A következő  mozdulatával Emmett a levegőbe dobott, csak kiment a fejéből a dolog fizikája, vagyis, hogy pont őrá fogok pottyanni. Arra, pedig aztán végképp nem számított, hogy érkezésem erejétől a földre zuhan. Majd ráülve a mellkasára, két fehér, tréning-gatyás lábammal szorítom le hatalmas karjait a földre. A reakciója elsöprő volt. Na nem szó szerint. Olyan voltam, mint akit odabetonoztak. Épp ez volt a baj. Emmett elsőként megpróbálta kiszabadítani a karjait, majd később már csak az egyikkel kísérletezett. Végül már úgy vergődött, mint egy partra vetett hal.

- Elismered, hogy győztem? – kérdeztem egy aprónyi önelégültséggel

- Ááááá  - nyögte a vesztesek hangján.

- Ezt vehetem igennek? - kérdőn néztem felé, az egyik szemöldökömet fentebb vonva.

- Perkáld le a 10 dolcsimat Edward – nyújtotta ki a kezét kérően Jasper.

- Ellenem fogadtál Cullen? Szégyelld magad. – ejtettem ki a szavakat a gondolatban. Tudva, hogy Edward meghallja, és válaszol hangtalan kérdésemre és felháborodásomra.

- Leah-n kívül senki nem akart ellened tenni. – némán formálta a szavakat, csak nekem mutatva tökéletes ajkait.

- Azt hittem izgibb lesz. – ásította Leah, majd Seth felé fordulva a fülébe suttogott valamit. Kedvenc farkasom vonásai megfeszültek, arca megkeményedett, majd ökölbe szorította kéz-fejét. Bólintott egyet, majd a következő másodpercben összefonódott tekintetünk. Vetett rám egy bocsánatkérő pillantást, majd hátat fordítva nekem és a többieknek, elindult az erdő irányába.

- De nem igazán láthattunk semmi érdekeset. – jegyezte meg ismét. Felbírtam volna képelni. Ilyen foghegyről és lenézően még sosem beszéltek velem.

- Esetleg szeretnél te is némi akciót? – Nem tudtam nem megkérdezni tőle. Olyan szívesen törtem volna be azt a tökéletes, bronzbarna égnek álló  orrocskáját. Arcomra önkénytelenül is kiült egy kaján vigyor.

- Sajnos, ez most nem fog összejönni. Biztos nagyon fáradt vagy már. De megígérem, hogy amint lehet, bepótoljuk a hiányosságot. – Epés hangjától és gőgös mosolyától már-már a hányinger kerülgetett.

- Alig várom – ezek után már csak azért is betöröm az orrodat. Hülye liba. Edward hallatott egy köhögésnek álcázott nevetést.

- Hátha abba lesz egy kicsivel több harc is. – mondta ismét, majd hátat fordítva nekem elindult arra az irányba, amerre Seth is tette. Elkapott a féltékenység. Megtudtam volna ölni azt a kígyót.

- Ne is foglalkozz Leah-val. Csak szokatlan neki, hogy van valaki, aki szembe mer vele szállni. – szólalt meg Jacob. Nessie, aki közvetlen mellette álldogált, finoman megrántotta a Jake-en lévő póló szélét, ezzel elérve, hogy a fiú figyelme ismét ráterelődjön.

-Jake, Jake! – nyújtogatta Jacob felé a karjait. A fiú felemelte Renesméet, majd magához ölelte, mellyel elérte, hogy szavak helyett Nessie képek villanásával fejezze ki kérdéseit. Jacob arcán lassan egy hatalmas vigyor jelent meg, melyhez néhány apróbb piros folt is társult.

- Biztos párzási időszak van a kutyáknál, azért viselkedik ilyen ingerülten. – jegyezte meg Rosalie gúnyosan.

- De-de, egyszerűen nem tudok nem foglalkozni vele. Annyira idegesítő, ahogy a farkasokkal, vagyis inkább a férfiakkal bánik. – fakadtam ki, majd levezetésképpen babrálni kezdtem a bal karomon lévő karkötőmmel.

- Különben is, hová mentek Seth-tel? – kérdeztem.

- Nyugi, csak vissza kellett menniük, La Push-ba. Van egy kis dolguk. – tette hozzá Jacob, először rám, majd a karjaiban tartott Renesmée-re pillantva.

Vajon milyen dolguk lehet? Úristen! Miért vagyok ennyire féltékeny minden nőre, aki Seth közelébe férkőzik csak egy kicsit is? Teljesen hülyének érzem magam. Vajon mi bajom lehet?

