(Tanya szemszöge) 
 
- Egy AB pozitívat kérek. – dobtam le a pultos elé az itallapot, aminek a végére kézzel írottan volt feltüntetve a Vámpír cucc elnevezésű italajánlatok. A kalapos férfi végigmért, majd a hűtő felé vette az irányt. Végigmértem a hátát. A pólója alól kilátszott a nyakán lévő kígyófej.  
Visszajött és elém tolta az üveget, amibe egy szívószálat tett. A pisztolyára tette a kezét, rám kacsintott, majd megfordult. 
Épp azon gondolkoztam, hogyan fogom megtorolni rajta a kekeckedését, amikor a jobb oldalamon megszólalt egy mély hang. 
- Különleges ízlése van. 
Eldobtam a szívószálat és belekortyoltam. Kirázott a hideg. 
- Úgy látom, mégse az ön ízlése. 
Felsóhajtottam és oldalra pillantottam. Egy férfi ült a mellettem lévő bárszéken. A sötét haja a szemébe lógott, ahogy előre görnyedt. Egy poharat szorongatott, majd amikor meglátta, hogy ránéztem, felemelte.  
- Jobban szeretem, ha 36°-os. – fordultam oda és rákacsintottam.  
Felnevetett. Ezen meglepődtem. Bátor.  
- Ha maga mondja. – mosolygott még mindig és a poharát forgatta. 
- Ön mit iszik? 
Elmosolyodott.  
- Scotch-ot. Nem mintha sokat mondana magának, igaz?  
Vajon mit akarhat? Jobban szemügyre vettem. A bal hüvelykujján egy platina karikagyűrűt viselt. Kék farmerdzsekit, alatta fekete pólóval és farmernadrággal.  
Szótlanságom láttán újra elmosolyodott. 
- Nos? Mit keres egy… 
- Magamfajta? – emeltem fel a szemöldököm és egy újabb kísérletet tettem a szintetikus vér irányába. 
Újabb nevetés. 
- Igazság szerint, ilyen gyönyörű nőtt akartam mondani. – idegesen a nyakához nyúlt, és rám mosolygott. 
- Ha tudnék, most biztosan elpirulnék. – ugrattam. 
- Maga gúnyt űz belőlem? – nevetett, de láttam rajta, hogy tényleg komolyan gondolta az előbbi bókot. 
Elmosolyodtam, de a mosoly gyorsan lefagyott az arcomról, amikor ez tudatosult bennem. Ilyen még nem fordult elő. 
Felpattantam. Gyorsan, észrevétlenül álltam fel és a kijárat felé indultam. A kocsi kulcsért nyúltam, amikor ugyanazt a férfihangot hallottam mögöttem.  
- Várjon! – a léptei gyorsan csapódtak a vizes aszfalton. 
- Mit akar? – fordultam meg és megpróbáltam az arcvonásaimat elrendezni. Sietve állt meg előttem. Fújt egy nagyot mielőtt belekezdett volna abba, amit mondani akart. A megfelelő szavakat kereste, majd hirtelen kihúzta magát és egyenesen rám meredt. Az arckifejezése pillanatok alatt változott.  
-  Ki vagy te? – szegezte nekem. 
A hangja valahonnan távolról jött. Az illata egyszerűen elbódított, a hirtelen jött kérdése a bőrömet égette. Sejtelmem sem volt, mi lehet ez az érzés, ami hirtelen a hatalmába kerített. 
- Te ki vagy?! – támaszkodtam neki az autómnak.  
Hogy lehetséges ez? Hallottam, ahogy egyre sűrűbben veszi a levegőt. Hirtelen mindent tisztán láttam, a képek kiélesedtek. Tisztán kivettem a szívdobbanását, a bőrének bódító, selymes illatát, ahogy a hideg levegőben párolgott. Sosem éreztem még ehhez fogható érzést.  
Közelebb lépett, én pedig felemeltem a kezem. 
- Ez nem valami bölcs dolog. – mondtam bár tudtam, hogy egyáltalán nem vágyom a vérére. És ez volt az a dolog, amit nem értettem. Felemelte a kezét az irányomban, én pedig egyre jobban a kocsihoz préselődtem. 
