10. fejezet

(Carlisle szemszöge) 

Megálltam a szobája előtt és bekopogtam.

- Szia. Bella igaz?- kérdeztem kissé  idegesen. Jobb nem jutottam eszembe.

- Igen, Bella. Te pedig Carlisle igaz? Ne haragudj a korábbi kitörésemért, de még sokk alatt álltam a baleset miatt.- mondjuk ez érthető is. Szegény kislány. De akkor is furcsa, amiket mondott.

- Persze. Megértem. A fiam, Edward azt mondta, hogy beszélni szeretnél velem.-nem bírtam tovább. Kíváncsi vagyok.

- Ja, igen. Ez 1 nagyon kényes téma. Épp ezért nem szeretnék róla ilyen körülmények között beszélni. Mellesleg az egész családodra hatással van. Jobb lenne, ha akkor mondanám el az igazat, ha mindenki ott lenne.- mi lehet ennyire komoly dolog? Az egész család érintett? Ezt nem igazán értem.

- Nem lehetne négyszemközt erről beszélni? Vagy ennyire súlyos lenne a dolog?- próbálkozni lehet nem?

- Hát eléggé. Szerintem elég egyetlen 1 szót mondanom: Volturi.- Volturi. Az utolsó szava megrémített.

- A Volturi?- mintha megcsuklott volna a hangom. Remélem, nem veszi észre, hogy mennyire félek.

- Nyugi haver. Nem kell mindjárt a hajadat tépdelni, vagy az FBI-t hívni 1 nyavalyás szó miatt. No para. Többet jógázhatnál.- nagyon vicces. Nem tudom ő hogy reagálna, ha az egész családja veszélyben lenne.

- Rendben lenyugodtam. De szeretnék mindent tudni. Mi közöd van neked a Volturihoz? És mi közünk nekünk ehhez?- hátha megtörik, és beavat a részletekbe.

- Majd mindent elmagyarázok nektek, de előbb szeretnék kérni 1 szívességet. És ne feledd! Nem utasíthatod vissza. A családod sorsa múlik rajta. Azt pedig ugye te sem akarod, hogy beleszakadjon a kicsi szíved a szeretteid elvesztésébe?- hát ez se jött össze. Feszültségemet 1 sóhajtás kíséretében adtam ki.

- Persze. Mi lenne az a szívesség?- bár el se tudtam képzelni mit akarhat tőlem, vagy akár a családomtól.

- Szeretném, ha meggyőznéd a szüleimet arról, hogy 1 kis időre hozzátok kell költöznöm. Teljesen egyedül. Ezt hangsúlyozd ki. Hivatkozz idegösszeroppanásra. Mondd azt, hogy már nem bírtam ezt a sok stresszt, a balesetet, meg a többi szokásos rizsa. Ügyes kisfiú vagy te. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Cserébe én megígérem, hogy amint odaköltöztem hozzátok mindent elmesélek. Megfelel így, vagy akarod, hogy térden állva könyörögjek? Vagy pislogjak úgy, mint a plázacicák?- miiiiiiiii? Ez a lány normális? Be akar költözni 1 vámpírokkal teli házba?

- Hát... ez elég nagy kérés...- újból megpróbálkoztam, hátha ráeszmél, hogy mit kér. Ez elég nagy megpróbáltatás lenne Jaspernek. Még vannak problémái az önuralmával. És hát Rosalie... ő nem éppen a vendégszeretetéről híres...

- Gondolj a családodra.- mindig rájuk gondolok. De igaza van, számítanak rám. Legyőzött. Beadom a derekam.

- Rendben van. De cserébe te is tartsd be az ígéretedet.- ez így fair. Ennyit megérdemlünk, ha már ilyen nagy áldozatot hozunk érte.

- Ígérem apuci. Kinéznéd 1 ártatlan kislányból, hogy becsapjon?- a pislogása kicsit feldühített. Ebből viccet csinálni.

- Megyek beszélek anyukáddal és elintézek mindent.- a mondat után szinte menekültem ki a szobából.

Muszáj Edwarddal előtte beszélnem. De még mielőtt megvalósíthattam volna tervemet, megcsörrent a telefonom. A kijelzőn 1 jól ismert név villogott. Hát ez remek. Már csak ez hiányzott.