/Edward/ 

Épp a motorcsónakban száguldok Rió felé. Egy különleges ajándékkal szertném meglepni szerelmem. A csónakból szálltam éppen ki, amikor egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögül.

-Szia! Hogy-hogy egyedül vagy? -kérdezte kedvenc húgom. -Hol van Bella? -lepődött meg. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki az igazi célom a hazugság helyett, de az igazság mellett döntöttem. Úgy gondoltem, talán még segítene is.

-Hát az a helyzet... -kezdtem kissé félénken. -hogy meg akarom kérni Bella kezét. -nyögtem ki. Alice arcára kiült a döbbenet. Csak egy kis idő múlva jutott szóhoz, de akkor is csak az izgatottság hallatszott a hangján.

-Ez elképesztő. Van már gyűrű? -kérdezte. Én hevesen ráztam a fejem.

-Segíthetek választani? -kérdezte mohón. Pontosan erre van szükségem. Egy női segítőkézre, aki jártas a divatban.

-Igen, Alice, köszönöm.

-Hát akkor irány az ékszerbolt. mondta maga után húzva. A legdrágább ékszerboltban kerestünk először. Nézelődés közben az egyik polcon megpillantottam egy csodás, fehérarany gyűrűt, amiben egy rózsaszín kő volt. Intettem Alice-nek, hogy jöjjön, mire testvérem odatipegett hozzám és a vállam fölött megnézte kiszemeltemet.

-Edward, ugye ezt nem gondoltad komolyan? -kérdezte. -Bella sosem fog felvenni rózsaszínt.

Ez igaz. Visszatettem a szóba sem jöhető ékszert és tovább nézelődtem.

-Na és ez? -kérdeztem Alice felé mutatva egy egyszerűbb, kisebb köves gyűrűt. Mélykék aqvamarin ékkő volt benne.

-Ez szép, de nem eljegyzési gyűrűnek való.

-Rendben. -mondtam, miközben a szemem a gyémántos vitrin felé kalandozott. Legközépen találtam meg a tökéletes gyűrűt. Egy szintén fehérarany gyűrűt, benne egy fehér gyémánttal.

-Ez tökéletes. -suttogtam. Húgom időközben mellém lépett és az ő szeme is megakadt az ékszeren.

-Ez bizony az. -helyeselt Alice. Odavittem a gyűrűt a pulthoz és kifizettem. Megköszöntem a kedvezményt, amit azért kaptam, mert eljegyzést tervezek, majd kisétáltam a boltból Alice-szel az oldalamon.

-Köszönöm a segítséget. -öleltem át. -Apropó! Te hogy kerültél Rióba?

-Láttam, hogy el fogsz jönni ide. De nem gondoltam, hogy egyedül és emiatt.

-Aha. És hogy sikerült elkapni James-t? -kérdeztem a további séta alatt.

-Hát... ellopóztunk a balettstúdióba. Ott találtunk rá. Elkövettünk egy óriási hibát.

-Mit? -kérdeztem meglepődve.

-Az első embert, aki arra sétált, Emmett leteperte és elvágta a nyakát.

-Értem. Tehát azzal a vérrel, ami kiserkent a nyakából, tereltétek el a figyelmét.

-Pontosan. -adott igazat. -Miután már se nem látott, se nem hallott, Jasper leteperte, Emmett segített neki, én pedig a fejét téptem le. Mindenki kivette részét a mészárlásból. -zárta le a témát.

Én csak bólogattam annak jeléül, hogy értem. Még egy kicsit beszélgettünk, mire megérkeztünk a csónakhoz.

-Szerintem itt elválnak útjaink. Remélem Bella igent fog mondani. -szólalt meg húgom. Izgatottságát nem tudta leplezni.

-Azt nagyon remélem én is.

-Azonnal hívj fel, miután megkérted. -kért.

Bólintottam, majd puszit nyomtam arcára. Bepattantam a motorcsónakba, majd integetni kezdtem és indítottam. Lassan elhagytam Rio de Janeiro zajos kikötőjét és már csak Bellára tudtam gondolni. Az idő ilyen gondolatok között csak úgy repült. Ripsz-ropsz Esme szigetén voltam. Kiugrottam a vezetőállásból és vámpír gyorsasággal futottam a hálószobába. Bellám édes álmai között lebegett. Végigsimítottam az arcán és bebújtam mellé. Amint megérezte jelenlétem, megfordult és a mellkasomra feküdt. Csodásan éreztem magam így. Édesem szívverését hallgattam, amikor hirtelen felgyorsult és kedvesem forgolódni kezdett a mellkasomon. Rögtön csitítgatni próbáltam, de egyre hevesebben kapálózott, végül felébredt.

-Edward. -sóhajtotta, majd magához ölelt.