A lehelete a bőrömet súrolta, amikor már csak pár centi választott el minket egymástól. A sötét szeme az enyémbe fúródott, ahogyan megérintette a karomat. Az érintésétől teljesen elgyengültem. Fejemet hátra hajtottam és minden erőmmel az érzés ellen küzdöttem.  
Másik kezét is felemelte azt pedig az arcomhoz érintette. Oldalra fordultam és belélegeztem a csuklója illatát. Az arcom felforrósodott az érintésétől, még többet akartam. 
Az elmém elhagyott és egy teljesen új világba repített, ahogyan engedtem a vonzásnak, ami ebből a titokzatos férfiból áradt. Megragadtam a kezét és közelebb húztam magamhoz. A nyakához fúrtam az arcom és mélyen belélegeztem az illatát. Ő is ugyanezt tette és egyáltalán nem elleneztem, szellemileg teljesen máshol jártam, átadtam magam az ösztöneimnek, aminek ez a fajtája eddig még soha sem tört a felszínre. 
Teljes erejéből az autónak tolt, majd megcsókolta a nyakamat. A fülemhez vándorolt az ajka: 
- Ki a fene vagy te? – suttogta, de nem hajolt el, hanem gyengéden végigcsókolt a fülem tövétől teljesen az ajkam sarkáig, ahol megállt.  
Kinyitottam a szám, úgy lélegeztem be az illatát és egy örökkévalóságnak tűnt, amikor végre megcsókolt. Megfogtam a derekát és magamhoz szorítottam miközben a teste egyre jobban felmelegítette az enyémet. Kezét az enyémbe kulcsolta és hozzászorította az autóajtajának, miközben a körmét belevájta a tenyerembe. Ettől teljesen elszálltam és beleharaptam a szájába, amitől a vére is kicsordult. Felnyögött, és a lábamat maga köré kulcsolva kinyitotta az autóajtaját. 
Kisebb csörrenés következett. Finoman eltoltam magamtól, majd ránéztem. 
A szeme, olyan volt mintha égő tűzbe néznék. Elfordult és káromkodni kezdett. 
Próbáltam összeszedni magam, miközben körbe néztem, mi lehetett az, ami leesett. 
- Még csak azt se tudom ki vagy, hogy lehetséges ez? – kiabált még mindig, de nem fordult felém. Mély levegőket vettem, miközben a hátát bámultam. Újra felém fordult, a pillantása szinte égetett. 
- Lehetetlen. – suttogtuk egyszerre. Újabb lépést tett felém, hallottam, hogy a szívverése lassul. Újra az aszfaltra néztem és akkor megpillantottam a gyűrűmet. Valószínűleg leesett az ujjamról. Felvettem és megláttam, hogy a teteje felpattant. 
A férfira néztem. Pár lépésnyire állt meg előttem és semmi baja nem volt, leszámítva az előbbi kis incidenst. Próbáltam visszaemlékezni mit mondott Damton. 
,,Ha felpattintod, olyan illatot bocsájt ki, mellyel könnyedén elkábíthatod az embereket. A vámpírokra nem hat, tehát, nem kell attól tartanod, hogy rád veszélyes lesz.” 
Lecsuktam a tetejét, majd újra felnyitottam. Tisztán kivehető volt, a rózsaszínes árnyalatú füst. Az előttem álló zavarodott férfira néztem.  
- Ez lehetetlen. - suttogtam ismét. Eszembe jutottak a Denalinban lakó régi családom. Ők feladták önmagukat azért, hogy közösségben, emberekkel együtt éljenek. Hosszú életem során rengeteg olyan vámpírral találkoztam, akik a szerelemért is képesek voltak mindent feladni.  
Gyorsan cselekedtem. Az előbbi érzelmek mindegyike eltűnt belőlem. 
Megragadtam a nyakát és a kocsinak nyomtam. Olyan közel hajoltam hozzá, hogy csak erős koncentrálással hallhatta, amit mondok. És én akkor már tudtam, hogy hallja. 
- Hogy a fenében lehet az, hogy dobog a szíved?  
Rám meredt. 
Újra meglöktem. Az autó riasztója visítva kapcsolt be. 
- Nem hallom! – vicsorogtam bele a képébe.  
- Hogy jöttél rá? 
Utálom, amikor kérdéssel válaszolnak a kérdésemre. Kezd egy kicsit elegem lenni belőle. Újabb csapást mértem rá, a körmömet a nyakába vájtam. A riasztó az ütéstől abba hagyta. 
