(Bella szemszöge) 

Mikor Edward azt mondta „sétáljunk”  nem gondoltam semmi különösre, de mikor beljebb mentünk az erdőbe és Ő megállt egy fa mellet és felém fordult, mikor megláttam azt a fájdalmas arckifejezést egyből valami rosszra gondoltam.

• Bella elmegyünk. - mondta az arca már kifürkészhetetlen volt.
• Miért most? Egy másik évben…
• Bella, itt az idő. Végül is mennyi ideig tudunk Forksban maradni? Carlise alig tűnik harmincnak, és most harmincháromnak kéne lennie. Ezt leszámítva, nekünk így is hamarosan elölről kéne kezdenünk.
• Jó. De valami magyarázattal elő kell állnunk Charlienak.

Edward arcán valami átsuhant, és én egyből rájöttem:

• Amikor az mondtad, hogy nekünk…
• Akkor magamra és a családomra gondoltam.
• De veled kell mennem, mi összetartozunk. – a szavakat már szinte ordítottam.
• Nem hagyhatsz itt csak úgy!
• De igen Bella. Mi nem tartozunk össze erre már rájöttem. – és lesütötte szemeit.
• Ami Jasperrel történt az semmi.
• Igazad van az semmi, ahhoz képest, ami még történhetett volna.

Megértettem.

• Te nem akarod, hogy veled mennyek…
• Nem. Én azt akarom, hogy itt maradj.

Már minden a helyére került. Ő nem akar engem. Ezért elmegy. Már szinte magamban beszéltem. Bella hagyd hadd élje az életélt a családjával. Ő nem akar téged!

És elment. Eltűnt a félhomályban. 

(Edward szemszöge) 

Még csak két hete jöttünk el, de már mintha egy millió éve nem láttam volna. A napom újra lenyugodott. Ezt már nem bírom tovább. El kell mennem. Távol még a családomtól is, hogy ők ne készüljenek ki tőlem. Tudom, hogy Jaspernek is fáj az, ami nekem. De próbálja nem kimutatni. Ezért megyek el, nem keserítem őket így.

• Carlisle nekem el kell mennem.
• Tessék fiam? Nem mehetsz vissza Bellához, te határoztál így, nem törheted össze még egyszer.
• Carlisle igazad van, de én nem oda megyek. Csak távol tőletek, hogy az én keserűségem titeket ne bántson.

Már Esme is felkapta a fejét utolsó szavaimra.

• Edward ne tedd. – Esme már szinte sírta a szavait.
• Senki nem akar elveszíteni.

Már mindenki ott volt. S hallotta szavainkat. Jasper megint magát hibáztatta. Pedig erről nem ő tehet.

• De igenis el kell mennem, én nem akarom ezt tenni veletek.
• Fiam ne menj el. Senki sem akar elveszteni.
• De én már el vagyok veszve. – ez a szó mélyen tudatosult benne.

Rájött, hogy hagynia kell, hogy azt az életet éljem, amit választottam. Látta Esmet is, de tudta, hogy nem tehet mást.

• Ha akarsz, hát menj. De tudd, hogy ide bármikor visszajöhetsz és, hogy itt mindenki szeret. - láttam sajnálattal mondja ki szavait…

(Bella szemszöge) 

Már 3 hónap telt el. Amikor Jakekel vagyok, mindig elfelejtem a rosszat, akkor csak ő a fontos, senki más. Mikor motorozunk, Edwardot látom.  Mikor láttam Samet, sziklát ugrani egyből tudtam, hogy attól megnő az adrenalin. És újra láthatom Edwardot. Már indulni is akartam. De Jake nem engedett:

• Bella nem mehetsz sziklát ugrani.
• De azt mondtad, hogy jó mulatság.
• De nem arra gondoltam, hogy legyél öngyilkos.
• Mi??
• Igen, jól hallottad.
• Én nem leszek öngyilkos.

És ekkor rádöbbent, hogy rosszat mondott. Habár már ez is felmerült bennem, nem szándékoztam elárulni neki.

• Akkor jó, majd elmegyek veled. - Fogadni mernék, hogy most arra gondol, hogy a biztonság kedvéért. De megértem. Ez neki is ugyanúgy rossz, hogy így lát.
• És mikor megyünk?
• Hát, holnap?
• OK.
• Szia. – éreztem csak az időt próbálja húzni, de tudja még neki sem fog menni.
• Szia.