-Drágám. Mi a baj? -kérdeztem hátát simogatva.

-Rémálmom volt.

-Elmeséled?

Hevesen bólogatott, majd mesélni kezdett.

-Azt álmodtam, hogy terhes vagyok. -itt egy pillanatra megállt. Próbáltam belegondolni, vajon örülne-e vagy inkább tehernek érezné, ha lenne egy gyereke. De nem tudtam elképzelni. Bella tovább folytatta az álmát. -Nálatok voltunk. Carlisle pedig műtésre kész ruhában jött felém, és invitált egy fehér szobába. Fel volt ott állítva minden, ami egy műtétre szükséges volt. Megkérdeztem, hogy kit kell műteni, mire azt felelte: "Téged. Ki kell vennem belőled azt az izét." Aztán rámutatott a hasamra. Egy erős rúgást éreztem, ami egyértelműen a kisbabám rúgása volt. Aztán sírni kezdtem és folyton azt kiabáltam: "Nem. Ez a baba az enyém. Nem vehetitek el tőlem." Végül Rosalie mellém lépett és szembeszállt Carlisle-lal.

De vajon kitől lehet az a gyerek, hogy apám rögtön ki akarja szedni? Talán tőlem? Az lehetetlen. Vámpíroknak nem lehet gyereke. És hogy lehetne Rosalie Bella védelmezője? Ez képtelenség.

Alig jutottam szóhoz. Csak annyit tudtam tenni, hogy szorosan magamhoz öleltem kedvesem. Ettől Bella megnyugodott és lassan vissza is aludt. A Nap felkelőben volt. Úgy döntöttem, ideje reggelit készíteni. Betakartam kedvesem, majd kilopóztam a konyhába. A tegnapi menü jó lesz, vagyis tojásrántotta. Abban már egész jó vagyok. ráérősen sütögettem, amikor meghallottam kedvesem ásítását a hálószobából. Azonnal ott termettem mellette.

-Kialudtad magad, drágám? -kérdeztem mosolyogva.

-Igen. -ásította.

-Akkor jó. Mi lenne, ha ma este elmennénk vacsorázni Rióba? -kérdeztem. Ez lesz a tökéletes alkalom a tervem végrehajtására.

-Rendben. Valami elegáns étterembe megyünk? -kérdezte viccesen.

-Igen. -feleltem.

Annyiban hagyta a dolgot. Ezután egész nap együtt voltunk. Megnéztük a Rómeó és Júliát, valamint egy-két dél-amerikai sorozatot is. A legpocsékabb sorozatok a brazil sorozatok után. Utálom ezeket. Csak arról szól mind, hogy "Ó, Alehandro, úgy imádlak." meg a "Vége, Hose, mindennek vége köztünk." Förtelelem. De jókat lehet rajtuk röhögni, ahogy mi is tettük. Voltunk sétálni is az erdőben, és a tengerben is megmártóztunk. Végre eljött az este. Bella nagyon izgatott volt, ahogy én is. Felvettem a szmokingomat és már csak kedvesemre kellett várnom. Alice legszebb kék ruháját vette fel lapossarkú szandállal. Istenien nézett ki. Odatartottam neki az ajtóban a karom, ő pedig belémkarolt. Így ballagtunk ki a hajóig. A hajóskapitány kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felszállni kedvesemnek, de inkább magam intéztem a dolgot. Könnyedén felemeltem Bellát, felugrottam utána és intettem, hogy mehetünk. Leültem a középső fapadra magammal húzva Bellát, és együtt néztük a Naplementét. Épp besötétedett, mire megérkeztünk a Rió-i kikötőbe. Úriember módjára lesegítettem kedvesem a hajóról és kézenfogva sétáltunk el az étterem felé. Igazán elegáns helyre vittem Bellát Alice jóvoltából. Leültünk az előre lefoglalt asztalunkhoz és vártuk a pincért. Kis idő múltán meg is érkezett.

-Jó estét! Miben segíthetek? -kérdezte udvariasan. Kedvesem felé néztem.

-Egy gombás raviolit kérnénk. -felelte, mert tudta, én sosem eszem. A pincér felírta a rendelést és eltűnt. Itt az idő.

-Bella, drágám. Mielőtt bármibe belekezdenénk, szeretnék kérdezni valamit.

-Mit? -kérdezte. Nagy levegőt vettem, hogy gyorsan túlessek rajta. Még soha sem volt még bármi ilyen nehéz. Megkerestem a zsebemben a dobozt és kézbe vettem. Kihúztam és elrejtettem két tenyerem alatt.

-Hozzám jössz feleségül? -nyögtem ki, miközben előhúztam a dobozt és kinyitottam. Bella láthatóan meghatódott, mert könnyes lett a szeme.

-Igen. -felelte magabiztosan és forró csókban részesített.