·     Elég! Nem akarok senkit elveszteni! – mondta Eleazar.

·     Rendben, szerintem is jól döntöttetek! – mondta Jasper. Elhagytuk a házat és a kocsikhoz mentünk. Esme velünk jött hazáig. Mikor a házunk előtt voltunk, berohantam a nappaliba és megláttam, hogy kislányom, nővérem és apám ott vannak. Oda szaladtam kislányomhoz és megöleltem.

·     Köszönök mindent nektek is! – mondtam hálásan. Lányom most apjához szaladt és őt ölelte meg. A jobb lábára sántított.

·     Súlyosak a sérülései? – kérdeztem Carlislet.

·     A hátán nagyon sok seb található, de már bekötöttem. A kezén is van egy pár sérülés és a jobb lábára kicsit, sántít! – mondta apám szomorúan.

·     Kicsim, mit csináltál a lábaddal? – kérdezte szerelmem a lányunktól.

·     Megbotlottam, amikor próbáltam elszaladni Tanya elől. – mondta és rádőlt apja vállára.

·     Ezt nem tudom elhinni, hogy volt képes az unokahúgomat bántani! – mondta Emmett idegesen. Renesmee örült neki, hogy nagybátyja aggódott érte, ezért megölelte és megpuszilta.

·     Anyu, kezdek álmosodni! – mondta Kincsem és ásított.

·     Akkor megyünk aludni. – mondtam. Elköszönt mindenkitől, aztán felmentünk. Átcseréltem a kötést, a hátán, a kezén és a lábán. Láttam milyen csúnyák a sérülései. Lefektettem, de sajnos nem tudott elaludni, nagyon fájt neki a sérülések, mert elkezdett sírni. Felvettem és az ölembe ültettem. Kicsit lenyugodott.

·     Aludjon a mi ágyunkban ma! – mondta férjem.

·     Rendben! – vittem az ágyhoz. Edward elkezdte dúdolni az altatóját és ettől pár percen belül mély álomba zuhant. Szerelmem kihúzott a szobából le a nappaliba. Nem tudtam, mi történik, mindenki nagyon feszült volt. Edward kezét éreztem a derekamon, ekkor tudtam, hogy valami nincs rendben.

·     Bella, Renesmee nagyon beteg lesz, súlyosan beteg! - mondta Alice és Jasperre dőlt.

·     Alice látta, amikor lányotok, nem lélegzik és már…… apám a mondatot nem fejezte be. A hallottakat nem akartam elhinni. Összeestem, és csak arra ébredtem fel, hogy a kanapén fekszem, és mindenki ott van körülöttem. Felültem és Alicehez fordultam.

·     Ez, hogy lehet, a félvérek ilyen könnyen… - ráharaptam a számra nem akartam befejezni a mondatot.

·     Sajnálom Bella, komolyan! – mondta Esme és megölelt. A hangjában a féltést, a szeretetet és a szomorúságot véltem felfedezni.

·     Carlisle, te sem tudsz semmit tenni? – kérdezte Edward és átölelt.

·     Kérlek, tegyél meg mindent! – a hangom hisztérikusan szólt. Hirtelen ötlettől vezérelve felszaladtam kislányomhoz. Még mindig békésen aludt, ő nem tudott semmiről.

·     Hugi, Alice azt mondta, hogy két nap múlva be kéne vinni a kórházba! – mondta Emmett és átölelt. Nagyon szerettem a bátyámat, mindig meg tudott nevettetni és az ölelése a szívemig hatolt.

·     Rendben, köszönöm Emmett! – öleltem vissza. Edward jött oda hozzánk.

·     Magatokra hagylak! – mondta bátyám és ment a szobája felé.

·     Nem lesz semmi baj! – nyugtatgatott szerelmem. Kislányom kezdett ébredezni, és már ki is nyitotta a szemét.

·     Apu, anyu! – suttogta nekünk, de persze mi meghallottuk és gyorsan oda szaladtunk hozzá.

·     Szia Drágám! – mondtam neki. Ő felült és rám mosolygott.

·     Hogy aludtál? – kérdezte Edward.

·     Egész jól, a ti ágyatokban! – nevetett. Mi is vele nevettünk.

·     Mondanunk kell neked valamit, gyere! – mondta szerelmem Renesmeenek. Leszaladtunk a többiekhez.

·     Mi történt? – kérdezte.

·     Be kell majd menned a kórházba és ott maradnod pár napig! – mondta fogadott anyám és rádőlt Carlisle vállára.

·     Miért? Nem fáj semmim. – mondta kislányom.

·     Megfigyelésre a sebeid miatt! – mondta Jasper.

·     Értem, De ugye ott lesztek velem? Mindannyian? – kérdezte Renesmee.

·     Persze, mind ott leszünk veled! – mondta Rose.

·     Akkor jó! Így már nem is félek! – mosolygott kis angyalom. – És mikor kell mennem? – kérdezte.

·     Két nap múlva! – mondta Edward mellettem.

·     Értem! – jött oda hozzám. – Anyu, nyugodj meg, ott lesztek velem és nagypapa kezében, biztonságban vagyok, mi bajom lehetne! – mondta és csilingelően nevetett.      

