A Cullen család tagjai egyesével bemutatkoztak. A nappali közepén lévő üvegasztal körül álltak, elegáns ruhájuk tökéletes idillt alkotott. Mindegyik olyan tökéletes volt. És ijesztő, rettentő ijesztő. Hogy miért? Talán, mert falfehérek voltak, és egyforma aranyszín szemük volt, annak ellenére, hogy anyu azt mondta, csak örökbefogadottak. Anya odainvitált Esméhez, Carlisle feleségéhez, akiből sugárzik a szeretet, és egyszerűen lerí róla, hogy ő az, aki mindent megtenne a gyerekeiért, szívélyesen üdvözölt. Bemutatkoztam, és nevem hallatára elmosolyodott. Hát persze, az én nevem nem egy hétköznapi.
Tehát a gyerekeik. Alice, a kis koboldszerű lány, aki olyan természetesen ölelt meg, mintha évek óta legjobb barátnők lennénk, s mit sem törődve megrökönyödésemmel, nővére felé fordított. Rosalie, aki a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. Szőke haján látszott, hogy nem hétköznapi, és hogy a megfelelő ápolást kapja, ha megérinteném, tuti kasmírtapintása lenne, úgy fénylett a fejünk fölött lévő lámpánál.
Összegezve, az egóm egy kicsit csökkent mikor megláttam. Rosalie mellett Jasper állt,
Alice pasija, úgy vettem észre, kicsit magának való, zárkózott, de hát ő se lehet tökéletes kívülről-belülről. Mindenesetre ő is elbűvölt a szemeivel, és a kicsit kisfiús alakjával. Vékony volt és magas, de mindenképp izmos. Bár nem annyira mint, Emmett, Rosalie párja, aki egy isten. Egy görög isten, olyan, amilyen a mugli történelemkönyvekben van. Fekete haj, medve alkat, cuki kis gödröcskék a szájánál. Hmm, döglesztő. Jobb, mint Harry, vagy az iskola képeken szereplő fiatal Sirius Black, vagy akár Harry apja, James. Emmett-tel szemben Edward volt, akinek borzszínű a haja annyira kócos volt, mint az említett osztálytársamnak, ami kissé rakoncátlannak mutatta, ami nem rossz. Határozottan nem rossz, de nekem Emmett a befutó. Hasonlít Victor Krumra, akivel negyedévesen mentem a bálba. Mármint csak izomzatban, de még Victort is felülmúlja. Emmett nyílván nem kviddicsezik. Bella, Edward kedvese lélegzet elállító volt. Haja színe megegyezett Edwardéval, a fényben neki is borzszínű kis nyalábok táncoltak a hajkoronáján, amitől egyszerre kedvesnek és megfontolónak tartottam. Valami furcsa volt benne, a szeme színe. Piros. Ahogy Dumbledore mondaná "Felettébb különös."

Bella kezeit az előtte álló lány vállaira helyezte.
- Hello, Reneesme Cullen, Edward és Bella fogadott gyermeke - mutatkozott be barnaszemű, göndör, barnahajú lány.
- Hermione Granger - kezet ráztunk. Az érintése meleg volt, nem úgy, mint a többi Cullené.
- Drágám - szólalt meg anyám -, leveled érkezett. Fent van a szobádba.
- Köszönöm, anyu. 10 perc és jövök.
Felrohantam a lépcsőn egyenesen a szobámba. Felkaptam az ágyamról a borítékot, aminek az elején Ron Weasley macskakaparása volt.

Kedves Hermione!
Remélem jól telik a nyár. Nekem egyszerűen tökéletes. Harry épp tegnap érkezett és máris felforgatta az egész házat. Anya minden kívánságát teljesíti. Velem miért nem csinálja ezt? Mégis csak a fia vagyok.

Elmosolyodtam. Nem is Ron lenne, ha ezt nem írná bele.

Na mindegy. Fred és George sokszor elmaradnak itthonról, de ha egy héten egyszer haza jönnek, akkor teljesen kikészít anyát. De legalább együtt kviddicsezünk.
Amúgy Ginny puszil. Mondjuk szerintem már nincs is annyi nyála.

Mi van?

Gondolom nem érted. Összejöttek Harryvel, és állandóan smárolnak. Emlékeztet valakire, de nem rám...
Nagyon hiányzol. Anya és Apa mondta, hogy bármikor látnak szívesen. Nagyon bízok benne, hogy élsz ezzel a lehetőséggel.
Szeretettel ölel:
Ron

