·     Mi a baj? – kérdeztem aggódva.

·     Nem találom Pennyt! – szipogta.

·     Biztos meglesz! Fogadok a szobádban, van. – mondtam, majd karjaimban tartva, felvittem a szobájába.

·     Hol láttad utoljára? – kérdeztem, miután átkutattuk az egész szobáját.

·     Nem emlékszem pontosan, mikor vacsoráztam még velem volt. – mondta.  
Már éppen lefelé mentünk, mikor Alice jött fel velünk szemben a lépcsőn.  

·     Nézd csak Renesmee, mit találtam! – emelte fel a kézét barátnőm.

·     Ama! – kiáltotta kislányom és elvette a plüssét, majd megölelte nagynénjét.

·     Hol találtad? – kérdeztem

·     A konyhában volt a polcon. – jelentette ki a kérdezett.

·     Jaj, tényleg! Feltettem a szekrényre, hogy ne legyen koszos. – mondta kislányom. Lementünk a többiekhez, és Renesmee egyből a nappaliba ment, hogy megmutassa Pennyt. Ezt a nevet ő találta ki, állítólag valami könyvből, és ezért nevezte el így. Kislányom még éjfél körül sem aludt, annyira örült, hogy a plüss kutyája nem veszett el.

·     Köszönöm Alice néni, hogy megtaláltad nekem Pennyt! – köszönte meg nagynénjének, ma már harmadjára. Mindenegyes alkalommal beleült az ölébe, és fejét ráhajtotta Alice vállára. Egyszer már több ideje mozdulatlanul ült nagynénje ölében, és a légzése is leállt.

·     Úgy tűnik a sok köszöngetésbe belefáradt. – nevetett Emmett. Elvettem barátnőmtől, kislányomat és felvittem a szobájába. Leraktam az ágyába és rendesen betakartam. Csendesen szuszogott és álmában mosolygott.

·     Tudod, így nagyon hasonlít rád. – suttogott szerelmem a fülembe. Felé fordultam és a szemébe néztem.

·     Nehéz lehetett neked nézni engem, miközben alszom! – mondtam.

·     Egy kicsit, mivel nem hallottam a gondolataid! – mondta. – De volt benne jó rész is. – tette még hozzá.

·     Megtudhatná mi az? – kérdeztem kíváncsian.

·     Álmodban többször kimondtad a nevem és, hogy szeretsz. – mosolygott fél oldalasan.

·     Nem hangoztatom ébren is eléggé? – kérdeztem.

·     De igen, azért mégis jó volt hallani, hogy az álmod rólam szólt. – mondta.

·     Mióta legelőször hozzám szóltál a suliban, azóta minden álmom rólad szólt. – mosolyogtam. Persze, most már álmomban nem. – tettem még hozzá, de csak gondolatban.

·     Szeretlek. – csókolt meg Edward.

·     Én is téged! – mondtam.

·     Anyu! – hallottam meg kislányom hangját. Azt hittem felkelt így gyorsan beszaladtam a szobájába, de még mindig békésen aludt.

·     Na, így már teljesen olyan, mint te. – kuncogott szerelmem. – Sokat álmodik rólad, Jakeről, rólam és a családról. – mondta.

·     Holnap megyünk, La Pushba. – mondtam. – Érdekes lesz. – tettem még hozzá.

·     Igen, de megpróbálunk nyugodtak maradni. – mosolygott Edward. 
És ott van a táncverseny is. – jelentettem ki magamban. Annyira boldog voltam, hogy csak két táncot kell táncolni. Az első a keringő, amit minden párnak egyszerre kell majd táncolnia. A második viszont egy választott tánc, amit a párok tanulják és gyakorolják. Szerelmemmel a salsat választottuk. Nővéreim voltak olyan kedvesek és segítettek egy koreográfiát tanulni, Edward segítségével. Kiderült, hogy vámpírságomnak köszönhetően van tehetségem a tánchoz. Még Rose is,(aki számomra a legjobb női táncos) megdicsért, hogy nagyon jól csinálom. Reggelig szerelmem karjaiban feküdtem, és élveztem, ahogy a nap bevilágít az ablakon. Forks városára egyáltalán nem jellemző a jó idő. Már reggel hat óra körül lehetett, így bementem a gardróbba, és valami alkalmas ruhát választottam. Végül egy sötétebb farmert és egy spagetti pántos fehér topp mellett döntöttem, míg a lábamra egy fehér tornacipőt húztam, és hajamat kiengedtem. Így mentem le a többiekhez.

·     Akkor ma megyünk a kutyákhoz. – hallottam Rose nyafogását.

·     Igen, Rose! Ma! – jöttem le a lépcsőn. Emmett füttyentett egyet, mikor meglátott.

·     Hova készülsz hugi? – kérdezte kajánul vigyorogva. Edward halkan morogott, míg Rosalie fejbe vágta.