(Alice szemszöge) 

Edward már három hónapja elment. Csak telefonálni szokott. De mikor ő elment minden vidámság elment vele együtt. Folyamatosan figyelem a jövőjét és egyre csak azt látom, hogy egy sötét, szomorú helyen van. Én nem mosolygok. Jasper sem érzi jól magát. Mindenki le van törve, ő pedig nem bírja már elviselni ezt a sok szomorúságot. De azt is tudja, hogy ő most nem mehet el. Esme sem mosolyog. Ezt Carlisle nem bírja elviselni, és Rose csak rátett egy lapáttal, amikor megint esküvőről akart beszélni. Emmett poénokkal akarja felvidítani a családod, de még neki sem sikerül. 

(Bella szemszöge) 

Mikor felébredtem rájöttem, ma egy új nap kezdődik. Elmentem LaPusba, de Jacobot nem találtam sehol, ezért úgy döntöttem elmegyek egyedül sziklát ugrani. Persze tudom, hogy Jake csak alacsonyra vitt volna, de én azért felmentem a legmagasabb sziklára. Mikor már a tetején voltam, először rám tört a félelem, leküzdöttem. És ekkor megláttam ŐT. A nevét nehéz volt kimondanom, ezért nem is tettem.

• Ne csináld ezt.
• Miért is ne? Téged már úgysem érdekellek.
• Miért csinálod ezt velem?
• Mert tudom, hogy nincs már értelme semminek.

Közelebb léptem a szikla széléhez, és vártam mit reagál.

• Ne tedd ezt velem!! – már szinte ordított. Hangjában harag, szomorúság, félelem volt.

De ez engem már rég nem érdekelt. Tudtam, amit tudtam. Tisztán emlékszem szavaira: - Te nem vagy elég jó nekem. Ezek a szavak belém égtek örökre. És ekkor oda léptem a szikla legszéléhez… és leugrottam. Jó volt ott zuhanni, mintha szállnék. Jó volt semmire nem gondolni. Jó volt újra ezt érezni, hogy senki nincs csak ÉN. Ekkor belezuhantam a tengerbe. a fekete hullámok csak úgy jöttek, és jöttek. Egyre több és több. Újra az Ő arca jelent meg előttem: - Harcolj! – De ezt már nem értettem tisztán, és engedtem, hogy a sötétség magával rántson, mélyebbre és mélyebbre húzzon. A végén csak ennyit suttogtam:

• Edward, szeretlek. – És végleg elnyelt a sötétség. Nem láttam többé az arcát.

(Alice szemszöge) 

Már nem bírtam tovább Esme szenvedését nézni, ezért Jazzel felmentünk a szobánkba. Már épp kezdtünk tanakodni, hogy ez így nem mehet tovább. Nem szoktam figyelni a jövőjét, de egyszer csak bevillant a kép. Bella egy sziklán van, és leugrik. Elveszik a fekete tengerben.

• Mi az Alice, mit látsz? – kérdezte szerelmem.
• Ez Bella, leugrott egy szikláról. Azt hiszem öngyilkos lett. – De a hangom már szinte hisztérikus volt. Ekkor jött be a szobába Rose.
• Mit láttál Alice? – kérdezte, de már ő is rosszat sejtett.
• Bellát, ahogyan leugrik egy szikláról. – mondta Jasper, én szinte megkövülve ültem. Csak ennyit szóltam:
• El kell mennem Charliehoz segíteni, hogy könnyebb legyen neki. - mondtam.

És ezzel el is indultam.  

(Edward szemszöge) 

Már nem sokáig bírom Bella nélkül. Már minden nap azon kapom magamat, hogy hozzá tartok. Sötét gondolataimból a mobilom csörgése zökkentett ki. Rosalie volt az, megint. Ezerszer meg mondtam neki, hogy ne hívjon, majd én hívom. Kinyomtam. De újra csörget. Na, jó, most az egyszer felveszem.

• Mi van már megint Rosalie? – kérdeztem ellenségesen.
• Nyugi már, csak egy hírt akarom el mondani…
• Jó, tudom, hogy Esme nagyon össze van törve, de nem bírok hazamenni, hiába akarsz kérlelni megint. – vágtam közbe.
• most nem erről van szó, de ha nem vágnál, közbe elmondanám. Nah, akkor mondom… Bella leugrott egy szikláról és meghalt. Most már hazajöhetsz, nincs semmi gond. – mondta.