Valószínűleg gondolataim meglátszódhattak az arcomon. Néhányan elmosolyodtak reakciómon.

- Azt hiszem én egy kicsit fáradt vagyok, ha nem lenne baj, akkor inkább fel mennék a szobámba aludni. – mondtam, majd lassú, emberi léptekkel indultam a Cullen ház bejárata felé, néhány sóhajjal megfűszerezve hallgatásom. Csendességem szinte végig jelen volt, önszám-űzetésem idején. Az agyam egyre csak zakatolt, a féltékenység fogaskerekei nyomorították el az általában csodás fantáziaképekkel teli gondolataim. Seth iránti birtoklási vágyam olyan mértékűre fejlődött, hogy ellenszenvesnek kezdtem vélni az összes nő nemű személyt, aki egyáltalán beszélt vele.

Néhány óra telhetett el, mire feleszméltem fejtörésemből.

- De nem szabad, hogy tudjon róla. – Hallottam lentről az imádott, dörmögő  hangot. Itt van! Visszajött. De mit jelenthetett az, amit mondott?

A lehető  legcsöndesebben nyitottam ki a szobaajtómat, hogy ezzel is segítsem illetlen viselkedésem. Hallgatóztam! Seth után! Te jó ég! Dawn, mi lett veled?

- Szóval, ahogy megbeszéltük és légyszi ne szóljatok neki. Nem akarom, hogy tudjon róla. – suttogott. Egy aprónyi mozdulattal meglöktem az ajtót, amit tuti meghallottak, mert szinte azonnal másról kezdtek beszélni.

- Úgy, hogy egyébként, szóval, akkor, ha majd legközelebb jöttök. Megrendezhetnénk azt a sakkversenyt, amit a múltkor megbeszéltünk. – csilingelte Alice hangja.

- Köszönöm  – próbálta suttogni a hang, kevés sikerrel. Kivágtam magam előtt az ajtót, majd trappolással jelezve, leindultam a földszint felé. A lépcsőn haladva egyre nehezebben vettem a levegőt. Izgultam és a tenyerem is izzadt. Alig vártam, hogy megpillanthassam azt a gyönyörű mosolyt, amit mindig mutatott. És akkor megpillantottam. Tekintetét felém emelte, majd pontosan ugyanazzal a gesztussal fogadott, mint ahogy megmondtam. Lágy vonásait, csak még tökéletesebbé tette szemeinek csillogása. Felém intett az egyik kezével, majd még egy apró, szinte észrevehetetlen pillantást vetett Alice-re. Egyetlen szó nélkül távozott. Nem is szólt hozzám semmit. Biztos haragszik rám, amiért beszóltam Leah-nak. Jajj Istenem!

- Alice! –  szólaltam meg, majd lépteimet megsürgetve elindultam felé.

- Oh, mondjad – kacagott fel

- Mit akart Seth? – kérdeztem teljesen közönyös hangon.

- Semmit, csak beugrott, hogy szóljon, hogy nem tud jönni este. Szóval, ha gondolod nyugodtan, csinálhatunk valamit. Például, elmehetnénk vásárolni. Mit szólsz hozzá?

- Rendben, nekem teljesen mindegy. Ahogy gondolod. – feleltem csalódottan. Sajnáltatva magamat.

- Hát akkor, tudod mit? – lelkesedett.

- Mit? –  folytattam kedvetlenségemet.

- Akkor majd én és Rose előtte kisminkelünk, és majd választunk valami jó kis rucit neked, hátha lesz egy kis önbizalmad, ha megfordul utánad néhány jóképű srác. – lelkendezett, majd néhány balett lépéssel arrébb szökkent mellőlem.

- Akkor hamarosan találkozunk. – mondta, majd folytatva kecses mozdulatait, elhagyta a szobát. Én még mindig magamba roskadva, kedvetlenül indultam egy lassú sétára.

Hamarosan már azon a helyszínen lépkedtem, ahol elsőként találkoztam Alice-el. Akkor még nem volt családom, csak mindössze én voltam. Most pedig megvan az, amit egész életemben szerettem volna. Gondolataimhoz pontosan illettek a környező fák leveleinek halk neszei. A nem messze lévő folyó és a vele összemosódott erdő illata tökéletes összhangot alkotva ették be magukat az orromba. Mindössze néhány perc telt magányos mélázásomban, mikor valami furcsa reccsenésre lettem figyelmes nem messze tőlem. Fejemet reakciószerűen a hang irányába emeltem, majd kíváncsian közelebb léptem az erdő széle felé.