·     Igyekszem megnyugodni! – mondtam neki. Nagy bánatomra az a két nap nagyon gyorsan eltelt. Addig annyit foglalkoztunk vele amennyit csak lehetett. A sebeire nagyon vigyáztunk ne, hogy nagyobb bajt csináljunk. A kórházban Carlisle elintézte, hogy egy nagyobb és távolabbi szobát kapjunk. Hogy otthonosabb legyen a kórházi szoba, a lányokkal virágokat tettünk mindenhova és az ágya is olyan volt, mint otthon.

·     De szép, köszönöm! – örült meg a szobájának lányom. A mai nap már volt egy kezelése, a lábán és a kezén már nem voltak sebek. De a háta nem javult. Minden nap csak 5-6 órát tudott aludni, nagyon sajnáltam, amikor olyan álmos volt, hogy még reggelizni sem tudott. Jacob minden nap bejött látogatóba. Egy nap hozott egy „rossz áloműzőt”. Lányom nagyon megörült neki. Aznap éjszaka, történt egy baleset. Kislányom szíve tíz másodpercre leállt, és én már kétségbe estem, de fogadott apánk megmentette.

·     Bella, Bella, remek hírem van. A látomásom erről szólt! Már semmi baja nem lesz, holnap reggel pedig haza is mehetünk! – mondta Alice boldogan.

·     Jaj hál Istenek! – mondtam és megöleltem. Bementem hozzá, az altató miatt még aludt. Boldogan láttam, hogy lélegzik, és már rendesen alszik. Edward mellém állt és átölelt. Kislányom nyitogatta már a szemét.

·     Szia Drágám, hogy vagy? – kérdeztem, remélve, hogy nincs semmi fájdalma.

·     Jól, csak álmos vagyok még! – mondta mosolyogva.

·     Próbálj vissza aludni, csak reggel megyünk haza! – mondta szerelmem.

·     Nem vagy éhes? – jött be fogadott anyám, egy nagy tálcával.

·     De egy kicsit, köszönöm! – mondta Renesmee.

·     Akkor jó, hogy hoztam! – mondta Esme mosolyogva. Miután megette, ott maradtunk vele. Nem telt bele pár perc, hogy elaludt. Reggel még nem kelt fel, ezért Edward vitte a kocsihoz és indultunk is haza.

·     Megyünk haza? – kérdezte felébredten kislányom.

·     Igen, nem sokára otthon vagyunk! – mondta mosolyogva Rose. Az út további részét csendben tettük meg. Mikor haza értünk, Renesmee szomjas volt, ezért elment Emmettel és Jasperrel vadászni. Ez idő alatt Edwarddal a rétünkön sétálgattunk. Nagyon szerettem itt és vele sétálni. A rétet Ő találta és megmutatta nekem három évvel ezelőtt. Már az egész családunk tudta, hogy hova szoktunk jönni, kikapcsolódni. Hazamentünk és utána pár perccel jöttek meg bátyáim és kislányom.

·     Legyőztem Jaspert! Elkaptam egy szarvast, amit ő akart! - nevetett kislányom.

·     Kicsim, már csak Carlislet kell legyőznöd valamiben és akkor minden fiút, legyőztél! – mondtam neki mosolyogva.

·     Ez igaz! Majd a héten valamikor! – mondta és ezen már mindenki nevetett.

·     Nagyon ügyes vagy Renesmee! – dicsérte meg mindenki. Esme kicsit a kelleténél jobban ölelgette meg lányomat. Fogadott anyám mikor ember volt elvesztette a kisbabáját és ezért ugrott le a szikláról, szerencsére Carlisle megtalálta és átváltoztatta. Ekkor szerettek egymásba igazán. Örültem, hogy Renesmee mindenkit boldoggá tesz. Csengettek az ajtóban. Lányom szaladt kinyitni. Tanya állt az ajtóban. Kislányom nagyon megijedt és hozzám rohant.

·     Semmi baj, kicsim! – simogattam meg.

·     Mit keresel itt? Ha megint bántani akarod az unokahúgomat… - Jasper nem tudta befejezni a mondatot, mert szerelmem közbe szólt.

·     Várj! A gondolatai mást mondanak! – fogta meg a vállát.

·     Ez igaz! Szeretnék bocsánatot kérni! Tudom, hogy ez nem mentség arra, ami történt! – mondta és lehajtotta a fejét.

·     A lányunk majdnem meghalt, csak, mert te bosszút akartál állni rajtam! Csak azt nem értem mért őt? Ő nem tett semmit, mért nem engem bántottál? – mondtam és már majdnem neki, támadtam, de Emmett lefogott, hogy nyugodjak meg. Renesmee nagyon félt, láttam rajta, mindeddig Rosalienál volt.

·     Sajnálom én ezt nem, tudtam! Nem őt akartam, csak éppen ő volt az, akit elrabolhattam! Ő érte mindent megteszel, ő a mindened, ezért gondoltam, hogy azt is megteszed, hogy elhagyod Edwardot! – mondta.

·     Na idefigyelj, soha, de soha nem fogom Edwardot elhagyni! – álltam szerelmem mellé.