És én lefagytam, mintha meg szűntem volna létezni. A tudatom felfogta, amit fel kellett. BELLA MEGHALT!! És miattam. Leugrott egy szikláról! Öngyilkos lett! MIATTAM!! De én nem vagyok képes nélküle létezni. És tudtam mit kell tennem, mihamarabb követnem kell! Megígértem neki, és betartom az ígéreteimet. Elmegyek a Volturihoz. Biztos megölnek, ha kérem. És már el is indultam… 

(Alice szemszöge) 

Már majdnem Forksban voltam mikor újabb kép villant be.

Ez Edward… elmegy a… a Volturihoz, öngyilkos akar lenni. Rose elmondta neki. Pedig tudta, hogy ez milyen számára. Már az elejétől meg akart szabadulni Bellától.

El kell mennem utána! Nem teheti EZT velünk! El is indultam amilyen gyorsan csak tudtam, egy reptérre mentem, és felszálltam a legközelebbi járatra Volterrába. Percenként ugrottak be a képek döntéseiről. Ő már ott volt.

Bemegy hozzájuk és megkéri őket. Aro időt kér tőle. De Edward már tudja a választ. De megadja nekik az időt.

A következő hang már a telefonom volt: Jasper

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb, de hívni fog. Felvettem:

• Szia, Jasper.
• Szia, Alice. Mi történt? Hogy van Charlie? Mikor érsz vissza? Van egy kis gond.
• Jasper, még nem tudom, mikor megyek, de már nem vagyok Forksban. Láttam amint Edward elmegy a Volturihoz, és megkéri, hogy öljék meg. Nálatok mi a gond?
• Ooooh… Erről akarok veled beszélni. Rose elmondta Edwardnak. És ezért van ez a bonyodalom. De már ő is megbánta, de már nem tehet mást. Edwardot nem éri el telefonon. Épp most gondoltam, hogy elmegyek utánad. Vagy legalább Edward után.
• Ne gyere Jasper… majd én mindent megteszek, amit csak tudok. Nyugtasd meg Esme-t mert már hamarosan azt tervezgeti, miképp menjen Edward után. Tartsad ott, és mondd meg neki, hogy próbáljon megnyugodni, minden rendben lesz… idővel.
• Jó. De ne tégy semmi meggondolatlanságot. Ha kell, csak hívj, és én utánad megyek.
• Értem. Szia, szeretlek.
• Szia, ÉN is.

Utáltam hazudni Jaspernek. De most ezt kellett tennem. Megjelent a következő kép:

Elutasítják. Aro nem akarja megölni. A szavai szerint „Pazarlás lenne”.De, most azt tervezi, hogy felfedi magát a napfényben és úgy biztosan megölik.

Neeee! Már szinte sírtam, ha tudtam volna. Előbb kell oda érnem, mint ahogy a megteszi…

És megint bevillant:

Edward egy óratorony alatt áll. Az óra 12őt  üt, ő pedig kimegy a fényre. Utána pedig Felix arcán mosoly csillant mikor letépte a fejét… Aro szemében megbánás villant fel.

Neeee! Ez nem történhet meg. Már mindjárt ott vagyok, a repülő leszállt. Gyorsan elloptam egy autót, ami nagyon tetszett, egy sárga porshe volt, de ezzel most nem nagyon tudtam törődni. A képek mindig a szemem előtt voltak. Mikor meglátom Felix tűzvörös szemeit, amit Edward… Nem erre nem gondolhatok! Meg fogom menteni és kész! És már ott is voltam, már messziről láttam az óra toronyt. Oda kell mennem. De a nap sütött, úgyhogy a csatornán kerestem ahol feltűnés nélkül lopakodhattam oda. Siettem, úgysem látott senki. És ekkor 12őt ütött az óra. Edward pedig kilépett. Abban a pillanatban megjelent Felix Demetrievel az oldalán… és megtette, amitől a legjobban féltem, megint láttam szemében az élvezetet. Edward meglátott, a szájáról csak ennyit tudtam nagy sietségben leolvasni: Bocs!

És sikoltottam… egyre csak a keserűséget láttam a szemeim előtt. Mi lesz Esmevel? Mi lesz Carlisle? Mi lesz Emmettel? Rosalieval? Jasperrel? És velem? Velem mi lesz? Én ezt már sehogy sem élem túl, ha az utóbbi pár hónap maga volt a pokol, mi jön ezután?