Visszafelé tartottam, mikor beértek Sam-ék. Hallottam mindent, amit gondoltak.
-Állj meg! Változz vissza és mondj el mindent, most!- mondta Sam.
-Nem! Mássz az agyamba, és annyi!
-Állj meg!! Most, Becky, most állj meg!!- kiabált Jake.
Tovább futottam, és nem törődtem velük. Mikor Billyékhez értünk, ő értetlenül nézett ránk. Jacky az ablakból figyelt. Beértek a többiek is. Leültem és vártam, hogyan is reagáltak. Hirtelen magam elé meredtem, és két perccel később felvonyítottam. Majd remegő lábakkal, lefeküdtem a földre. Jacky kifutott, és aggódóan mellém feküdt.
-Jézusom, te nem vagy normális! Becky, ez sosem fog megtörténni!!- gondolta Jake.
-De igen. Nem emlékszel, hogy minden egyes dolog megtörtént. Az is hogy elmentél! –gondoltam, és vele szembe fordultam. Morcosan nézett rám, de Sam közénk állt. Megfordultam, és bementem a házba, majd Jake szobájába, s visszaváltoztam. Utána persze rögtön felöltöztem, és lerohantam. Megcsörrent a telefonom. A legjobbkor… gondoltam. Felvettem, és Edward volt az.
-Igen?- kérdeztem, és oldalra döntöttem a csípőmet.
-Edmund… ide kell jönnöd, most azonnal! Siess!
Kikerekedet szemmel néztem, és lecsaptam a telefont, felkaptam Jackyt, és elrohantam a Cullen-házhoz. Olyan gyorsan futottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Tíz percen belül értem oda. Lihegve becsöngettem. Az Alice nevű lány nyitott ajtót, és láthatóan megvolt rémülve. Nem törődtem annyira vele, és befutottam. A nagy előszoba kanapéján feküdt. Letettem Jackyt, és odafutottam hozzá. Leguggoltam, és riadtan néztem rá.
-Mi…mi történt?- kérdeztem könnyes szemmel.
-Nem tudjuk. Talán valami kor, de nem hinném, mivel mi nem kapunk el semmit sem.- mondta higgadtan egy szőke férfi.
-De akkor mi a franc!?- kiabálva felé fordultam.
-Nyugodj le- mondta Lucy.  Bella odaült mellém, és együtt érzően megsimogatta a vállamat. Újra Edmundra néztem, ott feküdt, és izzadt. Megsimogattam a homlokát.
-Mikor lett ilyen?- kérdeztem pár pillanattal később. Megfogtam a kezét, és próbáltam lenyugodni, közben Jacky is idejött mellém, és felugrott az ölembe.
-Mielőtt Edward hívott. Egyszer csak összeesett. Carlisle volt az, aki próbálta ellátni. –mondta Bella. Ránéztem, eddig mindig haragudtam rá Jake miatt, de most ezt félre tettem. Jó volt, hogy most ott volt. Erőltettem egy mosolyt, és lehajtottam a fejemet Edmund válla felé. Lassabban vettem a levegőt. Majd lehunytam a szememet és elaludtam. Végig fogtam a kezét, és Jacky is ott aludt velem. A telefonom kelltet fel. Álmosan körbenéztem, majd felvettem a telefont.
-Igen?- szóltam bele álmosan.
-Becky? Hol vagy?
-Jack…hagy már békén. Nem érted, hogy nem lehetek veled. Szeretlek, de nem lehet. Kérlek, könyörögve kérlek, ne keress többet. Nem…nem akarom, hogy fájdalmas legyen neked is, és nekem is. Túl sok minden ért minket…- szipogtam.
-Becky, ezt…ezt nem teheted velem. Szeretlek. Kérlek, ne hagyj magamra. Kérlek…
-Jake…- elsírtam magamat.
-Nem akarom, hogy sírj. Ne szenvedj miattam…- szomorú hangon letette a telefont. Én is letettem, és ledobtam a földre. Bella jött le a lépcsőn, és meglátta, hogy sírok, és egyből odajött hozzám.
-Jake hívott?
Csak bólintani tudtam, és a vállára döntöttem a fejemet. Rendkívül rosszul éreztem magamat. Nem, nem akarom, hogy elhagyjon, de muszáj gondoltam. Edmund végre felébredt, és rám nézett. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és próbáltam megnyugodni.
-Jobban vagy?- kérdeztem szipogva. Rám mosolygott.
