Bárcsak lenne egy normális kocsim. Ez nagyon zajos, és lassú. Éppen ekkor hajtottam rá a felhajtóra. Charlie még nem volt itthon. A szemem már vörös lett, de nem teszek be még kontaklencsét. Kiszálltam és futottam az ösvényen. Edward-ot kerestem.
- Szia. Szólt mikor odaért mellém. – kíváncsi volt.
- Szia. – meglepődtem a düh hiánya miatt.
- Figyelj, bocsánat a múltkori miatt . Nyűgös voltam. – komolyan gondolta.
- Jó megbocsátok. De volt oka amiért dühös voltál rám? – kérdeztem.
- Hát… Nem igazán. Bocsi.
- Na jó. Miről szeretnél beszélgetni?
- Rólad. Hogy bírod az emberek közelében ? Hány éves vagy?
- Hát… nehéz, az tény, de kibírható. Hát úgy 1,5 hetes lehetek kb.
- Micsoda? – meglepődött.
- Mi a baj?
- Te … újszülött vagy, 1,5 hetes? Hogy bírod embervér nélkül?
- Újszülött?- hogy újszülött ? Ezt ,hogy gondolta?
- Igen. 1 éves korodig újszülött vagy. – magyarázta. – Én azt hittem,hogy több 10 év tapasztalatból vagy ilyen rutinos. De akkor is lehetetlen.
- Miért? Hogy érted?
- Az újszülöttek vadak és csak a táplálékukkal foglalkoznak. De te? Te emberek közelében vagy és teljesen nyugodtnak tűnsz. – megint meglepődött. – Jasper még sose látott ilyet, eljönnél hozzánk?
- Hát.. jól van. – válaszoltam.
1 másodpercig elmélyedt gondolataiban, aztán felkapott hátára és futni kezdett.
- Tegyél le! Most! Azonnal!- kiabáltam, és próbáltam óvatosan kiszabadulni vaskarmai alól, nehogy megsérüljön.
- Nem ! Te nem tudod, hogy merre kell menni. –mondta szórakozottan.
- De mehetek mögötted! Azonnal tegyél le! –ellenkeztem, míg végül sikerült leszednem kezeit lábamról. Nem akart visszaemelni, mert már a Cullen- házhoz értünk. Elképedtem. Olyan nagy volt, és csodálatos. Szinte mindenhol üvegablak fedte. Néhol viszont sárga fal borította a ház falát. Egy erkély is volt a ház előtt, pont mint Charlie házánál. De ne hasonlítsuk az ő házát a Cullenék házához, mivel eltűnik mint egy porszem , mellette. Edward észrevehette álmélkodásom, mivel így szólt:
- Tetszik? –kérdezte.
- I...igen- dadogtam.
- És még belülről nem is láttad – mondta , és arcán feltűnt egy félholdas mosoly.
Azonnal beleszerettem ebbe a mosolyba. Nem bírtam ki ,hogy ne mosolyogjak én is. Minden vonása tökéletes volt, de ez a mosoly tette őt a legszebbé. Úgy néztünk, mint ha soha nem láttuk volna egymást ezelőtt. Végül ő kapott a lehetőségen.
- Gyere- mondta, mire megfogta a kezem, és húzni kezdett, de megállt. Elakadt mindkettőnk lélegzete, szívverésünk felgyorsult, a levegő vibrálni kezdett közöttünk, és mint sok kis kellemes áramütés úgy érte bőrömet. Ebben a pillanatban elkapta a kezét, és így szólt:
- Bocsánat- mondta aztán lehajtotta a fejét.
- Semmi baj- mondtam. Vajon ő is ugyanezt érezte? Ez a kérdés nem hagyott nyugodni. – Nem befele indultunk? –jutott hirtelen eszembe. El is felejtettem.
- De, akkor gyere. – most már nem fogta meg a kezem, csak intette a fejével a ház felé.
Némán sétáltunk, míg be nem értünk.
- Itt is volnánk –kezdett belé ünnepélyesen. –Szabad a kabátját? –kérdezte udvariasan , ami elmosolyogtatott.
- Micsoda udvarias kisfiú. – mondtam huncutul.
