nyomott egy puszit homlokomra. 
- De… egy szörnyeteg vagyok. – dadogtam. 
- Ne mondj többet ilyet, mert ez nem igaz! Te vagyok a világ legtisztább lelkű és leggyönyörűbb lénye. Jake csak óriási szerencsére tesz szert, ha beléd szeret! – vigyorgott anya. 
- Nem hiszem anya – sóhajtottam. 
- Én pedig tudom! – majd magához ölelt. – Soha ne félj kimutatni az érzéseid. Csak hagyd, hogy átjárja porcikáid. Nem szabad megfosztani magad attól, ami rád vár! Ezt soha ne feledd. 
- Nem felejtem – mosolyogtam anyára.  
 
Az ajtóm megint kinyílt, és Jacob besétált rajta. 
- Beszélnünk kell – motyogta. 
- Szerintem is – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. 
Jake közelebb jött, és lehuppant az ágyamra. Anya egy csókot lehelt homlokomra majd halkan kisétált a szobából. 
- Nessie… én, nem tudom, hogy hogyan mondjam el – sütötte le tekintetét szerelmem. 
- Hát kezd a legelejével – mosolyogtam. 
- Nessie – simított végig forró kezével arcomon. – Én…én többet érzek irántad, mint barátság. Nessie én, szeretlek.  
 
A hallásommal nem volt eddig semmi probléma, de azt hiszem ideje lesz Carlisle-al megvizsgáltatnom magam. Tuti, hogy valami halláskárosodást szenvedtem. Az nem létezhet, hogy Jake szeret. Ilyen nincs. Badarság.  
 
Pont engem szeressen, ez a földön túli ember. Ez nem igaz. Nem érdemlem meg a szerelmét, neki mást kéne szeretnie nem egy olyan valakit, mint én. Én nem érdemlem meg Jacob szerelmét. Bármennyire is vágyok rá, nekem nem szabad őt szeretnem. Nem szabad összetörnöm a szívét.  
 
- Nessie megkukultál? – kérdezte vigyorogva Jake. 
- Öh. Asszem. 
 
Jake mély levegőt vett, és a távolba meredt. Rám pedig rám tört a bűntudat. Nem, nem szabad emésztenie magát miattam. Nem engedhetem. Egy hirtelen érzéssel vezérelve megérintettem szerelmem arcát. Bőre melege kényeztette az én fagyos kezem. És arcizmaim mosolyra húzódtak. 
 
- Szeretlek – mondtam végül. Bármennyire is egyszerűnek hangzik ez a szó, mégis olyan megfogalmazhatatlannak tűnik. Elmondani annak, akit valójában szeretsz lehetetlennek tűnik. Mintha a csigának mondanák, hogy vadásszon oroszlánra.  
 
Kinevetnék azt az illetőt. De ha neked kell a te szerelmedre vadásznod, te is megfutamodsz, mert félsz elmondani az érzéseid, és nyíltan felvállalni azokat. De ha egyszer kimondod valakinek ezt a szót, akkor életed megváltozik, mert többé már nem félsz cselekedni. 
 
Jake meglepetten nézett rám, mintha szellemet látna. 
- Szeretlek – suttogtam újra, és próbáltam mosolyogni. 
- Én is szeretlek. Jobban, mint gondolnád! 
Értetlenül néztem Jacob-ra. 
 
- Majd egyszer megérted – vonta meg a vállát, és szorosan magához ölelt. 
- El se hiszed, mióta várok erre a pillanatra – suttogta a fülembe. 
- Eltudom, képzelni! 
- Nem, nem tudod – mosolygott gonoszan. 
 
Még mindig nem tudom elképzelni, hogy miért pont nekem szánta a sors Jake-t, de ennyire boldog még sose voltam. Nem érdekelt volna az se, ha a szél tombolt volna, vagy a földrengés lett volna, vagy a ház felégne.  
 
Én csak boldog voltam. Nem akartam mást, csak azt, hogy Jake a karjaiba zárjon mind örökre. Ilyen érzés még nem folydogált ereimbe, de reméltem, hogy most már mindörökre magamban tarthatom a szerelem érzését.  
 
Jake forró karja a testemen pihent. Ez a forróság tombolt belsőmben. A szerelem vad édes tüze, melyet egyszer megízlelsz, nem tudod utána nélkülözni. A szerelem egy drog, mely után további életedbe is vágyakozni fogsz. 
 
Ha nyelved hegyére kerül, a szerelem édes íze utána már nem csak ott akarod ízlelgetni, hanem arra vágysz, hogy minden porcikád tetőtől- talpig átjárja. 
 
Nekem minden porcikám átjárta az érzés, melyet többé nem engedek. Szerelmes voltam. Életemben először, és nagyon remélem, hogy utoljára is. Minden álmom felülmúlta a valóság. 
 
Rá kellett jönnöm, hogy a valóság, az élet nem mindig könyörtelen. Lehetnek olykor szép pillanatok, és csúfak is. A szép pillanatokért ölünk- halunk. De ha eljönnek ezek a percek, mégse tudjuk őket kiélvezni. Engem most nem érdekelt a tér- az idő. Csak sodródtam szerelmem karjaiban a élet édes vizein.