·     Kösz Rose! És sehova Emmett. – válaszoltam, majd részemről lezártnak tekintettem a beszélgetést és a konyhába mentem. Meg akartam lepni Renesmeet a kedvenc reggelijével. Sajtos szendvics és forró csoki mályvacukorral. Tíz perc múlva már készen is volt, és meghallottam, hogy kislányom jön le a lépcsőn, így kimentem a konyhából. Mikor megláttam halkan kuncogni, kezdtem. A haja össze-vissza, állt, kezében Pennyt hozta, és a takaróját magával húzta. Az arca nagyon fáradtnak és nyúzottnak tűnt.

·     Jó reggelt Renesmee! – köszönt mindenki a nappaliból.

·     Jó reggelt! – köszönt vissza. Anyu! A kedvencemet készítetted? – fordult felém, miután megérezte a forró csoki illatát.

·     Szia kicsim! És igen, de jobb lenne, ha rendbe szednéd magad! – mondtam. -  A takaródat mért húztad magaddal? – kérdeztem.

·     Mikor szálltam ki az ágyamból beleakadt a lábamba, és már nem volt kedvem visszatenni. – válaszolta, majd nyújtózkodott egyet.

·     Értem! – kuncogtam. – Jobb lenne, ha felmennél megfürödni. – mondtam neki.

·     Rendben! Rose néni velem jössz? – kérdezte kislányom.

·     Persze! – válaszolt idősebbik nővérem, majd Renesmeevel együtt eltűnt az emeleten. Leültem a kanapéra és felsóhajtottam.

·     Aludhatott volna még! – gondolkoztam hangosan.

·     Tudod drágám, hogy félvér létére keveset alszik. – mosolygott rám Esme.

·     Igen, de még olyan kicsi és szüksége van az alvásra. - mondtam.

·     Ha fáradt bárhol el tud aludni! – jelentett ki Alice. Hallottam, ahogy kislányom vizes lábban, beszalad a szobájába.

·     Renesmee, vigyázz, mert el fogsz csúszni! – szólt rá nővérem.

·     Nem fogok! – kiabálta Renesmee.

·     Komolyan mondom, olyan makacs vagy, mint az anyád. – mondta Rose. Ezen mindenki kuncogott.

·     Lehet benne valami! – nevetett csilingelően kislányom. Ezen csak még hangosabban nevettünk ide lent. Tíz perc múlva Renesmee már a reggelijét falta. Mikor végzett, elmostam a tányérját, majd a nappaliba mentem, ahol bátyáim tv-t néztek, Esme és Renesmee pedig játszottak.

·     Többiek? - kérdeztem.

·     Carlisle kórházban, Edward Alice és Rose vadásznak! – adta meg a választ Jasper.

·     Esme nem megyünk bevásárolni? – fordultam most anyám felé.

·     Jó ötlet Drágám. – mosolygott, majd átadta nekem kislányomat.

·     Jazz, Emmett, vigyáznátok Renesmeere? – kérdeztem. Jasper egyből felpattant és átvette tőlem kislányom.

·     Persze Bella! Menjetek csak vásárolni. Elleszünk mi a kiscsajjal! – mondta kedvesen bátyám. Renesmee ezért megpuszilta az arcát.

·     Akkor mehetünk! – mondta fogadott anyám és a garázs felé, vette az irányát. Gyorsan beültem a Volvoba, ahogy anyám is, és már mentünk is a bevásárlóközpont felé. Hat boltba mentünk be, hogy mindent megszerezzünk.

·     Kell még valami? – kérdeztem, miután kijöttünk a hatodik boltból.

·     Szerintem semmi. – mondta Esme. – Ha neked nem kell más. – tette még hozzá.

·     Csak meg szeretnék nézni valamit! – jelentettem ki, és elindultam egy ékszerbolt felé. 
Milyen szép! – gondoltam magamban, egy gyönyörű szív medálos nyakláncra. Bemehetünk? – kérdeztem fogadott anyám felé fordulva.

·     Semmi akadálya. – mosolygott, majd bementünk az üzletbe.

·     Jó napot! – köszöntünk egyszerre Esmevel.

·     Maguknak is! Miben segíthetek? – kérdezte az eladó nő.

·     A kirakatban láttam egy szív medállal díszített nyakláncot. Megnézhetném közelebbről? – kérdeztem.

·     Természetesen. - válaszolta a nő, majd kivette a kirakatból a nyakláncot. Elvettem, majd közelebbről megnéztem. A szívet kilehetett nyitni és két kisebb képet, belerakni.

·     Szerinted, tetszene Renesmeenek? – fordultam fogadott anyám felé.

·     Ez nagyon szép! Biztos vagyok benne, hogy lesem fogja venni a nyakából, ha már rajta lesz. – nevetett Esme.

·     Akkor ezt szeretném. – mondtam, majd az eladó nő bele tette egy rózsaszín kis dobozba, és átnyújtotta nekem. Miután kifizettem, elmentünk két képet belerakni a medálba. Még jó, hogy van Renesmeeről és Jakeről is egy-egy képem. Miután ez is elvolt, intézve, hazafelé mentünk. Mikor a házba beléptünk Emmett és Carlisle elvették a csomagjainkat. Ez alatt Renesmee Jasperrel játszott. Szerelmem, felém sétált, majd lágyan megcsókolt.