Ron...
- Min nevetsz? - szólalt meg egy hang a hátam mögül.
Megpördültem.
- Reneesme, rám hoztad az össze létező szívbetegséget.
- Sajnálom - vigyorgott minden sajnálat nélkül. Már is szimpi nekem ez a csaj. - Amúgy hívj nyugodtan Nessie-nek.
- Rendben. Nos, Nessie te itt? - kérdeztem meglepetten.
- Anyukád küldött, hogy barátkozzunk össze, és hát kíváncsi vagyok a szobádra - mondta szemeit lesütve.
- Idegenvezetést kérsz? - mutattam körbe az alig hétszer négyes kuckóra. Igen, az én kis kuckóm.
- Persze! Ki nem hagynám.
- Akkor kezdjük itt. Ez egy könyvespolc, ami arra szolgál, hogy könyveknek és egyéb tárgyaknak adjon helyet. Például...
- Na ne mondd - gúnyolódott.
- Te akartad, hogy vezesselek körbe, úgyhogy hallgass végig - parancsoltam rá. - Hol is tartottam? Áh, meg van. Például dísztárgyakat - mutattam a porcelánbabáimra, amit még aputól kapta. - Na jó ez nekem uncsi, menjünk tovább.
Odavezettem az ablakom alé, ami egy egész fal volt. Kinéztem. A Hold gyönyörűen ragyogott.
- Kitől kaptad a levelet? - kotnyeleskedett Nessie.
- Az egyik barátomtól...
- Barátodtól?! - Szakított félbe, és már futott is az ágyamhoz, ahol hagytam a levelet. - Rontól. "Remélem jól telik a nyár.", "Nagyon hiányzol. Anya és Apa mondta, hogy bármikor látnak szívesen. Nagyon bízok benne, hogy élsz ezzel a lehetőséggel." - nevetett. - Elég közeli barátod lehet. Kicsi Roni.
- Na jó ebből elég - jelentettem ki miközben kivettem kezéből a papírt. Utálom, ha Roninak hívják. Fredék is mindig így csúfolják, és ettől szenvedett kiskorában és még most is néha elő jön a kis beceneve. - Te milyen kis minden lébe kanál vagy!
- Hmm... ezt már egy párszor hallottam. Mintha Emmett említette volna egyszer-kétszer, de nem vagyok benne biztos.
Egyszer csak a földszintről nagy nevetést hallottunk. Mintha egy medve brummogott volna. Brum-brum.
- Mi volt ez? - kérdeztem vigyorogva.
- Semmi. Csak Emmett meghallotta a válaszom - felelte és már ott sem volt.

Hallottam, amint lement a lépcsőn.
"Ez a lány. Egyszerűen fejbe tudnám lőni. Mi az, hogy a dolgaim között turkál?! Furcsa, ugyan úgy bírom. Eltudnám őt képzelni legjobb barátnőmnek. Ha jobban összebarátkozunk, lehet azok is leszünk. "
Vigyorogva felkaptam a levelet és az íróasztalom fiókjába raktam, hogy holnap tudjak rá válaszolni.
Még mindig széles vigyorral az arcomon leugráltam a lépcsőfokon egészen az étkezőig.
Ott egy üres hely várt az asztalnál Nessie és Anya között.
- Gyere, lányom, ülj le közénk - szólalt meg apám és az üres helyre mutatott. - Tudtátok, hogy az új fogorvosi eljárás... - És már fordult is a többiekhez békén hagyva engem.
Apám csak beszélt, és beszélt, és még mindig beszélt a mit tudom én milyen lepedék eltávolításáról.
Körbenéztem. Vendégeink mosolyogva, figyelmesen hallgatták, néha-néha ők is közbe szóltak.
Egy valakin lehetett látni, hogy unja az egészet. Az a valaki a mellettem ülő lány volt, aki tűrőképességeim határával szórakozott.
- Mesélsz nekem a pasidról?
- Nem. Nincs barátom.
Az ötödik hasonló kérdése után felvetettem az ötletet, hogy fogom a pálcám és megátkozom. Most még a Mágiaügyi Minisztérium Mugliellenes jogszabályának a nem tudom hányas pontja sem érdekel. Elegem van mindenből. A szabályokból, abból hogy mindenki szerint én vagyok Hermione "minden szabályt betartok" Granger. Élni akarok, bulizni, fiúzni, szerelmesnek lenni. De állandóan azokba a kibaszott szabályokba ütközöm.
Ott volt például Victor. Nem lehetett vele semmi, mert Ronnak nem tetszett, mert nem barátkozhattam az "ellenséggel". Ellenség, persze egy mágusok közötti kapcsolatépítő tusán. Jó vicc. Már majdnem elnevettem magam mikor...
Felpillantottam és Edward megütközött tekintetével találkoztam. Olyan érzésem van.., de nem, az nem lehet! Mintha hallaná a gondolataim. Erre elmosolyodott, és ezzel meg is győzött arról, hogy igen olvasott a gondolataimban. De tegyünk még egy próbát. "Mit is mondjak? Meg van!"
"Hagrid kunyhójában voltunk akkor. Én teát ittam Harryvel és Hagriddal, miközben valaki a hátunk mögött öklendezett. Hátranéztem, és megláttam Ront, ahogy épp egy csigát hányt ki a száján. Arca zöldes színű. Rosszullét és a csiganyál keveréke. Guszti."
Nem bírtam tovább elnevettem magam, mire Edward is nevetésbe tört ki. A körülöttünk ülök nem tudták miről van szó. Értetlenül, tátott szájjal bámultak ránk, miközben mi jót kacagtunk. Teljesen átadtam magam a nevetésnek. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Egy volt ezzel a baj. A sírás határára kerültem.

Felrohantam a szobámba. Ledobtam magam az ágyra, fejem a kedvenc lila párnámba nyomtam és csak sírtam és sírtam.
Teljesen kifordultam önmagamból. SOha életemben nem sírtam ennyi ember előtt. "Hermione mi lett veled?" - tettem fel a kérdést magamnak.

Egyszer csak ajtókopogásra figyeltem fel. Motyogtam egy "Tessék!"-et. Az ajtó kinyílt és Nessie jött be.
- A mamád megkért, hogy ma aludjak nálad. Nagyon félt téged! - Éreztem a hangján, hogy nem csak anyu félt. - Remélem nem bánod még akkor is, ha idegesítő vagyok.
- Persze maradhatsz. Azt hiszem, most nagy szükségem van valakire.