- Ide figyelj. Azt ajánlom, most azonnal válaszolj a kérdéseimre, különben itt helyben darabokra téplek és még csak meg se fogom erőltetni magam. 
Ekkor követtem el a hibát. Elő akartam venni a gyűrűt, bizonyítékképpen, de ekkora kiszabadította magát a szorításomból és ellökött. A szemetes között értem földet, és mikor újra felálltam már hűlt helye volt.  
Bementem a bárba, és egyenesen a pultoshoz sétáltam. 
- Mivel szolgálhatok? – jött oda unott ábrázattal. 
- Ült itt egy férfi. – mutattam a székre- Viszkit rendelt. Ki volt az? 
A pultos megrázta a fejét, miközben eltörölt egy sörös poharat. Átnyúltam a pulton és megragadtam a szutykos pólóját. 
- Ide figyelj, te mihaszna! Egy másodperc alatt belepasszírozhatnám a fejedet a fényesre csiszolt bárpultba, és még csak észre se vennéd! – az erszényéhez nyúlt- És azzal a vacakkal se mennél sokra. 
Úgyhogy szépen válaszolsz a kérdésemre, vagy szeretnéd, ha a törzsvendégeid is örökre itt maradnának? 
- Három napja folyamatosan idejár. Szintetikus vért iszik csak, bár a mai nap kivételesen rendelt egy skót viszkit. A környéken lakik valahol itt Seattleben, valami… Adam, vagy Bryan-nak hívják, azt hiszem. 
- Próbálj koncentrálni! – szorítottam meg erősebben. 
A pultot markolta és idegesen körbenézett.  
- Adam, igen azt hiszem, Adamnek hívják. Este kilenc után szokott erre fele jönni. Sose rendel mást, csak egy AB pozitívat, melegen. 
Elengedtem, majd kimentem. Mégiscsak több információt tudtam meg. A telefonomért nyúltam, hogy felhívjam Carlislet, de foglaltat jelzett, ezért úgy döntöttem mégiscsak visszamegyek Forskba. 
         A szobám ajtaját nyitottam, de az beragadt ezért jobban belöktem. Émelyítő látvány fogadott.  
A szoba közepén egy barna bőrű nő feküdt, a nyakán friss sebbel. Odarohantam. 
- Segíts!- sikította és megragadta a kabátom. 
- Ki tette ezt veled? 
- Egy férfi támadott meg a rezervátumban. Megharapott és elhozott ide. A nyakam szinte ég! Kérlek, szüntesd meg! Ölj meg, nem bírom ezt a fájdalmat! 
Elsepertem a haját a sebről. A vére elláztatta az egész ruháját, sőt még a padlót is. Eszembe jutott az a rengeteg ember, akik így változtak át. Nem hagyhattam, hogy így végezze. 
Lehajoltam és az ajkamat a nyakához érintettem. Mihelyst megéreztem a vére mámorító ízét, nem tudtam leállni. A szíve már alig lüktetett, míg aztán már teljesen abba hagyta a dobogást és élettelenül feküdt a karomban. Az ajtó felöl hangokat hallottam ezért felkaptam a fejem, de még mindig az életet adó vér hatása alatt voltam. 
Carlisle és Jacob álltak az ajtóban, engem nézve. Tudtam, hogy mit gondolnak, ezért elengedtem a nőt és megtöröltem az ajkamat. Jacob remegni kezdett és hirtelen rám vetette magát. 
Carlisle kiáltott, de egy gyors mozdulattal elrúgtam magamról a farkast. Hangos puffanással csattant a lámpának. 
- Meg tudom magyarázni! – kiáltottam inkább Carlislenak és védekezően felemeltem a kezemet. A többiek megjelentek az ajtóban, miközben a szoba állapotát mérték végig. Jacob vicsorgó hangot adott ki, majd újabb kísérletet próbált tenni a megölésemre, de Carlisle leállította. 
- Elég legyen! Biztosan van ésszerű magyarázat a történtekre. – Jacob kihátrált a szobából, miközben engem, majd a halott nőt nézte. – Hallgatunk. 
Kihúztam magam és mély levegőt vettem. 
- Megtaláltam a gyilkost.