Carlie szemszöge: 

Ha most dobogna a szívem teljesen biztos vagyok benne, hogy háromszorosára gyorsult volna. Még mindig átölelt és én sem akartam a karjaiból kibontakozni. Pár percig még ölelkezve álltunk az erdő szélén, egyszer csak faágak reccsenésére és léptek zajára lettem figyelmes. Azonnal legalább két métert hátráltam Caleb-től. Rá pár pillanatra Ciara lépett ki a fák közül.

- Hol van apa? - lihegte a testvérének.

- Otthon, a többiekkel... Mi történt? - faggatta a húgát Caleb.

- Vámpírok... La Push-ban...

- Mi? De hát hogyan? Hogyhogy nem vették észre? - kapcsolódtam bele a beszélgetésbe.

- Az északi határnál vannak... - folytatta Cira.

 - Carlie szólj a többieknek, mi meg Ciara-val előre megyünk - nyomott egy puszit a homokomra.

- Nem Caleb, nélkülem nem mész sehova! - makacsoltam meg magam. 

Azonban arra nem gondolta, hogyha belenézek gyönyörű csokoládébarna szemeibe nem tudok majd ellent mondani. Így hát megadóan bólintottam, ő pedig adott egy csókot és eltűnt a húga után a fák között.

Nekem sem kellett több, rögtön futásnak eredtem a Black ház felé.

Haley szemszöge:

(Caleb és Carlie sétája idején) 

- Hol van Carlie? - néztem körül, miután az engem körülvevő zűrzavarból eltűntek a testvérem gondolatai.

- Nyugi, Caleb is vele van, biztos jól vannak... - simogatta meg a kezemet Reid. 

Ha egy átlag ember lenne, akkor ennél a gesztusnál biztos elhúzódtam volna tőle, hisz egyetlen érintéstől is felerősödve hallom a gondolatait. Ez olyan, mint amikor valaki először csak halkan hallgat zenét, majd hirtelen felhangosítják. 

Ám Reid gondolatai teljesen megnyugtattak. Tényleg úgy gondolta, hogy a testvérem biztonságban van, és ezzel most már én is tisztában voltam. Kedvesen rámosolyogtam, hogy biztosítsam afelöl, hogy hiszek neki. Ekkor Nessie lépett oda hozzánk:

- Reid rátok itt semmi szükség most, nyugodtan menjetek el sétálni, vagy ahova akartok... - mondta kedvesen. 

Már majdnem elkezdtem ellenkezni, hogy én igenis itt maradok, mikor egy gondolat utat tört magának a tudatom felé. "Tényleg nincs itt rátok szükség, ha valami lesz rögtön értesítünk!" Hallottam a fejemben Ed bácsi nyugtató szavait. 

Felsóhajtottam és felálltam a székről, amin eddig ültem. Reid rögtön a kezem után nyúlt, és ujjainkat összekulcsolva hagytuk el az étkezőt. A nappaliban azonban megtorpantam.

- Mi történt? - nézett rá m kérdőn.

- Semmi, csak nem akarok sétálni... - néztem a bejárati ajtóra, mintha maga a pokol kapuja lett volna. 

Akármennyire is nyugtatgattam mindig Carlie-t, hogy apáék jól vannak ezeket én se nagyon hittem el. Ezt persze próbáltam elrejteni a nővérem elől. Ilyenkor nagyon is örültem, hogy ő nem gondolatolvasó. 

Reid-del bementünk a szobájába, hogy egy kicsit kettesben legyünk. A szoba nem volt túl nagy, de kicsinek sem mondtam volna. A helyiségben egy szekrény, egy íróasztal és egy franciaágy kapott helyet. Ezen meg sem lepődtem, hisz tudtam, hogy a szoba tulajdonosa nagyon kevés időt tölt itt a napjaiból. Miután mindent szemügyre vettem leültem az ágyra, annyira elfeledkeztem magamról, hogy szempillantásnyi idő alatt kerültem Reid mellöl az ágyra. Ezen ő csak mosolygott és letelepedett mellém.

- Nyugodj meg, minden rendbe fog jönni... - nyugtatgatott.

- Tudom, de... - nem tudtam, hogyan mondjam el neki, hogy még mindig nem tudom teljesen elhinni, hogy apám, két nagynéném és az egyetlen unokabátyám eltűnt. Olyan mint egy rossz álom, csak az a gát, hogy a vámpírok nem alszanak.

- Kérdezhetek valamit? - mondta bizonytalanul, miközben a padlót tanulmányozta. 

Amikor felnézett rám bólintottam.

- Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom, de a bálig már csak két hét van hátra, gondoltam mehetnénk együtt... - nyögte ki nagy nehezen. 

