Ellöktem magamtól az élettelen testet. Megnyaltam a számat és az alkonyodó égre néztem. Magamba szívtam a fényét és mély levegőt vettem, ahogy éreztem a vér áramlását a testemben. Az emberek eltűntek az utcákról, tehát könnyedén végigmentem az egyre sötétedő városon. Szokatlannak számít - egy általában turistáktól nyüzsgő városban - , hogy senki sincs az utcákon. Érthető: az éjszaka leple alatt rengeteg olyan dolog van, amit egy egyszerű halandó, nehezen érthet meg. 
          Beértem az elzárt sikátorba. Két fiatal lány állt a falnak támaszkodva, suttogva beszéltek. Vámpiristák állapítottam meg abból, hogy az egyik vámpír clubbot említették. Leengedtem a lófarokba kötött hajam, hogy eltakarjam a szememet, míg elmegyek mellettük. Összerezzentek, ahogy meghallották a cipőm kopogását, és rám meredtek. Az egyiknek vámpírharapás volt a kulcscsontjának tövében. Kivágott ruhában volt, felfedve a sebet, természetesen nem hiába. Engem is érdekes érzés kerített hatalmába, amikor közelebbről is megláttam, de nem fordítottam különösebb gondot rá, hiszen már ettem. Szerencsére.  
           Amikor a club elé értem levettem a pecsétgyűrűm és a nyakamban lévő láncra tettem, majd azt betettem a toppom alá. Kettő hosszút és egy rövidet kopogtam a faajtón mire a közepén lévő retesz elhúzódott. Közelebb hajoltam és fejemet az előbújó hold fényébe emeltem. 
Kitárult előttem az ajtó. 
              Köszönés képen rábólintottam az ajtonállónak és körbenéztem a cigaretta füsttől ellepett teremben. Mint ahogy sejtettem, vámpír alig volt. Emberekből viszont, annál több. Valakik csapatba verődve egy vámpírt nézetek, míg mások idegesen a falnak támaszkodtak. Az a rengeteg, szívdobogás elnyomta még a hangos zenét is. Próbáltam összeszedni a gondolataimat és arra koncentrálni, amiért jöttem. A pulthoz indultam, de valaki hirtelen hátulról rám csapott. Sziszegve fordultam meg.  
Az ijedség legkisebb jelét sem adta a fehérre mázolt középkorú férfi. Az izzadság lemosta az arcáról a festék nagy részét és az alkohol is megtette nála rendesen a hatását.  
- Mi a helyzet, szépségem? – tántorgott. Elfordítottam a fejem a leheletétől. Úgy látszik nem csak alkoholhoz jutott az este.  
- Mi az, nem volt elég mára? – a gyűlölet és megvetés csak úgy sugárzott a hangomból. Ezt ő is észrevette és bátortalanul hátra nézett a haverjaira. Azok vigyorogva integettek és egy fekete bőrű vámpírnőt ültek körbe. A vámpír feje hátra volt döntve, nyakán friss seb. A sötét vére csillogott a neonfényekben. Elfintorodtam és hátat fordítottam. 
Megragadta a vállam, mire én ösztönösen a pultnak nyomtam, és a nyakát oldalra fordítottam.  
Csörömpölés hallatszott - nyílván leestek az üvegek a pultról- és hirtelen mindenki elhallgatott. 
- Nahát, Tanya! – szolt egy reszelős hang mögöttem.  Összezártam a fogam és lassan odafordultam. A szorításom azonban nem gyengült. Amikor megláttam mögöttem Maxus alakját, ólomként zuhant le a kezem mellém. Hallottam az emberférfi zihálását, és köhögését. Lazítottam a testtartásomon és most már teljesen megfordultam, hogy szembe legyek vele. XVII.-ik századi piros selyemruhát viselt, buggyos nadrággal és fekete, csatos cipővel. A haja lófarokba volt kötve lazán a nyakán, mint mindig. Kezét maga előtt tartotta aggódóan. 
- Hihetetlen, hogy itt vagy! – közelebb lépett, én pedig felszegtem az állam. A férfira nézett, aki még mindig a pultnak támaszkodva próbálta összeszedni magát.  
- Csak nem harapós kedvedben vagy? 
- El se hinnéd mennyire! – mosolyogtam és vetettem még egy futópillantást az ijedt férfira, majd odaléptem Maxushoz. 