- Kisfiú? – kérdezte, felháborodva, aztán elfordult és durcásan karba tette a kezét.
Ezen a kis szerepjátékon éktelenül elkezdtem röhögni.
- És még röhögsz is? – kérdezte csalafintán. –Na megállj! –mondta.
Futni kezdtem a házban, és mint két kisgyerek úgy kergetőztünk. Aztán megfogott, és elborultunk, keresztül a padlón. Ha valaki látta volna - de csak a végét - félreértette volna. Már megint vibrált a levegő. Ilyen jól még senkivel nem éreztem magam. Vele tényleg önmagam lehetek. Lemászott rólam és mellém ült. Ránéztem, és ő is rám nézett. Szemünk összeforrt. Igaz az enyém vörös, az övé pedig aranybarna. Ekkor valami nagyon furcsa dolog történt. A szája nem mozgott mégis hallottam a hangját. „Miért érzem ezt folyton, mikor a közelében vagyok? És vajon ő is érzi ezt?Nem hiszem, mivel ő újszülött. De mégis annyira más mint a többi. Jasper nem hisz majd a szemének. ,,
Kerek szemmel néztem rá. Nagyon meglepődtem. Ez nem lehetséges, én, én.. hallottam a gondolatait?
- Mi a baj ? –kérdezte.
- Bella?! –mondta és megrázott vállamnál fogva.
Lefagytam. Nem tudtam megmozdulni. Biztos csak képzelődöm. Meg kell próbálnom még egyszer. Most nem hallom. Lehet koncentrálnom kell ahhoz, hogy halljam. Egy próbát megér.
„Miért nem mozdul? Mi a baja?Meghalt? Ugyan már Edward ,hogy halna meg ha egyszer halhatatlan? Most mit csináljak?....,,
Tényleg igaz. Hallom a gondolatait. De miért? Nem értek semmit.
- Bella!- próbálkozott. Nagy nehezen magamhoz tértem.
- Bocsi, csak meglepődtem. –mondtam az igazat.
- Min? –kérdezte kíváncsian, és a szemében még észlelhető volt az aggodalom.
Most mit mondjak? „ Hát csak azon Edward, hogy hallom a gondolataid ha erősen koncentrálok,, ?! Nyomban röhögő görcsöt kapna és egy diliházban gumiszobába záratna. Körbenéztem, és csak ekkor jutott eszembe a ház. Csodásabb volt bármelyik háznál amelyiket eddig láttam.
- Hát a ház belsején. –mondtam, ez volt a szerencsém.
- Ja! Tényleg a ház. El is felejtettem. Gyere körbevezetlek. –mondta és felpattant. Arcán újra megjelent az imádott félholdas mosoly.
Sorba mutogatta a szebbnél szebb szobákat. Míg megállt az egyik előtt, és odafordult hozzám.
- Ez az én szobám. –jelentette ki, és kitárta előttem.
A szoba csodás volt mint a többi. De ez jóval felülmúlja mindet. Nem tudom miért, talán csak azért ,mert ez volt az ő szobája.
Az ajtóval szembe , a szoba másik felén, a nagy üvegablak helyezkedett el, ami az erdőre nyílt. Az ajtótól balra helyezkedett el egy fekete bőr kanapé. Jobbra pedig egy szekrénysor. A plazma a tv-állványon, és a polcokon pedig rengeteg könyv és cd volt. A cd-s polchoz sétáltam, és olvasgatni kezdtem a címeket. Miközben sorra vettem a számok címét, hallottam ,hogy lehuppan a kanapéra. Végül a kedvenc cdm-hez értem.
- Szereted a Debussy-t ? –csúszott ki az első gondolatom.
- Persze . Ez a kedvenc cd-m. –mondta. Odafordultam.
- Nekem is. –mondtam. Megmosolyogtatott ez a helyzet.
Már szólásra nyitotta volna ajkait, mikor ajtócsukódás, léptek, és a hozzájáruló illat. A fajtám szaga. Az illető , vagyis vámpír beleszagolt a levegőbe. Megint ajtócsapódás, léptek. 6 vámpír volt a nappaliban.
- Szerintem le kéne mennünk. Bemutatlak a családomnak. –mondta, és intett hogy menjek.