A kérdés kicsit váratlanul ért, de boldogan mondtam rá igent, hisz nem nagyon tudtam elképzelni, hogy mással menjek a suli bálra. 

Ekkor valami olyan történt, amire nem is számítottam. Lassan közeledett felém és végre az ajka az ajkamhoz ért: megcsókolt. A nyelve fogócskázott az enyémmel, a keze mindig egyre feljebb tévedt a csípőmről. Csodálatos érzés volt, de nekem ez így túl gyors is egyben, nem akartam kárt tenni benne. Ellöktem magamtól, de már megint későn gondolkodtam. Reid átrepült a szobán, és egy nagy csattanás kíséretében ért földet. A következő pillanatban Jacob aggódó arccal tépte fel az ajtót, majd Edward kíváncsi tekintete is feltűnt mögötte.

- Mi történt? - kérdezte Jake, hol rám, hol a fiára nézve.

- Semmi apa, tényleg... - mondta Reid mi közbe feltápászkodott a földről és vissza ült mellém az ágyra. 

Bűnbánóan néztem rá. Erre Ed bácsi hangosan felnevetett, én pedig, ha lett volna vérkeringésem, biztos elpirultam volna, mert pontosan tudtam mi nevet.

- Mi van? - nézett Jacob értetlenül Edwardra.

- Semmi... csak... csak Haley megmutatta hol a határ! - mondta röhögés közben. 

Jake először értetlenül bámulta tovább Edward-ot, aztán átsuhant az arcán a felismerés  és ránk mosolygott, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Ez meleg volt - néztem zavaromban a tenyeremet, amely az ölemben pihent.

- Áhh... - emelte fel gyengéden a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Bocsi - mondtam bűnbánóan. 

Erre felnevetett:

- Ennél keményebb dolgokat is túléltem már, nyugi - simogatta meg az arcom,

Hirtelen egy hatalmas ajtó  csapódásra lettünk figyelmeseik. 

Carlie szemszöge:

Amilyen gyorsan csak tudtam futottam. Nem érdekelt semmi, csak, hogy minnél előbb értesíteni tudjam a többieket, és hogy Caleb-nek semmi baja ne essen. 

Az ajtót szinte keretestül löktem be magam előtt.

- Vámpírok ... - lihegtem - La Push-ban. 

A következő pillanatban elsötétedett előttem minden, és egy újabb látomás játszódott le a fejemben. A vámpírok azon a tisztáson voltak, amiről már annyit hallottam, ezért is voltam benne olyan biztos. A fák között két ismerős szempár tűnt fel. Caleb és Ciara voltak azok. 

Itt vége szakadt az egésznek és újra a Black házban találtam magam.

- Carlie jól vagy? - nézett rám aggódva anya.

- Mit láttál? - kérdezte Nessie kíváncsisággal a hangjában.

- A vámpírok már a... tisztáson vannak - játszottam le újra a fejemben a képsorokat - Caleb és Ciara is ott vannak. 

Ekkor egy gombóc kezdett el növekedni a torkomban az aggodalomtól. Tekintetemmel a húgomat kerestem, hátha megnyugtat. Haley rémült arca azonban elárulta nekem, hogy ő is ugyan olyan kétségbe van esve, mit én. 

Biztonságban akartam tudni Caleb-öt, de anyáék nem engednék, ebben biztos voltam, pedig nagyon izgultam, hogy jól van-e és segíteni akartam. 

Jacob-ék hamar eldöntötték, hogy Ciara-ék után mennek, Nessie is velük tartott, azonban én és a húgom nem mehettünk, ahogy számítottam rá, mert anya túlságosan is féltett bennünket. Jake Reid-et sem akarta magával vinni, ezért megkérte, hogy vigyázzon ránk. 

Amit kiléptek a házból nekem sem kellett több, az aggodalmam elragadott és felpattantam a kanapéról:

- Nélkülünk nem mész sehova! - ragadta meg a csuklóm Haley.

Nemet intettem, hisz legkevésbé  őket akartam bajba sodorni, de a húgom nem eresztett. 

Megadóan felsóhajtottam, erre Haley szorítása is lazult. Abban a pillanatban kihúztam a kezem a kezéből és futásnak eredtem. De pár pillanat múlva egy farkast és Haley önelégült mosolyát pillantottam meg magam mellett.

- Megmondtam, hogy nem jöhetsz!

- De, és Reid is itt van, nem eshet semmi bajunk - mondta Haley futás közben.

Persze csak azért, hogy megnyugtasson. Ez nem ment neki.  

Minden másodperc számított és ez Caleb életébe is kerülhet.