- Gyere, ülj le mellém! – invitált és egy asztalhoz vezetett a sarokba. Az asztalon felbontott palack állt. Leültem az egyik székre, majd felemeltem az üveget és a fény felé tartottam.  
- Mit iszol, bort?  
- Ugyan, ne legyél cinikus Tanya! – legyintett és töltött a poharába a sűrű folyadékból. Összeszorítottam a szám. 
– Nem kóstolod meg? – tolta felém az üveget. 
Bár egyértelműen igent mondtam volna, mély levegőt vettem és megráztam a fejem.  
Vállat vont, és elnézett a falnak támaszkodó emberek felé. Követtem a pillantását. 
- Kit keresel? 
Rám meredt. A pillantása zavart volt. Álltam a tekintetét és éreztem, hogy megjelenik az arcomon a győzelmi mosoly. Egy pillanatig gondolkodott. 
- Boldog vagyok. – bár a hangja tényleg ezt állította, az arca nem erről árulkodott. 
Bólintottam. Rájött, hogy tudom. 
- Ezért jöttél igaz? – a poharat nézte, majd ivott egy kortyot. 
Ismét bólintottam. Nagy levegőt vett és a kezemre nézett. 
- Tehát még mindig a Volturinak dolgozol? – hátradőlt a székén és a szemembe nézett. A szeme nem volt a megszokott színű. Inkább tűnt violaszínűnek, mint sötétpirosnak. Talán a szintetikus vértől.  
– Először fel se tűnt, hogy nincs a kezeden a gyűrű. - folytatta és én meg az összekulcsolt kezemre néztem. Kivehető volt a fekete elváltozás a fehér ujjamon, ott ahol a gyűrűt szoktam hordani. Felemelte a poharát és kis ideig megint azt fixírozta.  
- Megdolgoztál érte, igaz? Hány olyan vámpírt öltél már meg, aki megtalálta a helyét a világon, és boldog volt? 
Felvontam a szemöldököm és az emberekre mutattam. 
- Szóval számodra ez jelenti a boldogságot? 
- Rendben. – mondta majd kiürítette a pohara tartalmát. Miközben az asztalra tette mintha némi félelem ült volna ki az arcára. – Miért jöttél? 
- Jól tudod miért jöttem. 
- Nem. – emelte fel a kezét, mintha a forgalmat akarná megállítani- Nem erre értettem. Milyen információra van szükséged? 
Előre dőltem az asztalon. Az izmai megfeszültek, de az arca rezdületlen maradt. 
- Ne játssz velem, Maxus. Az a lány még gyerek! Ez az emberek közt sem igazán elfogadható. 
- Tehát, ha jól értem azért jöttél, mert beleszerettem egy fiatal emberlányba.  
- Azért jöttem, mert felfedted a titkunkat! – kissé felemeltem a hangom az indulattól. Körbe mutattam a teremben. – Ez nem helyes. 
- Nem. Tényleg nem az. De a világ változik. Szerinted meddig maradhat titok a létezésünk? Mindent a Volturi se tud megakadályozni. 
Vicsorogtam, ahogy kimondta a Volturi szót. Olyan undor és megvetés hallatszott a hangjából, hogy a kezem ökölbe szorult. 
- A tagja voltál. Befogadtak, és te elárultad őket! 
- Ez azért nem teljesen igaz. – mondta higgadtan- Egyébként, ha jól tudom, hasonló veled is előfordult már. 
A körmömet a bőrömbe vájtam, fékezve a dühömet. Hátra dőltem és összekulcsoltam a kezem a mellemen. 
- Nem tudom, miről beszélsz. 
- Valóban nem? – újabb adagot öntött a poharába. Nézte a palack száját, amíg az utolsó csepp ki nem ürült belőle. – Jártál mostanában Forksban? 
Megmerevedtem.  
- Esetleg Denalinban? Úgy tudom, a volt családod még mindig jóban van a Cullenékkel. –kontrázta. 
Olyan görcsösen szorítottam össze az álkapcsom, hogy egy átlagembernek biztos eltört volna. 
Egy pillanatra rám nézett, majd ivott egy kortyot.  
- Mire akarsz kilyukadni? – szegeztem oda foghegyről. 
Megrázta a poharát és közönyösen vállat vont. Végigfutott ettől a viselkedéstől a hátamon egy ideges bizsergés. 
