/Edward/ 

Hihetetlen, hogy ez a lány, aki most a hajamat szántja ujjaival, a feleségem lesz. El sem tudom mondani, mennyire örülök. Létezésem értelme tényleg hozzám jön. Ezen a mámoros pillanatok között lebegve hallattam meg a világegyetem legeslegszebb hangját.

-Szeretlek! -üzente Bella gondolatban. Kinyitottam a szemem és újdonsült menyasszonyom csokoládébarna szemeivel találtam szembe magam.

-Te vagy az életem! -suttogtam fülébe. Bár sokkal inkább mondtam volna mást. De a "sors" szó eléggé csöpögősen hangzott volna.

Bellám gondolkodott egy kicsit, majd így szólt.

-Már nem is vagyok éhes.

-Akkor menjünk! -javasoltam. Kedvesem erre a kijelentésemre rögtön felugrott és a bejárati ajtó felé ballagott. Ott hagytam az azstalon 200 dollárt. Talán elég lesz borravalónak.

Az étterem előtt várt rám Bella, majd amint kiléptem az ajtón, odaszökkent mellém és belekapaszkodott a karomba. Én pedig úriember módjára vezettem végig a kivilágított sétálóutcán. Rengeteg gondolat motoszkált a fejemben a járókelők fejéből. De volt egy, ami majdnem minden tizenéves lány agyában megfordult. "Vajon nekem is lett volna esélyem?" Egyszerű a válasz. Nem. Az én szívemet Bella hódította meg, és nem vagyok hajlandó másnak is adni belőle. Önző dolog, de ezt betartom.

Gondolataimból menyasszonyom rántott ki.

-Ezt a gyűrűt ha jól sejtem, te választottad. -konckáztatta meg.

-Igen. -feleltem, majd hozzátettem. -De Alice is segített.

-És gyanítom, tegnap este ezért mentél el.

-Így van.

-Imádlak. -mondta, azzal megcsókolt. Készségesen viszonoztam csókját, ám egy pillanatban elvesztettem az eszem. Egyre erősebben kezdtem csókolni kedvesem, aki vadságomat látva rám kiáltott.

-Edward, állj le! Ez fáj! -üvöltötte gondolatban. Erre a két szóra menten hátra ugtottam. Kedvesem hevesen kapkodta a levegőt, majd feltápászkodott.

-Sajnálom! Nem akartam! -mentegetőztem. -Hol fáj, drágám?

-Már sehol. Csak keményebb volt a csókod, mint általában. De ennek örülök. -mondta, hogy megnyugtasson. Sikertelenül tette.

-Vigyelek a hajóig? -kérdeztem.

Bólogatott. Kézen fogtam, majd elvonultunk a legközelebbi sikátorba. Ott felkaptam a hátamra és elsuhantam vele. A kikötőben meglepetésvendégünk érkezett.

-Sziasztok! -üdvözölt minket Alice. -Látom menyegző lesz. -pillantott Bella jobb kezére.

-Bizony. -helyeselt Bella. Ennyire még sohasem örült semminek. Bár én is kimondhatatlanul örülök, hogy életem értelme hajlandó 17 évesen megházasodni. De az öröm ezúttal csak mérsékelten tört elő.

-Megszervezhetem? -kérdezte mohón Alice.

-Van más választásunk? -kérdeztem irónikusan. Húgom gúnyosan nézett vissza rám. Ezen a reakición nevetni támadt kedvem.

-Persze, Alice. Visszajössz velünk, hogy megbeszéljük a részleteket? -egyezett bele Bella.

Kedvenc testvérem némán bólintott, majd beszökkent a hajóba. Bellámat beemeltem Alice után, majd én is beszálltam. Intettünk a kapitánynak, hogy mehetünk, mire a hajómotor felbömbölt. Fél órás hajózás után érkeztünk vissza. Alig telt el valamicske idő, már a nappaliban ülünk. Alice a földön Bellával szemben, Bella a kanapé közepén a karomban.

-Szóval hány embert hívhatok meg? -kérdezte húgom, majd jegyzettömböt vett elő.

-Ne sokat! Csak akiket feltétlen szükséges. -kötötte ki Bella.

Nem sokáig írtuk a vendéglistát. Nem lett több 20 vagy 25 embernél a lista. Bár leendő feleségem még ennyi embertől is majdnem sokkot kapott. Elég viccesen nézett ki.

Egészen estig tanácskoztak a csajok. Alice mindig, amikor felvetett valamit, kedvesem rögtön rácáfolt. Én a távolból kuncogva figyeltem őket. A délután folyamán még vadászni is elsurrantam Bella tudta nélkül. Jól megtömtem a bendőmet, majd visszatértem. A 2-3 órás eltűnésem ellenére sem haladtak. Végül, amikor már kedvesem feje nagyon bukott az asztallap felé, megbeszélték, hogy Esme felügyeli majd az előkészületeket.

Gyorsan elhessegettem Alice-t, (kicsit se voltam bunkó xD) aztán lefektettem Bells-t a hálószobába. Az éjjelt a tervem második részének tervezésével töltöttem. Kíváncsi leszek, hogy fog majd reagálni menyasszonyom. Garantáltan nagy meglepetés lesz.