-Most, hogy érzem, hogy itt vagy, igen. De haza kell menned, egy napot végig aludtál. Ki merített ki ennyire?
-Egy…kis iskolai ügy. Megoldom. De most ne velem foglalkozz. Mondd el mi történt veled!
-Elájultam. Ennyi- felült és láthatóan jól volt. Kicsit ki volt kerekedve a szemem, de nem csak az enyém, hanem Belláé is.
-Szívem, menj haza, majd hívlak, hogy ha baj lesz, rendben?- megsimogatta a fejemet, és adot egy puszit is.
-Rendben, de van egy kikötésem.
-Szeretném hallani.
-Minden nap hívj, hogy mi van veled. Rendben?
-Mintha anyut látnám- jegyezte meg halkan és lecsukta a szemeit. –És persze, megígérem.
Mosolyogtam, és felálltam.
-Kösz mindent srácok.
Az ajtóhoz mentem, és mikor kinyitottam, Jake ott állt előttem.
-Hát…
-Csak látni akartalak.- megfogta a derekamat, magához húzott, és megcsókolt. Eltoltam magamtól.
-Nem akarom ezt!- pofán vágtam. De meg is bántam. Becsuktam az ajtót, és nekidőltem. Egyik kezét az ajtóra tette, és felém hajolt. A kezem nyoma még ott volt az arcán. A homlokát az enyémen pihentette.
-Megváltoztál… -suttogta.
-Te is, de az érzéseim semmit, és ez tart még mindig ezen a helyen, ebben a formámban.
-Ennek örülök, de láttam, hogy ha velem vagy, szenvedsz, miért van ez?- megnyalta az ajkait.
-Mert nem tudom elengedni magamat, látok mindent, amit tervezel, látom, hogy mikor és hogyan akarsz velem szakítani. De amit most tettél, nem láttam. Nem mindent látok, csak azt, amit elhatározol.- felnéztem rá.
-Bűntudatom van, hogy ilyennek teszlek ki. De veled akarok maradni. –szomorú, ében fekete szemeivel rám nézett, és teljesen elakadt a lélegzetem. Megráztam a fejemet, és kényszeríttettem magamat, hogy maradjak. Végül sikerült, de nagyon rosszul éreztem magamat.
-Akkor ne tégy olyat, mely idáig vezet. Egyszerűen nem bírom, hogy ha ilyen vagy. Hol ilyen, hol olyan. Nem, ez nem mehet így tovább. A bűneinkért meg kell szenvedni.
-Nem, nem kell -arcomat keze közé fogta. Újra ránéztem.
-De, igen. Meg kell bűnhődnöm Samnél, hogy megszegtem a szavamat, és még ellenálltam is neki. Nem mehet ez így tovább. Engedj, mennem kel hozzá. Kitalálta méltó büntetésemet.
Rácsapott az ajtóra, amire az megremegett.
-Nem. Nem engedem. –hangjában ott volt az elgyötörtség.
-Akkor gyere velem. Ígérem, gyorsan végzünk.
Bólintott, majd elindultunk Sam házához. Menet közben versenyt futottunk, és persze, mint minidig, én nyertem. Mikor odaértünk, merev arckifejezést vettem fel, és elé álltam.
-Gondolom, már tudod, mit kapsz büntetésnek?- kérdezte Sam mereven. Némán néztem rá.
-A büntetésed az, hogy egy hónapra kitiltunk a La Push-ból.
Mindenki meglepetten nézett, kivéve mi Sammel. Mi nyugodtak voltunk.
-Mikor hagyjam el?- kérdeztem mereven.
-Holnap hajnalban már nem akarlak itt látni. Ha nem változik a viselkedésed, hogy ha nem nyugodsz le, örökre kitiltalak innen, és soha többé nem lehetsz Jacob Black-kel együtt? Megértetted?
Mereven bámultam magam elé. Majd bólintottam. Elmentek és csak én és Jake maradtunk ott. Felé fordultam.
-Mennem kell. Sajnálom…-suttogtam és elmentem volna mellette, de megragadta a kezemet, és megállított.
-Visszajövök, ígérem- adtam neki egy puszit, kirángattam a kezemet, majd elindultam a cuccaimért. A pakolás után Jake-kel együtt mentem a határra, és, mikor felkelőben volt a Nap, egymásra néztünk, megcsókoltam, és elhagytam. Elhagytam őt, örökre. Nem néztem vissza, tudtam, hogy milyen az arca, tudtam, hogy, ha meglátnám, visszamennék. És akkor örökre kitiltanának innen.