- Te is harcoltál a Volturi ellen, nem igaz? Még most is egy oldalon állnak egy csapat vérfarkassal. Nagyon szoros kapcsolatban vannak. Olyanok, mint egy család! – nevetett fel a reszelős hangján. Aztán hirtelen rám villant a szeme. A tekintete szinte lyukat égetett a bőrömön. 
- Van az a Cullen fiú. Micsoda fiatal felesége van! Gyönyörű! Az aztán a szerelem! Évszázadok alatt nem láttam ahhoz foghatót! – összeszűkült szemmel hallgattam a monológját. Már értettem, mit akar ebből kihozni. A szám vékony vonallá préselődött az utálattól. Éreztem, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet. Ezt valószínűleg ő is észrevette ezért mosolyogva folytatta: 
- Kicsit se hiányzik a régi családod? 
Meglepett a kérdés. 
Nagyot nyeltem, és próbáltam uralkodni a hangomon. 
- Nem hullajtottam könnyeket utánuk. 
Újra felnevetett.  
- Tanya, Tanya…- csóválta meg a fejét. – Mindenki hibázhat! Nem akarunk újabb háborút.  
Nem értettem miért beszél többes számban. 
- De el kell fogadnunk. – körbe mutatott a teremben- Ez a jövő. 
Két dolog történt egyszerre miközben beszélt: 
Először is, elvágtam az utamban lévő asztalt. Hatalmas csattanással vetődött neki a falnak, darabokra törve. 
Másodszor, mérhetetlen ütést mértem Maxus-ra. Végig csúszott a padlón és a szilánkok, fadarabok közzé esett. Közelebb léptem, és a cipőm sarkát a torkának nyomtam. 
A zene elhallgatott, de nem törődtem a körülöttünk lévő kíváncsi szemekkel. 
Maxus felnevetett, majd zavarodott tekintete az enyémet kereste. 
Vicsorogva döftem belé még jobban a cipőmet. A lábamhoz kapott, ezért még erősebben nyomtam belé a sarkam. A vér kicsordult a nyakán. 
- Ezt az oldalad kevesen ismerik, igaz? – megnyalta a száját. Elvettem a lábam a nyakáról és lehajoltam hozzá. 
- Ha igen se igazán tudják már másnak elmondani. – nevettem fel és elővettem a nyakamban lévő láncot. Közben újra a nyakához tettem a lábam, mert megpróbált felegyenesedni. 
Maxus arca megmerevedett.  
Felpattintottam a gyűrű tetejét. Egy fekete csavar van benne. Csak meg kell pöccinteni és a szikrákból elektromos tűz lesz. Ez megspórol némi időt. 
Csavarni kezdtem a tetejét, miközben Maxus a nyakát simogatta. 
- Még úgyis találkozunk Tanya! – nevetett fel, de a félelem csak úgy sugárzott a hangjából.  
Ránéztem. 
- Oh, ebben biztos vagyok! – mondtam és rádobtam a gyűrűt. A teste egy pillanat alatt elégett és csak fekete por maradt belőle. Felvettem a sértetlenül maradt gyűrűt és megfordultam. 
Mindenki, aki a teremben volt engem nézett. Összetömörültek a club egyik részében. Néhány emberlány még sírt is. Végignéztem azon a néhány vámpíron. Könnyen kivettem őket, világított a szemük a sok ember illatától. Valaki még az ajkát is felhúzta.  
Kihúztam magam, majd elindultam az ajtó felé, de akkor megláttam a földön heverő alkoholos üvegeket. Ekkor új ötletem támadt. Minek keressem fel újra őket, ha elintézhetem az egészet gyorsan? 
A pulthoz mentem, közben szememet a felháborodott vámpírokon tartottam és ledobtam néhány üveget a padlóra.  
Ekkor már néhányan előregörnyedtek, támadásra készen. Ám, amikor felemeltem a gyűrűt vicsorgás hallatszott és néhányan megpróbáltak megtámadni. Néhány ugrással kikerültem őket, kirúgtam az ajtót és magam mögé dobtam a gyűrűt. 
A club hatalmas robbanással kapott lángra és percek alatt elégett. Odabentről ordítás hallatszott. 
Egy ideig álltam ott, amíg minden el nem csendesedett, majd hátat fordítottam és belevetettem magam az éjszakába.